Ugrás a tartalomra

Nemzetközi Bibliakonferencia Szegeden

Nemzetközi biblikus konferencia Szegeden

 

Az idén huszadik alkalommal rendezték meg a szegedi biblikus konferenciát, amelyre már hagyományosan Európa több országából érkeznek katolikus, református és evangélikus bibliakutatók. A vasárnaptól keddig tartó, „A Biblia szíve” című konferencia fő témája az imádság volt.

A háromnapos rendezvényen előadások hangzottak el többek között Lisieux-i Szent Teréz és a Szentírás kapcsolatáról, a Jelenések könyvéről, a 114. zsoltárról és Pál apostol Zsidókhoz írt leveléről.
A konferencián budapesti, bécsi, debreceni, gyulafehérvári, innsbrucki, kolozsvári, regensburgi, prágai, saarbrückeni, szarajevói és zágrábi teológusok tartottak előadásokat. A szimpóziumon a Felvidékről a  Pázmaneum is képviseltette magát – Farkas Zsolt és Karaffa János atyák személyében.
Az eseményhez kapcsolódóan kiállítás nyílt a Biblia művészeti hatástörténetéből a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A kiállítás meghatározó részét alkotják a kassai múzeumból származó műtárgyak, melyek a gótikától a 18. századig terjedő időszak remekműveit ölelik fel. Az a felvidéki régió, ahonnan ezt az anyagot a kassai múzeum begyűjtötte, a középkori  Magyarország egyik legszebb és leggazdagabb része volt - tudtuk meg Zombori Istvántól, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatójától. Ezek az 1800-as évek végéig, az 1900-as évek elejéig a templomokban voltak, Trianon után pedig politikailag nem volt mód és lehetőség a magyarországi kiállításukra - ezért először láthatja őket most a magyarországi közönség - hangsúlyozta az igazgató. A tárlat ezen része a középkori, felvidéki, elsősorban az ott élő német polgárság által készítetett templomok belső berendezéseit mutatja be. Tudatosan összeválogatott anyagról van szó, amelyet a kassai múzeum 2007-ben Franciaországban mutatott be, és a műtárgyak ezután egyenesen Szegedre érkeztek.

A konferencia védnökei Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Fodor György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora voltak.

© szegedma.hu/Pázmaneum