Ugrás a tartalomra

Közgyűlést tartott a Pázmaneum Társulás

Közgyűlést tartott a Pázmaneum Társulás

2006. december 29-én Bakán tartotta évi rendes közgyűlését a Pázmaneum Polgári Társulás. A jelenlévő papok és világiak közösen meghallgatták az elnökség beszámolóját és közösen elkészítették a 2007-es esztendőre vonatkozó terveket.

A 2005 októberében alakult Pázmaneum Társulás 1 éves működésének mérlege:

A Pázmaneum és a felvidéki magyar plébániák szervezésében a keresztény magyarságért és Európáért imádkoztunk a Felvidéki Imakilenced keretében. Az Imakilenced állomásai és témái:

Október (IV. Károly király) - Zsitvabesenyő

November (Mindszenty József) - Zselíz

December (Brenner János)- Szímő

2006

Január (Kaszap István) - Alistál

Február (Prohászka Ottokár) - Nagykér

Március (Batthyány László) - Felbár

Április (Apor Vilmos) - Vásárút

Május (Márton Áron) - Komárom

Június (Salkaházi Sára és Marczell Mihály) – Dunaszerdahely

„A magyar hitvallók nyomában” címmel szervezett júliusban zarándoklatot a Pázmaneum Társulás azzal a céllal, hogy szentéletű hitvallóink történetével még jobban megismerkedhessenek a felvidéki magyarok. A zarándokút állomásai: Csehimindszent, Körmend, Szombathely voltak. A zarándoklat  hálaadó befejezése volt a 2005-ben elkezdett Felvidéki Imakilencednek.

A Pázmaneum Társulás 2006 októberében ünnepelte megalakulásának első évfordulóját. A nehézségek és sokszor ellenséges fogadtatás közepette is elérte céljait a Társulás, számos kiadványt kibocsátva a felvidéki magyar hívek számára. Az Imakilenceden kívül emléknapokat is rendezett a Pázmaneum, többek között Prohászka Ottokár, Teleki Pál és Mindszenty József tiszteletére.

Prohászka Tanulmányi Nap megrendezésére került sor a Prohászka-évben, februárban a papok részére, Spányi Antal és Orosch János püspökök részvételével Zselízen.

Mindszenty-emléknapot rendeztünk Komáromban júniusban: Sánta János, a MKPK Titkárságának irodavezetője tartott előadásokat

Papság és szolgálat címmel Tanulmányi napot szerveztünk a papi életről és hivatásról október végén Zselízen, ahol Márfi Gyula érsek és neves magyarországi professzorok voltak az előadók.

November 4-én a Komáromi Múzeumban kiállítást és előadást rendeztünk Lénár atyáról és a felvidéki magyar papi sorsokról.

A II. Felvidéki Imakilenced állomásai és témái:

Augusztus (Kapisztrán Szent János) – Komáromszentpéter

Szeptember (Esterházy János) – Baka

Október (Pázmány Péter) – Őrsújfalu

November (II. Rákóczi Ferenc) – Nagymegyer

December (Árpád-házi Szent Erzsébet) – Csallóközkürt

Kiadványok a 2006-os évben:

  • Felvidéki Kilenced (A keresztény magyarságért és Európáért) /mérete: A6, oldalszám: 84/
  • Marczell Mihály emlékfüzet /mérete: A6, oldalszám: 32/
  • Keresztény magyarságunk emlékei Felbáron mérete: /A5, oldalszám: 92/

Nyomdában van:

  • Kilenced Árpád-házi Szent Erzsébethez mérete: /A6, oldalszám: 64/

Híreink megjelentek a Szabad Újságban, a Magyar Hírvivőben, a Keresztény Életben, a Szent Kereszt Magazinban, a Magyar Kurír honlapján, ahonnan azokat némely esetben más magyarországi és hazai médiumok is átveszik. Rendezvényeinkről beszámol a Pátria Rádió, és az udvardi Carisma TV felvételeket készít a Duna Televízió Élő Egyház c. műsorába.

A Pázmaneum honlapján (www.pazmaneum.com) folyamatos a frissítés. Egy év alatt 3640-en nézték meg oldalunkat. Társulásunk partnere a www.felvidek.ma oldalnak is.

Immár 1 éves folyamatos működés után bejegyezhettük az adó 2%-nak felajánlására vonatkozó kérelmünket, így a 2007-es esztendőben lehetőség adódik majd többek számára, hogy támogassák Társulásunkat.

A Magyar Hírvivő c. nemzeti konzervatív havilap szerkesztésében Társulásunk hathatós segítséget nyújtott és igyekszik biztosítani is ezt  a jövőben is. Ennek eredményeképpen a havilap 8 oldalról 12 oldalra bővült és színes cím- illetve hátlappal jelenik már meg.

Új tagokkal is bővült Társulásunk, akik közt lelkiatyák és világiak is vannak.

Társulásunk, amelynek elnöke aktívan közreműködött a hosszú idő után újból kiadott felvidéki magyar katolikus hívek imakönyvének, a Miatyánknak szerkesztésében, az igénylők számára terjeszti az imakönyvet, amelyből már mintegy 1000 darabot továbbítottunk az érdeklődőknek.

Terveink 2007-re:

  • Kiadvány megjelentetését tervezzük a 2006-os tanulmányi napok anyagából.
  • Február végén, Tanulmányi Nap: Egyház és társadalmi tanítása a mai világban. Helyszín: Dunaszerdahely vagy Egyházgelle
  • Júliusban Családi Találkozó Zselízen.
  • Szent Jeromos ünnepéhez kötve: Biblikus Tanulmányi Nap, magyarországi és ausztriai előadók részvételével. Helyszín: Komárom
  • Imakilenced folytatása – ennek keretében havonta a magyar szentek és hitvallók életével ismerkedünk meg különböző egyházközségekben, különös tekintettel a Szent Erzsébet évre.
  • Előadássorozat híveknek: Keresztény Akadémia keretében biblikus és teológiai előadások a Mária Légió és a Pázmaneum szervezésében – jövő évtől havonta. Helyszín: Egyházgelle.

Köszönet a Pázmaneum tagjainak és szimpatizánsainak, a híveknek, lelkiatyáknak és a média képviselőinek, akik minden nehézség ellenére bekapcsolódtak az Imakilencedbe és támogatják a Pázmaneum célkitűzéseit!

Karaffa Attila /Pázmaneum

Letölthető WORD formátumban: Közgyűlést tartott a Pázmaneum Társulás