Megemlékezés a kitelepített magyarokról Padányban

2007. május 6-án vasárnap Padány községben ünnepi megemlékezés keretében emléktábla és ravatalozó megáldására került sor. Délután két órakor a református gyülekezet lelkipásztora, Szencziné Varga Csilla istentisztelet keretében emlékezett meg a községből kitelepített magyarokról, majd 4 órakor a padányi temetőben szentmisét mutatott be Karaffa János, bakai plébános, aki prédikációjában Esterházy Jánosnak, a felvidéki magyarság bátor hitvallójának példájával buzdította az emlékező híveket.

 A szentmise végén került sor a kitelepített magyarok emléktáblájának és a felújított ravatalozónak a megáldására.  A szentmise után Krivánsky Miklós úr, a Dálesz (Deportált Áldozatok és Leszármazottak Szövetsége) elnöke távollétében beszédét Horváth Róbert, alistáli plébános, a Dálesz lelkipásztora olvasta fel, melyben kiemelte: „Hatvan esztendővel ezelőtt a másságot nem tűrő vak düh szedte áldozatait, itt a Szülőföldünkön, csak azért mert magyarok akartunk maradni. Elődeink inkább választották a meghurcoltatást, mint magyarságuk megtagadását. Büszkeséggel és tisztelettel gondolunk Rájuk, köszönjük az útmutatást. Emlékeznünk kötelesség, a jóvátétel kiharcolása feladat, melynek teljesítését nem adjuk fel, míg zeng bennünk a lélek.“

 Az ünnepi beszédet követően sor került a 121 elhurcolt padányi magyar nevének felolvasására is, majd Padány község polgármestere, Varga Árpád mondott köszönetet mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy megemlékezzenek a kitelepített magyar családokról. A megemlékezés nemzeti Himnuszunk eléneklésével ért véget.

Fotó: Nagy Attila
 

Melléklet: Beszéd

Tisztelt Emlékezők, tisztelt Hölgyeim, tisztelt Uraim! 

Engedjék meg, hogy hálámat fejezzem ki azért a meghívásért amellyel megtiszteltek és amelyiknek, bár nagyon szerettem volna Önök között lenni a mai napon, nem tehetek eleget.

Két héttel ezelőtt egy hányatott sorsú kis nép vendége voltam, szintén egy szomorú kerek évforduló alkalmából. Baszkföld hetven éve szenvedte el a gyűlölet szülte megsemmisítés poklát. 1937 április 26-án Gernikát a mit sem sejtő baszk békés kisvárost spanyol elrendelésre porrá bombázta a német légierő. Az áldozatok bűne csak annyi volt, hogy baszkok voltak és azok is akartak maradni. 

Hatvan esztendővel ezelőtt ugyanaz, a másságot nem tűrő vak düh szedte áldozatait, itt a Szülőföldünkön, csak azért mert magyarok akartunk maradni. Elődeink inkább választották a meghurcoltatást, mint magyarságuk megtagadását. Büszkeséggel és tisztelettel gondolunk Rájuk, köszönjük az útmutatást. Gernika a romok alól új életre fakadt, nagyszüleink, szüleink a száműzetés rabságából visszatértek és verejtékükkel újra otthont teremtettek. Örökségül nekünk. 

Ahogyan a spanyol állam a mai napig nem kért bocsánatot a baszk nemzettől a pusztításért, úgy  Szlovákia is adósunk a hatvan éve történtekkért. 

BAKEA baszk nyelven azt jelenti, hogy BÉKE, Gernika a béke múzeumával üzen az utókornak, mi ezen emléktáblával. Legyen ez az emléktábla szívünk békességének tanúja, a gyűlölködés berekesztője, igazságért kiáltó szavunk.  

Emlékeznünk kötelesség, a jóvátétel kiharcolása feladat, melynek teljesítését nem adjuk fel, míg zeng bennünk a lélek.

Ehhez kérem Isten áldását,  üdvözlettel és tisztelettel  

Krivánszky Miklós a DÁLESZ elnöke

Kelt 2007. május 6-án, Leuven Belgium