Amikor annak idején –újra és újra- elolvastam Gárdonyi Géza „Egri csillagok” című örökbecsű regényét, úgy gondoltam, ez egy olyan mű, amelyben tisztán megkülönböztethető a Jó és a Rossz. A Jó oldalon áll a hazáját védő Bornemissza Gergely és Dobó István, míg a Gonoszt a hódító törökök és a kegyetlen Jumurdzsák testesítette meg számomra.
Ma „multikulturális” és „toleráns”, a „másságot” mindenek fölött tisztelő világunkban úgy tűnik, elmosódtak a Jó és a Rossz közti határvonalak. A szélsőséges relativizmus útvesztőiben tévelygő modern ember úgy gondolja, már nincs a hagyományos értelemben vett Jó és Rossz, mert minden csak viszonylagos. Ami nekem jó, azt a másik talán negatívan értékeli.
Úgy tűnik, ma már nem mindenki számára jelent hősi cselekedetet az egri vár védőinek magatartása, akik egykor magyar hazájukért és keresztény hitükért „Jézus, Mária!” kiáltással szálltak harcba a vérszomjas török hódítókkal szemben.
Jézus azt mondja: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.” Az egri vár védői életüket adták: övéikért, nemzetükért, hazájukért. Nem gyűlöletből vagy érdekből gyilkoltak, hanem jogos önvédelemből voltak kénytelenek ölni, szeretteik miatt. Választhattak volna más utat is: „menedéket” adhattak volna a „szegény” Jumurdzsáknak, feladhatták volna a várat és felvehették volna a muzulmán hitet.
Megváltozott értékrendű korunkban bizonnyal akadnának olyan „toleranciát” hirdető aktivisták, akik Bornemissza Gergely mai követőit intoleránsnak és kirekesztőnek bélyegeznék és követelnék, hogy adjunk menedéket a „jobb megélhetés” reményében érkező Jumurdzsák-utódoknak. Elképzelhetjük, mi lenne a sorsa a várnak, ha beengednénk őket …
Sajnos, egyre inkább úgy tűnik, feledésbe merülnek az olyan erények és értékek, mint a hazaszeretet, önfeláldozás, bátorság, egyeneslelkűség. Sokak szerint nem kifizetődő ezeknek az értékeknek a követése. A keresztény-nemzeti hagyományaink köveiből épített vár alapjait „titkos féreg rágja”. De mi ne csüggedjünk, mert ez a vár még nem dőlt össze – még nem sikerült a sátáni erőknek minden keresztény értéktől megfosztaniuk nemzetünket.
Dobó Istvánnak a végső küzdelem előtt mondott szavai bátorítsanak bennünket, keresztény magyarokat a mai pogány istentelenség minden támadásával szemben: „Megesküdtünk, hogy a várat meg nem adjuk. Eskünket megállottuk. Úgy dacolt a vár eddig az ostrommal, mint tenger viharával a tengerben álló kőszikla. Bűntelen lélekkel kell küzdenünk a várnak és hazánknak a megmaradásáért! Példátlan az a küzdelem, amellyel megtartottuk a várat. Bízom a lelkünk erejében, bízom Szűz Máriában, aki Magyarország patrónája, bízom Szent István királyban, akinek a lelke vele van mindig a magyar nemzettel, és legjobban bízom magában az Istenben! Induljunk, testvéreim!”
Dr. Karaffa János