Ugrás a tartalomra

Magyar főpásztorért imádkozunk Komáromban

image

A Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében, Jópásztor vasárnapján, április 22-én kerül sor a XXIX. Komáromi Imanapra a Szent András Bazilikában.

Az Imanapon magyar főpásztorért valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk a Prohászka-emlékév keretében. A szentmisén kerül sor a Szent András plébániatemplom “basilica minor” címének kihirdetésére. A fő cél ma sem változott, miszerint önálló jogkörrel megbízott magyar főpásztorért és magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak a felvidéki magyar katolikusok. Az ünnepi szentmiséin Szlovákia apostoli nunciusa Mons. Giacomo Guido Ottonello is részt vesz.

14 órakor Engesztelő szentségimádással – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való előkészület jegyében kezdődik a program. Utána elmélkedést hallgathatnak a hívek Brenner János hitvalló életéről: “A magyar Tarzíciusz” címmel. Ezt követi a Nóna – délutáni imaóra a bazilikában. 15 órakor a Klapka téren át kerül sor majd a hagyományos Keresztútra Prohászka Ottokár gondolataival – születésének 160. évfordulójára emlékezve. Az ünnepi főpapi szentmisére a Szent András Bazilikában 16 órakor kerül sor, amelyet Mons. Orosch János nagyszombati érsek mutat be paptestvéreivel együtt.

A Komáromi Imanap programjának keretében Brenner János életéről is elmélkednek a résztvevők, s egyúttal Jó Pásztor Imakilencedet kezdenek, amelyet április 22-étől a boldoggá avatás napjáig naponta végeznek a különböző egyházközségekben. A hívek a szentmisét követően kézbe vehetik a Jópásztor Hírlevél legújabb számát, illetve emléklapot is kapnak majd.

Brenner József atya, a vértanú János atya testvére levélben üdvözölte az Imanap résztvevőit, lélekben ő is velük imádkozik és szeretettel hívja őket a boldoggá avatásra május 1-jére. A Brenner-zarándoklatra a Pázmaneum Társulás autóbuszt indít ​Dunaszerdahelyről Komáromon keresztül. ​

​A Jópásztor Imakilenced állomásai:

Április 22., vasárnap: Komárom

Április 23., hétfő:​ Zsitvabesenyő​

Április 24.​,​kedd: Érsekújvár​

Április 25., szerda: Nagyölved​

Április 26., csütörtök: Nádszeg​

Április 27., péntek: Lég​

Április 28., szombat: Dunatőkés​

Április 29., vasárnap: Szőgyén

Április 30., hétfő: Pozsonyeperjes

 

Ugyancsak a Komáromi Imanapon kezdik meg a Pázmaneum hagyományos Felvidéki Imakilencedét, amelyet havonta tartanak egyes felvidéki egyházközségekben. A Felvidéki Imakilenced kővetkező állomása május 27-én Nagykéren lesz. Oda is szeretettel várják a papokat és a híveket!

 

Komáromi Imanapok

A Komáromi Imanapok létrehozásának gondolata a felvidéki magyar hívek és papok közös kezdeményezéseként a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom egyházi programja keretében született 1990 tavaszán. Az első megbeszélésre Léván került sor negyvenhat szlovákiai magyar lelkipásztor jelenlétében. Fő célkitűzése: a szlovákiai magyarságot egyesítő közös imádság felvidéki magyar papi és szerzetesi hivatásokért, magyar főpásztorért, valamint magyar püspökségért. Az első Imanapot 1990. június 3-án, pünkösd ünnepén rendezték a komáromi Szent András-templomban. A második Imanapot a Szent Rozália-templom előtti téren, a későbbieket pedig a Klapka téren, illetve a Szent András-templomban tartották. Mivel egyesek szerették volna politikai indíttatású rendezvénynek beállítani az Imanapokat, ezért azok szervezését 1995-től a Jópásztor Alapítvány (majd a Jópásztor Társulás) vette kézbe az imanapi szervezőbizottsággal együtt. 2006-tól a Pázmaneum Társulás is csatlakozott a szervezőkhöz. A részvételi arány a XII. Imanapig növekedett, illetve állandósult. 2001-ben, a XII. Imanapon Ján Sokol nagyszombati érsek kategorikusan visszautasította a magyar katolikusok Memorandumban megfogalmazott kéréseit, s ennek következtében a hívek részvételi aránya ezt követően stagnált, sőt csökkent. Lénár Károly atya az Imanapokon gyakorta buzdított a magyar papság egységére, s emiatt sok támadás is érte őt. Sokan befejezettnek gondolták az Imanapok sorozatát, amikor Orosch János atyát 2004-ben püspökké szentelték, ő azonban további imára buzdított. Voltak, akik megoldottnak tartották a magyar főpásztor kérdését, s akadtak olyanok is, akik egyenesen feleslegesnek gondolták az Imanapokat. Lénár atya halálát követően már-már úgy tűnt, megszűnik a Komáromi Imanapok rendezvénye, a Pázmaneum Társulás segítségével azonban sikerült megújítani formáját, megőrizve az eredeti célkitűzést és tartalmat. Időközben tisztújítási folyamat kezdődött a Jópásztor Alapítványon belül is, ami elősegítette az Imanapok méltó megszervezését. Az utóbbi években a résztvevők száma ismét folyamatosan emelkedett, s a jubileumi Imanapon megközelítette a háromezret. 1993-tól keresztút, 2006-tól előadás is része a programnak, amelynek keretében valamely magyar szent vagy hitvalló életéről elmélkedtek a résztvevők. Püspökké történt kinevezése után csaknem minden évben Orosch János püspök atya vállalta a Komáromi Imanapok főcelebránsának szerepét.

 

Lénár Károly atya

Lénár Károly atya 1994. szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén Udvardon, többedmagával megalapította a Jópásztor Alapítványt. Az alapítvány fő célkitűzése a Szlovákiában élő magyar papnövendékek támogatása, a Komáromi Imanapok előkészítése és rendezése, valamint hasonló jellegű rendezvények és kezdeményezések támogatása. Fontosnak tartja a hivatásébresztő programok, ministráns és keresztény ifjúsági táborok, valamint a szlovákiai magyar hitoktatóképzés és a magyar nyelvű hitoktatás támogatását.

Egyik fő szervezője volt a Komáromi Imanapoknak, ahol 1990-től kezdődően évente hívek ezrei imádkoztak magyar papokért és magyar főpásztorért. A Jópásztor Alapítvány révén aláírásgyűjtést is szervezett kérvényükhöz, amelyben több mint 53 ezren aláírásukkal támogatták a magyar püspök kinevezését. Az 53.000 aláírást 12 kötetbe köttették és a másolatát átadták Dossena nunciusnak Pozsonyban. Az eredetit pedig két autóbusznyi zarándok kíséretében személyesen adták át Rómában a Szentatyának 1995-ben.

A magyar papság és a hívek egységét munkálta, ezért sok támadás érte azok részéről, akik nem szívlelhették egyenes jellemét, bátor fellépését. A 14. Komáromi Imanapon mondott szavai ma is útmutatóak mindannyiunk számára: „A keresztet pedig mindig a bátor papok tartották - mondta. - Most is ilyen bátor papokra van szükség, akik össze tudnak fogni. A fő helyen ülőknek, a vezetőknek, legyenek azok egyházi vagy világi vezetők, egyet kellene tudatosítaniuk: aki első akar lenni, az kösse fel a kendőt, és szolgáljon. Hiszen Jézus sem azért jött közénk, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon."