Ugrás a tartalomra

Lourdes-i barlang már a dunaszerdahelyi kórházkertben is

Lourdes-i barlang már a dunaszerdahelyi kórházkertben is

 

Ünnepélyes keretek között szentelték fel Dunaszerdahelyen a sorrendben immár harmadik lourdes-i barlangot. A mintegy három méter magas szakrális építményt a kórházkert egyik csendes szegletében építették meg.

Egy lourdes-i barlang megépítésének az elképzelésével az év elején kereste fel a katolikus plébániahivatalt Malagya Erzsébet nyitragerencséri lakos. Régi vágya volt férjével együtt, hogy egyszer a Szűzanya tiszteletére egy kegyeleti helyet állíttasson. Erzsébet asszonynak elmondása szerint 1970-ben, mintegy huszonnyolc évvel ezelőtt álmában megjelent Szűz Mária. Ennek hatására a férjével együtt hamarosan ellátogattak a franciaországi Lourdes-ba, ahol 150 évvel ezelőtt egy Bernadett nevű kislánynak jelent meg a Szűzanya, aki úgy mutatkozott be neki, mint a Szeplőtelen Fogantatás Anyja. Egy forráshoz vezette őt, amelynek vizétől állítólag már többen csodálatos módon meggyógyultak. Erzsébet asszony, aki nagy tisztelője a Szűzanyának, férjével együtt több alkalommal is ellátogatott Lourdes-be.

Malagya Erzsébet eredetileg Nyitrán szeretett volna egy ilyen kegyhelyet felépíttetni. Szavai szerint először ígéretet is kapott álma megvalósítására a katolikus püspökség részéről, később azonban megváltoztatták a beleegyezésüket. Szerinte nemzetiségi okokból kifolyólag. Ezért próbálkozott másutt. Arra is gondolt, hogy esetleg Komáromban építtet egy lourdes-i barlangot, végül Dunaszerdahelyre esett a választása, mert itt jó kapcsolatban áll a Mózes családdal, akik  később minden segítséget megadtak neki ahhoz, hogy álmai megvalósuljanak. Természetesen a helyi plébániahivatal és a város vezetősége is támogatta ezt az elképzelést, hogy Dunaszerdahelyen egy lourdes-i barlang épüljön. Sajnos ennek a pillanatnak azonban a férje már nem örülhetett, mert közben elhalálozott.
Malagya Erzsébet mintegy félmillió koronás adományából először egy kisebb méretű lourdes-i barlang épült az egyházi iskola mellett. Mivel a kegyhelyre szánt pénz nagy része megmaradt, végül úgy döntött a város vezetősége az adományozóval együtt, hogy egy méltóbb, csendesebb helyet találnak egy nagyobb méretű lourdes-i barlang megépítésére. Ebben nagy segítségükre volt Kiss Róbert esperes, aki a kórházkeretet ajánlotta fel erre a célra. A közelben – az egészségügyi intézmény épületében - van a kórházkápolna is. Az ötletet a kórház vezetősége is támogatta.

A Kulcsár Béla építész által készített lourdes-i barlangot, amelynek középén ott áll a Szűzanya szobra, Kiss Róbert esperes szentelte fel.

© Felvidék Ma, ii