Ugrás a tartalomra

Ministráns Focinap Nagyölveden

Ministráns Focinap Nagyölveden

 

A Nagyölvedi  Katolikus Plébánia szervezésében került sor május 1-én a már évek óta rendszeresen megrendezett  Ministráns Focinapra. A program a plébániatemplomban kezdődött, ahol Nemcsok István helybeli lelkiatya és a szervezők üdvözölték a megjelenteket.  Ezután Durás Márk, érsekújvári  káplán  tartott elmélkedést a Biblia évéhez kapcsolódóan. Majd a ministránsok és lelkipásztoraik kivonultak a nagyölvedi focipályára, ahol kezdetét vette a nemes versengés. Idén különösen sokan jöttek el  a rendezvényre, így 21 csapat két kategóriában versenyezhetett. A legkülönbözőbb régiókból érkeztek a ministránsok: többek közt Zselizről, Zsemlérről, Lekérről, Nagysallóról, Érsekújvárból, Garamkövesdről és Helembáról, Felsőtúrról s még az anyaországból, Esztergomból is.  A ministránscsapatok mellett a lelkiatyákból és a ministránsok szüleiből összetoborzott „öregfiúk csapata“ Sárai Attila szímői lelkipásztor irányításával látványos megmozdulásokkal szórakoztatta a sportkedvelő közönséget. A sportszerű légkörben zajló mérkőzéseken mindenki a maximumot nyújtotta, s egy-egy szépségdíjas gól  vagy csel bizony még a Bajnokok Ligájában is irigylésre méltó lett volna.  A pálmát az idősebb ministránsok kategóriájában az érsekújváriak, míg a fiatalabbaknál a zseliziek vitték el, de minden résztvevő jutalomban részesült. Imádság és foci – idén május 1-én ismét megerősítették a felvidéki ministránsok, szülők és lelkipásztorok Krisztusban való közösségét.

© Pázmaneum

Fotók

Fotók: © Nagyölvedi Római Katolikus Plébánia

Nagyobb felbontású fényképeket kérje a nemcsok-kukac-stonline.sk címen.