Ugrás a tartalomra

Magyar egyetemisták szerdai találkozói a pozsonyi Ferences templomban

image

Kedves Pozsonyban tanuló egyetemisták, főiskolai hallgatók, fiatal felnőttek!

Szeretettel hívunk és várunk benneteket szerdánként az óvárosi ferencesek templomába a 18 órakor kezdődő magyar nyelvű ifjúsági szentmisére és az azt követő közösségi találkozóra. Az új akadémiai év első találkozójára szeptember 24-én kerül sor.

Akik a hétvége folyamán is a fővárosban maradnak, lehetőségük van vasárnap is magyar nyelvű szentmisén részt venni. Reggel 8 órakor a pozsonypüspöki Szent Miklós plébániatemplomban, 8:30-kor pedig a vereknyei Szűz Mária Neve plébániatemplomban vannak magyar szentmisék. Délelőtt 9 órakor kezdődik az Urunk születésének hírüladása, közismert nevén a Ferences templomban a magyar nyelvű szentmise. 9:30-tól a főrévi Jézus Szentséges Szíve templomban, 11-től pedig a szunyogdi Szent József kápolnában van lehetőség magyar szentmisén részt venni. Este 18 órakor a virágvölgyi Szűz Mária Mennybevétele plébániatemplomban kerül sor vasárnapi magyar nyelvű szentmisére.

Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora