Ugrás a tartalomra

Ne árvuljon el a nyáj! (Elhangzott a Vatikáni rádióban)

Ne árvuljon el a nyáj!

 

A felvidéki magyar katolikusok helyzete az új egyházmegyékben

 

A 2001-es népszámlálás alkalmával a szlovákiai magyarok 65 százaléka, mintegy 372 ezer fő vallotta magát katolikus vallásúnak. Nagy részük – mintegy kétharmaduk – a Pozsonyi-nagyszombati Főegyházmegyében élt.

A régóta esedékes új egyházmegyei felosztásban az eddig 4 egyházmegye területén élő magyar katolikusok immár 6 egyházmegyében vannak jelen. A felosztásnál az állami közigazgatáshoz hasonlóan észak-déli irányban húzták meg a határokat. Az eddig nagyrészt egységes tömbben elhelyezkedő magyar esperesi kerületek és plébániák most különböző egyházmegyékhez tartoznak majd.

A Pozsonyi érsekségbe került a somorjai és szenci esperesi kerület, míg a besztercebányai püspökséghez, ahol eddig nem voltak magyar hívek, csak az ipolysági és nagykürtösi esperesség néhány magyar ajkú plébániája fog tartozni. A nagyszombati egyházmegyében jelentős marad a magyar katolikusok száma, hiszen itt maradt a dunaszerdahelyi, galántai, vágsellyei, komáromi és ógyallai esperesség, de ott is a szlovák esperesi kerületek lesznek többségben. A nyitrai püspökséghez eddig csak néhány zoboraljai magyar egyházközség tartozott, most oda csatolták az érsekújvári, párkányi és zselizi esperesség nagyrészt magyar plébániáit, ám 12 szlovák esperesség mellett, így még talán a 20 %-ot sem éri majd el a magyar hívek száma. A jelenlegi püspökök közül csak Orosch János, nagyszombati segédpüspök beszéli a magyar nyelvet, a pozsonyi, nyitrai, besztercebányai püspökök nem tudnak magyarul. Orosch püspök önként felvállalta a felvidéki magyar katolikusok szolgálatot, s erre a Szentatyától is buzdítást kapott. Ugynakkor nem kapott még olyan jogköröket, amelyek révén hivatalosan is felvállalhatná a magyar katolikusok képviseletét. Tevékenységét a jelenlegi egyházmegyei felosztás után csak a  nagyszombati érsekség területén fejtheti ki majd.

Az egyházmegyék kialakításánál a fő cél deklaráltan az volt, hogy a püspök közel legyen a híveihez, és több személyes találkozóra kerüljön sor. Szeretnénk remélni, hogy ennek a célnak érdekében mindegyik egyházmegyében, ahol magyarok is vannak, megfelelő szinten gondoskodnak lelkipásztori ellátásukról. Ehhez szükség lenne magyar segédpüspökökre vagy helynökökre, megfelelő jogkörökkel. Orosch püspök atyát, aki már sokat tett a katolikus magyarság szolgálatában, meg kellene hivatalosan is bíznia a Szentszéknek vagy a Szlovák Püspöki Karnak a magyar közösség ügyeivel.

1993-ban 53 ezer szlovákiai magyar katolikus hívő aláírásával kérte magyar nemzetiségű püspök kinevezését, s ezt a kérésüket képviselőik 1995-ben személyesen is eljuttatták a Szentatyához. Tavaly a Pázmaneum Társulás is eljuttatta ezirányú kérését XVI. Benedek pápához. 1990-ben megindult a Komáromi Imanapok sorozata, s eddig 18 alkalommal imádkoztak a magyar katolikusok Komáromban magyar papi, szerzetesi hivatásokért és magyar főpásztorért. Idén a Pázmaneum Társulás szervezésében 19. alkalommal imádkozunk majd Komáromban, Jó Pásztor vasárnapján magyar papokért és főpásztorért.

„Kérjetek és adatik nektek!“ –mondja Jézus. Épp ezért az ima mellett kérni fogjuk az illetékeseket, teljesitsék jogos kéréseinket, hogy ne árvuljon el a nyáj Jó Pásztor nélkül.

 

ThDr. Karaffa János