Ugrás a tartalomra

Nagyboldogasszony vasárnapja Egyházkarcsán

Nagyboldogasszony vasárnapja Egyházkarcsán

 

2010. augusztus 15-én az egyházkarcsai templomban ünnepi szentmisére került sor a Boldogságos Szőz Mária mennybemenetelének ünnepén. Az ünnepi szentmisét Mgr. Szalay Gyula címzetes esperes-plébános celebrálta, aki a szentbeszédében a következőket mondta: ,,Ma az Egyház a Boldogságos Szőz Mária mennybemenetelét ünnepli, amit a magyar népnyelv egyszerően csak Nagyboldogasszonynak nevez. Azt a hitigazságot, dogmát ünnepli ma az Egyház, hogy a Boldogságos Szőz Mária halála után nem úgy halt meg, mint akárki közülünk. Az ő testét nem érte romlás, hanem a mennyei dicsőségbe testestől-lelkestől felvétetett, s a mindenható Isten a mindenség királynéjává tette.Ezt a hitigazságot dogmaként vallja az Egyház, vagyis olyan hitigazságként, ami biztos hitigazság a kinyilatkoztatásban. Abban a tanításban, amit nekünk az Isten megmondott, amit minden katolikus kereszténynek vallania kell, ha katolikusnak tartja magát. Ezért fontos, hogy minél jobban megértsük ezt a dogmát, mely tulajdonképpen az utolsó az eddig kihirdetett dogmák sorában: XII. Piusz pápa hirdette ki 1950-ben.Mária hite, szeretete és Krisztussal való tökéletes egysége  példakép számotokra. Ahogyan ő hordozta Krisztus, s volt Isten engedelmes szolgálóleánya, s ahogyan ő volt a leghőségesebb tanítvány, úgy nekünk is példát véve róla Krisztus hordozókká és hőséges tanítványokká kell lennünk. Mert ez a hiteles kereszténység, ez példaértékő a környezetünk számára, amely távol kerül Istentől: ez a csendes példaadás.’’
Ugyanezen a napon délután öt órakor kezdődő Szent István napi emlékmősorra és megemlékezésre került sor Királyfiakarcsán, Az ünnepi beszéd és koszorúzás után a királyfiakarcsai temetőben a Nagykereszt szentelésére került sor, amelyet Mgr. Szalay Gyula címzetes esperes-plébános végzett, Erdős Péter templomatya, a Petőfi Baráti Társulat elnöke és Királyfiakarcsa alpolgármestere felkérésére. A kereszt szentelése alatt mondott szentbeszédében kiemelte égi édesanyánk, a boldogságos Szőz Mária mennybemenetelét. Kiemelte Szent István királyunk életét, és példaképül tárta elénk, valamint a kereszt fontosságáról elmélkedett. „A kereszt hirdetése ugyan oktalanság azoknak, akik elvesznek, de nekünk...az Isten ereje” (1Kor 1;18) A királyfiai  temetőben az ember megtekintheti a csodálatosan szép keresztet, szeressük a keresztet, mert ez a mi kincsünk . A keresztben a mennyei gyönyörőség bősége rejlik, a keresztben bátorság van, a keresztben szívbeli örömöt találunk, a keresztben van az életszentség csúcsa. Jézus vigasztalja azokat, akik nagylelkően ölelik át keresztjüket.’’ A kereszt megszentelése után Ritter Éva szép versével és énekével fejeződött be Nagyboldogasszony vasárnapja.

Mgr. Juhász Ferenc