Ugrás a tartalomra

Magyar Szolidaritás Tüze Dunaszerdahelyen

Magyar Szolidaritás Tüze Dunaszerdahelyen

Szent István király ünnepnapján a dunaszerdahelyi központi ünnepségek után került sor a vásártéri Turul-emlékmőnél a Magyar Szolidaritás Tüze elnevezéső tőzgyújtási rendezvényre, amelyet a Pázmaneum Társulás és a Magyarok Nagyasszonya, Világ Győzelmes Királynője Szent Korona Lovagrend Felvidéki Rendtartománya szervezett. Az este nyolc órakor kezdődő rendezvény a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás titkára köszöntette a jelenlevőket.

Ismertette a Magyar Szolidaritás Tüze akció lényegét és történelmét. A tábortőzre érkezők megtudhatták, hogy az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozón elindított tőzgyújtási ötletet elevenítette fel 2003-ban a Külföldi Magyar Cserkészszövetség és minden évben felkéri a cserkészcsapatokat, egyházi és civil szervezeteket, hogy csatlakozzanak a Magyar Szolidaritás Tüze elnevezéső akcióhoz. „Hogy együttérzőek legyünk üldözött magyar testvéreinkkel, nem kell messzire mennünk – mondta a főszervező. Elég, ha csak a tábortőz háta mögötti DAC-stadionra tekintünk, ahol egy évvel ezelőtt november 1-jén magyar szurkolókat vertek.” Többek között szólt a Vajdaságban bebörtönzött temerini magyar fiúk esetéről is, akik ugyanazért a bőnért, mind szerb nemzetiségő társaik többszörös büntetést kaptak.

Az ünnepi tőzgyújtást a Hadik András baranta hagyományőrző mozgalom vezetője, Kopecsni Gábor egy égő nyílvessző kilövésével végezte el. Ezután Nagy Iván néprajzos énekeltette meg a jelenlevőket.

A szép számban összegyőlt közönség aktívan bekapcsolódott a népdalok, magyar nóták éneklésébe. Öröm volt látni, hogy minden korosztály képviseltette magát. Kisgyerekes családok, fiatalok, a közép- és idősebb generáció tagjai is eljöttek, hogy lélekben együtt ünnepeljenek mindazokkal, akik Szent István napján csatlakoztak a Magyar Szolidaritás Tüze elnevezéső akcióhoz. Végezetül a Pázmaneum titkára köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak a rendezvény megszervezéséhez és nem utolsósorban a jelenlevőknek, hogy vállalva magyarságukat közösen jöttek emlékezni és együttérzésüket kifejezték a világ bármely szegletében élő magyar testvéreik iránt.

A rendezvény a Székely himnusz és a Boldogasszony Anyánk eléneklésével zárult.

A Duna Televízió dunaszerdahelyi összefoglalóját itt tekinthetik meg: Link







Pázmaneum
Fotók: Nagy Attila

Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról: