Ugrás a tartalomra

Közösségben élni velük az Örömhírt

Közösségben élni velük és elvinni az örömhírt

 

Felette nagy titok – Bibliai családtervezés címmel 2007. március 24-én a dunaszerdahelyi római katolikus templomban a helyi Családosok közössége szervezésében tartotta előadását Olgyay György mérnök, családterapeuta, nagycsaládos apa, tizennégy saját és két örökbefogadott gyermek édesapja. Kiss Róbert esperesplébános köszöntőjét követően Olgyay hivatását úgy fogalmazta meg, hogy a mélyszegénységben élő kisgyermekes családokat próbálja segíteni, hiszen – ahogyan a Szentírást idézve fogalmazott – ez is egyfajta igaz, bibliai istentisztelet: meglátogatni és segíteni az árvát, az özvegyet. És – tette hozzá – közösségben élni velük, elvíve hozzájuk, életükbe az örömhírt.

Mindezt a családsegítést Isten egyedüli és tökéletes „szűrőjén” keresztül lehet – és kell is – a gyakorlatban megvalósítani. Életpéldája segítségével hangsúlyozta, és a Szentírás szavaival mutatott rá a család fontosságára, illetve arra, ami bizonyára mindannyiunk számára ismert: társadalmi és egyéni problémák gyökere leginkább a család válságából táplálkozik. Felhívta a figyelmet, hogy az egyes problémák esetében is a gyökereket, vagyis a családot, a családban nem meglévő kommunikációt kell „orvosolni”, de speciális módon: bibliai alapokra helyezve.

A családterápia nagyon fontos módszer, de a módszer mindvégig módszer marad, hiszen a tartalom a lényeg, az igazság az csak Istentől ismerhető meg, mert ő az igazság forrása.

Olgyay előadását a helyi plébánián személyes beszélgetés és szeretetvacsora követte.

 

Nagy Attila