125 éve, 1899. május 11-én született Kassán Salkaházi Sára, aki bizonyított vértanúsága folytán 2006. szeptember 17-én lett Budapesten a boldogok sorába iktatva. Születési évfordulójára emlékezve lett időzítve Szepsiben a Boldog Salhaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban a 13 negyedikes gimnazista diák ballagása, az intézmény címeres zászlójának, valamint az iskolakápolna haranglábjának és harangjának az ünnepélyes megáldása.
Az ünnepi liturgia a Mária Rádió közvetítésével a Pázmáneum Társulás által meghirdetett Boldog Salkaházi Sára ima-kilenced 4. állomása volt.
Az ünnepségsorozat Kassán kezdődött az Árpád-házi Szent Erzsébet székesegyházban, a keresztkút közelében, ahol egykor megkeresztelték és 2013. május 12-én ünnepi szentmise keretében áldotta meg a boldog szobrát Mons. Bernard Bober, kassai érsek-metropolita.
Jó volt ismét megállni azon helyen, ahol immár 50 év távlatából elmondható: ki merte volna gondolni, hogy az egykori kassai káplán közösségében magyar tannyelvű egyházi iskolaközpont fog működni Szepsiben Boldog Salkaházi Sára égi pártfogása és példamutató életmagatartása révén? Nagy hála és köszönet mindenkinek, aki felismerte az idők jeleit és késznek mutatkozott és mutatkozik a Gondviselés tervének megvalósítására.
Az iskolaközponti ünnepség 11:00 órai kezdettel az aulában folytatódott a ballagó negyedikesek ünnepélyes bevonulásával. Dienes Noémi előadásában Mécs László a Hajnali harangszó versrészlete elhangzása után, Nagy István, iskolaigazgató ünnepi köszöntője és Viszlay Eszter végzős diák köszönetnyilvánítása hangzott el, valamint a kiértékelés és a kitüntetések átadása következett.
Az ünnepség liturgikus része a címeres zászló megáldásával kezdődött. Nem véletlenül, hiszen egy-egy ország, nemzet, népcsoport, közösség életében a zászló mindig nagy jelentőséggel bír. Ez nem csupán egy néhány négyzetméternyi színes textil. Sokkal többet jelez: népet és hazát, örömet és bánatot, küzdelmet és otthont, bölcsőt és sírt. Köztudott, hogy a történelem folyamán sokan áldozták életüket egy-egy zászlóért és a zászlók alatt felsorakozott népért: országért, nemzetért, eszméért. Így volt ez a mi ezerszáz-éves viharos történelmünkben is itt a Kárpát-medencében.
A mi háromszínű zászlónk – a piros, fehér, zöld – a három isteni erényt: a szeretetet, a hitet és a reményt juttatja eszünkbe, arra emlékeztetve minket, hogy a népek nagy családjában keresztények vagyunk és magyarok, akik békésen, másokat tisztelve és megbecsülve, hazánkat szolgálva és szeretve akarunk élni. Másét nem kívánjuk, de az ősi örökséget féltve őrizzük, óvjuk, védjük és tovább adjuk – nemzedékről, nemzedékre. Amikor ma - itt és most - a címeres-zászlónk és iskolaharangunk fölött az áldás fohászait mondtuk, valójában önmagunkra, népünkre, nemzetünkre és nemzedékünkre kértük az Isten áldását.
„VIVOS VOCO, FULGURA FRANGO, MORTUOS PLANGO” - az élőket hívom, a villámokat megtöröm, a halottakat elsiratom… szokták volt ősi igazságként vésni a templomok harangjaiba. A miénkbe másat vésettünk. Mécs László, premontrei papköltő verssorait: Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom. Köszönet és hála mindazoknak, akik ezt anyagi, erkölcsi és szellemi hozzájárulásukkal lehetővé tették.
Furcsa világot élünk: élők haldokolnak, villámok cikáznak, halottak szaporodnak… Ez elsősorban nem fizikailag, de lelkileg, szellemileg értendő. Köszönjük, hogy itt vagyunk! Fészkünkben – Isten, haza, család – értékrendben gondolkodva, élve, remélve és cselekedve.
Az áldó ima után a megszentelt zászlóval az élen a ballagó diákok, a tantestület és a meghívott vendégek az iskolakápolnába vonultak, ahol megáldásra került a harangláb és a harang. Technikusaink jóvoltából az áldás szertartása az aulában követhető volt.
A harangláb és a harang megáldását főtisztelendő Karch Krisztián káplán atya végezte, aki Kárpátalján, Ungváron született és jelenleg Nagykaposon működik - ott, ahol hajdan Mécs László papköltő írta nagyszerű verseit és plébánosként szolgálta Isten-népét.
Az áldás, a felszentelés és a megszentelés után 13 harangkongás következett a ballagó diákokért, majd közös ima, köszönet és hála, hogy népünknek Isten 1100 esztendővel ezelőtt őseink által hazát és otthont adott. Fészket. Köszönjük, hogy évszázadokon át megtartott minket keresztény hitünkben, és így népünk hathatósan hozzá járulhatott földrészünk, világunk és szűkebb pátriánk emberibbé tételéhez.
Csak kívánni, kérni és vágyni lehet Isten különleges kegyelmét mindenkinek, aki ebben az intézetben is tisztelettel fejet hajt őseink áldó és dicsőítő emlékének, hogy ő maga is elteljen alázatos büszkeséggel, bizalmat és bátorságot merítve az akadályok és a fondorlatok leküzdéséhez.
Adja Isten, hogy továbbra is meglássuk az idők jeleit, és meghalljuk kicsi fészkünk harangja hangját, amelyben a Teremtő nekünk is üzen: Élők! A villámok láttán fogjátok meg egymás kezét! Örüljetek az örvendezőkkel és sírjatok a sírókkal. Legyetek egyek és készek követni Boldog Sára testvér életpéldáját: Íme, itt vagyok, engem küldj!
Adja meg segítségét, hogy az élet viszontagságai közepette, a kísértések pergőtüzében, továbbra is megmaradjunk embernek az embertelenségben, kereszténynek a kereszténytelenségben és magyarnak a magyartalanságban.
Forrás és fotók: Szepsi Római Katolikus Esperesség