Ugrás a tartalomra

Megjelent a 2020-as Regnum Marianum Kalendárium

image

Kedves Olvasó! Engedje meg, hogy megszólítsuk a 2020-as esztendőre kiadott Regnum Marianum Kalendárium kapcsán. Társulásunk immár 14. alkalommal adta ki a felvidéki magyar katolikusoknak készített naptárát.

A 132 oldalas, A5-ös formátumú kalendárium ára 3 euró. Nagyobb megrendelésnél kedvezményt nyújtunk: 10 darab után 10 % (kedvezményes áron 2,70 euró) a kedvezmény, 50 darab rendelése felett 2,40 euró.

Megrendelhető a +421915351066-os telefonszámom, illetve az info@pazmaneum.com villámposta címen.

Kedves Keresztény Olvasó!

A világtörténelemben, amelyet hitünk szerint Isten irányít, a Jó mellett jelen van a Sátán működése nyomán a Gonoszság valósága is, amelyben sajnos, emberek is közreműködnek. Amellett, hogy a Szeretet civilizációját építjük ebben a földi világban is, a gonoszság elítélésének kérdésében mi, keresztények nem hallgathatunk. Hiszen tudjuk: „Vétkesek közt cinkos, aki néma“ (Babits: Jónás könyve). A rosszal szemben ezért a szeretet és igazság fegyverét használjuk, a Szentírás szavait követve: „Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged: te győzd le a rosszat a jóval!“ (Róm 12,21)

A magyar történelemben szerencsére akadtak a magyar nemzetnek olyan kiemelkedő személyiségei is, akik a Jó ügyét szolgálva példát adtak a magyarságnak hitvalló keresztény életükkel. Ők nem haboztak áldozatot hozni magyar nemzetükért és keresztény hitükért. Igaz magyar hitvallók ők, akikre ma is feltekinthetünk. Ezzel a kiadvánnyal előttük is kívánunk tisztelegni, megemlékezve egyben a magyarság trianoni tragédiájának 100. évfordulójáról is.

A XX. század magyar történelmének legtragikusabb napjára, 1920. június 4-ére ma is fájdalommal emlékezünk. Ezen a napon délután 4 óra 30 perckor írták alá a trianoni békediktátumot, amelynek révén a történelmi Magyarország területét megcsonkították és a magyar nemzet egy része idegen rabszolgaságba került. Az igazságtalan békediktátum heves tiltakozást, elkeseredést és mélységes gyászt váltott ki minden magyar emberben az egész ország területén. A bolsevik diktatúra idején tiltották a trianoni megemlékezéseket, a hamis internacionalizmus jegyében el akarták feledtetni a magyarsággal a szörnyű igazságtalanságot, sőt azt sulykolták a magyar emberbe, hogy bűnös nemzet tagja, amely megérdemelte a trianoni büntetést. Sajnos, - amint azt a 2004-es gyászos népszavazás is bizonyította - az anyaországi magyarság körében olyan mértékű agymosást végzett a nemzetrontó propaganda, hogy a többség már azt sem tudta, mire is kellene emlékezni ezen a napon. Az elszakított területek magyarjai talán mélyebben átélik a trianoni gyásznap valóságát. 2020-ban, a trianoni gyalázat 100. évfordulóján, magyar hitvallóinknak hazánként hozott áldozatára tekintve üdvös lenne, ha a trianoni gyásznapot, amely számunkra egyben a Nemzeti Összetartozás Napja, az egész magyar nemzet magáénak érezné és megfontolná Kossuth Lajos szavait: „Nemzetnek lehet elnyomást tűrnie, de jogai valósításának reménye iránt semmi körülmények közt nem szabad kétségbe esnie, s azért, mert valamely jogát nyomban nem képes valósítani, nem szabad arról önként, örök időkre lemondani.“

Ne adjuk fel soha! Minden magyar szentek és boldogok, könyörögjetek érettünk!

Dr. Karaffa János, a Pázmaneum Társulás védnök-elnöke

A tartalomból:

Előszó 5

Kalendárium - Pázmány Péter gondolataival 6

Ünnepek, Munkaszüneti napok 30

Vaszary hercegprímás imája 31

A Pázmaneum Társulás évértékelője 32

Beszámolók, cikkek az év rendezvényeiről 33

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programja 52

Prohászka Ottokár: Előkészület a szentáldozásra 54

Dr. Karaffa János: Elnyomók vagy elnyomottak? 58

Dr. Schmatovich János: Eucharisztia – az életadó szentség 60

Dr. Vida Tivadar emlékére – homíliája 65

Dr. Farkas Zsolt: Elhunyt szeretteinkre emlékezünk 68

Dr. Karaffa János: Mindszenty bíboros prófétai tanúságtétele 70

Dr. Sztyahula László: Ima- és hittankönyvek, valamint liturgikus kiadványok 73

Pázmány Péter élete és művei 77

Dr. Vida Tivadar: Pázmány Péter és a papnevelés 90

Dr. Török József: Pázmány Péter, a lelkipásztor és főpásztor 92

Máriatölgyes: A csodák városa  -  „A hit a remény fénye” 95

Versek, irodalom 98

Imádságok 115

Receptek 118

Humor 125

Rejtvény 128