Ugrás a tartalomra

Lezárult a Regnum Marianum Akadémia 1. féléve

Lezárult a Regnum Marianum Akadémia 1. féléve

 

 

A 2007 februárjában indított keresztény felnőttképzés 4 hónapos első előadássorozatának befejező találkozójára május 12-én került sor az egyházgellei Lelkigyakorlatos házban. A Mária Légió felvidéki tagozata és a Pázmaneum Társulás az Egyházgellei Római Katolikus Plébániával karöltve szervezte meg a Regnum Marianum Akadémiát.

A májusi találkozó első előadását Karaffa Attila tartotta „Evangelizáció és média címmel”. A hallgatóság előtt feltárultak a mai korban szükséges evangelizáció lehetőségei, kiemelkedően a keresztény média szerepe. A szavak és tettek jó hírének továbbadása minden keresztény ember számára evangelizációnak számít. A jelenlevők megismerkedhettek a kommunikáció fogalmával, bepillantást nyerhettek a hír és tudósítás szerkesztésének fortélyaiba és az írott sajtó egyes példányaiba is belelapozhattak. Az internet és az Egyház szerepéről is szó esett az előadáson, amelynek útmutatásai megtalálhatóak a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsának dokumentumaiban.

Második előadóként Balogh Károly perbetei plébános egyháztörténelmi előadásában a keresztény ókor időszakába vezette be hallgatóságot. Az ősegyház kezdeteiből kiindulva a keresztényüldözéseken át számos érdekes tudnivalóval gazdagította a jelenlevők ismeretét.

A nap utolsó előadója Farkas Zsolt komáromi káplán volt, aki a magyar egyháztörténelem kezdeteinek korába kalauzolta a megjelenteket. Kivetítő segítségével, képekkel illusztrált előadása nem csupán száraz tényeket és időpontokat közölt, hanem számos, eddig kevés helyen hangoztatott tudományos megállapításban is bővelkedett. Előadása az ősmagyarság hitvilág kialakulásátólától kezdve Géza fejedelem uralkodásának korszakáig ölelte fel a magyarok történelmét.

Az előadások végén Karaffa János, a Pázmaneum elnöke megköszönte a Regnum Marianum Akadémia hallgatóságának a kitartását, a helyi Mária Légió önzetlen segítségét és Myjavec Pál plébános atyának a fogadókészségét. A II. félév első előadássorozata augusztus 11-én kezdődik, amikor is a következő témák szerepelnek majd a terítéken: Újszövetségi bevezető, Keresztény középkor, Magyar egyháztörténelem – Szent István időszaka.

 

Balogh Károly perbetei lelkiatya

 

Farkas Zsolt komáromi káplán

 

hallgatóság

 

keresztény sajtó