Ugrás a tartalomra

Mária Légió hírek

Istenanya harcosai csatarendbe sorakoztak Egyházgellén

 

           

Sokan nem tudják, hogy létezik az Istenanya hadserege, amelyet a római légiósok megnevezése alapján Mária Légiónak neveznek. Kik ezek a légiósok?

A Mária Légió azoknak a katolikusoknak a közössége, akik az Egyház jóváhagyásával és a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz hatalmas vezetése alatt részt akarnak vállalni abban a szellemi harcban, amelyet az Egyház minden időkben e világ gonosz erőivel szemben folytat.

Az alapítója Frank Duff, egy lelkes ír férfiú mintegy 40 évvel megelőzte a laikus mozgalmak korát, amikor 1921-ben megalapította a Mária Légiót. Később mint laikus megfigyelő részt vett a II. Vatikáni Zsinaton, amelynek kezdetén XXIII. János pápa ablakot nyitott a világra. A Mária Légió ugyanezt teszi Szentlélek vezetésével, Mária anyai gondoskodásával, szorosan együttműködve az Egyház papságával. Nem hiába terjedt el a vélemény, hogy a Mária Légió a papok meghosszabított karjaként működik.

Kezdve XI. Piusszal egészen II. János Pál pápáig, akit ugyanúgy a Grignon–féle Mária-tisztelet vezetett, mint a Mária Légiót, minden Péter-utód méltatta a Mária Légió  tevékenységét. XXIII. János pedig úgy jellemezte azt, hogy a Mária Légió a Katolikus Egyház igazi arca.

Mária, minden kegyelem közvetítője szép, mint a Hold, ragyogó mint a Nap, a Sátán és a hatalma alatt állók számára pedig félelmetes, mint egy harcrakész hadsereg. A légiósok azt remélik, hogy hűségük, erényeik és bátorságuk révén méltónak bizonyulnak Mennyei Királynőjükhöz. A Légiót ezért hadsereg mintájára szervezték meg, példaképe különösen az ősi Róma hadserege, innét vannak a különböző elnevezések is.

A Mária Légió serege és fegyverei azonban nem e világból valók, és még mielőtt összegyűltek volna, Királynőjük már várta őket, hogy soraiba felvegye azokat, akikről tudja, hogy eljönnek és harcolnak mindazért, amiért Ő és Fia harcolt.

Ennek a hadseregnek a tagjai sorakoztak fel az egyházgellei Szent Péter és Pál Plébániatemplomban az ún. ACIES ünnepségen, amelyre március 11-én,  szombaton délelőtt került sor.

Mi is ez az Acies ünnepség? Nem más, mint az Istenanyának szentelt légiósok fogadalomújítása. Erre a fogadalomújításra, amely az egyéné és egyben a közösségé is, március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, vagy annak környékén kerül sor. A latin acies szó csatarendbe sorakozott sereget jelent. Illő megnevezés arra az ünnepségre, melyen a légiósok összesereglenek, hogy újból megvallják Mária, a Légió Királynője iránti hűségüket, és egyben erőt és áldást kérjenek Édesanyjuktól egy újabb évre a gonosz hatalmak ellen folytatott harcukhoz. Erre az ünnepségre sorakoztak fel a buzgó Mária-tisztelők Egyházgellén is, ahol csatasorba állva kérték az Égi királynő közbenjárását, így imádkozva:

Előtted állok Mária harcosaként és gyermekeként. Elismerem teljes függőségemet Tőle, Ő a lelkem anyja. Szíve s a szívem egészen egyek, s ebből az egy szívből mondja ugyanazokat a szavakat, mint egykor régen: Íme, az Úr szolgáló leánya.

     Az ünnepség délelőtt 9.45 órakor a légiósok imájával és a rózsafüzér elmondásával kezdődött. A gondos háziak szépen feldíszített asztalon Mária szoborral és a Légió zászlajával várták a lelkes fogadalom-megújítókat. Nem is kellett csalódniuk, hiszen ezen a csodás összejövetelen részt vett a zselízi curia valamennyi légiós tagja, beleértve a Csallóközben működő légiósokat is, akiknek száma meghaladja a kétszázat. A szentmisére 10.30-kor került sor, amelynek ünnepélyességét Orosch János püspök atya részvétele fokozta. A püspök atya által celebrált szentmisén részt vettek az egyházgellei, valamint a dunaszerdahelyi és zselízi lelkiatyák is. Az ünnepséget még szívélyesebbé tette azoknak a kispapoknak a jelenléte, akikért a légiós csoportok imádkoznak. A Mária-énekektől hangos egyházgellei templomban csodás erőt érzett minden résztvevő. Egységgé kovácsolta őket a bensőséges Mária- tisztelet, a püspök atya lelkes buzdítása, valamint az ő példát adó fogadalomtétele is. Beszédében kihangsúlyozta, hogy az alázat a legfontosabb erény, melynek gyakorlásában Mária a mi példaképünk. A csodálatos szentmise után a püspök atya részt vett a légiós vezetők havi összejövetelén is, és áldását adta a zselízi valamint a Csallóközben megalakult légiós csoportokra. Minden lelkes Mária-tisztelő szeretet-vendégségre volt hivatalos az egyházgellei plébániára, ahova frissítővel, finomságokkal és kedves szóval invitálták a résztvevőket.

Ezen a szombati napon felragyogott minden Mária-tisztelő arcán az Istenanya mosolya.

Égi Édesanyánk, köszönjük neked, hogy a Tieid lehetünk.

 

Galgóczi Rudolf, zselízi esperes-plébános