Ugrás a tartalomra

Ministránsok focinapja Farnadon

image

A felvidéki Jópásztor Alapítvány, a Pázmaneum Társulás és a Farnadi Katolikus Egyházközség szervezésében május első napján, tizenharmadik alkalommal rendezték meg a felvidéki ministránsok focitornáját. A Lévai járás kisközségébe, Farnadra, 230 vendég érkezett a Felvidék tizenkilenc helységéből a rangos rendezvényre.

Szentmisével kezdődött a program a Szent Péter és Pál tiszteletére emelt templomban, melynek főcelebránsa  Ďurčo Zoltán püspöki helynök volt. A szentbeszédet Gál Péter diakónus mondta. Beszélt a labdarúgók védőszentjéről, Szent Luigiról, azaz ­Aloisius Scrosoppiról, aki Néri Szent Fülöp lelki fiaként segítette a legszegényebb gyerekeket, az árvákat, az elesetteket. Ft. Farkas Zsolt, a Jópásztor Alapítvány elnöke meghívta a ministránsokat a VIII. Ministráns Olimpiára, mely augusztus 7-10. között kerül megrendezésre Szőgyénben. Ft. Karaffa János, a Pázmaneum elnöke Jan-Claude Hollerich luxemburgi érsek üzenetét tolmácsolta, aki az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) elnöke, s hajdan a pasztorációjában ministránsokkal foglalkozott, így a mai napig szeretettel figyeli működésüket. Áldását küldte a felvidéki ministránsoknak, sok örömet kívánva a sportjátékhoz.

A szentmisét követően a focipályára vonult a 180 ministráns, hogy megmérettessék játékban, fegyelemben, keresztény viselkedésben. Huszonkét lelkiatya kísérte figyelemmel a mérkőzéseket, valamint hitoktatók, szülők és az egyházközség segítői, szervezői. Napközben meglátogatta az eseményt Viliam Judák nyitrai püspök is, aki örömteli mérkőzést kívánt a ministránsoknak, és emléklapot hozott minden résztvevő számára.

A ministránsok korosztályok szerint három csoportban mérkőztek, összesen huszonhét csapat. A lelkiatyák is megmérettettek, a Vatikán csapat színeiben játszottak a Nagyok csapataival. A nap folyamán hatvannégy mérkőzésen 213 gólöröm született.

A vándorkupák sorsa a következőképpen alakult: a Kicsik csoportjában a Nagymácséd A csapata, a Közép csoportban Csúz egyházközség csapata, míg a Nagyok csoportban Zsitvabesenyő csapata  vihette haza az első helyezettnek járó kupát. A Brenner János-kupát, melyet a legjobb gólarány győztese őriz a jövő nyári focitornáig, Nagymácséd A csapata nyerte. A nagymácsédiak 3 kategóriában 1 aranyérmet és 2 ezüstérmet gyűjtöttek be, s ezzel az éremtáblázatban toronymagasan nyertek, 7 ponttal. Ugyancsak ők lőtték egy kategóriában a legtöbb gólt, 23-at, a “Kicsik” kategóriájában. Ők egyben belépőt nyertek a DAC egy hazai bajnoki mérkőzésére a dunaszerdahelyi klub tulajdonosának, Világi Oszkárnak köszönhetően.

A rendezvény házigazdája ft. Sárai Attila volt, a szervezés és a lebonyolítás gördülékenysége, miként minden évben, ezúton is Farkas Emese rátermettségét dicsérte. Imával, áldással és a Himnusz éneklésével ért véget a 13. Felvidéki Ministráns Focinap.

A rendezvény támogatója a Magyar Kormány, a Jópásztor Alapítvány, a Pázmaneum Társulás, dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, a rendezvény védnöke Farnad Község Önkormányzata, a Farnadi Alapiskola, a farnadi, a nagyölvedi és a más egyházközségek tagjai és magánszemélyek voltak.

Hajrá ministránsok! Hajrá Felvidék! Hajrá DAC!

Berényi Kornélia/FelvidékMa, Pázmaneum