Ugrás a tartalomra

Nemzetközi ministráns találkozó Rómában

image

2014 szeptemberének első hetében a belgiumi Drongen- ben került sor a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) közgyűlésére, amelyen részt vettek felvidéki magyar ministráns- referensek is. A közgyűlés fő témája a 2015-ben megrendezendő római Nemzetközi Ministráns Találkozó volt. A legutóbbi ministráns találkozó 2010 augusztusában volt, amelyen több mint 40 ezer ministráns vett részt Európa számos országából. Magyarországról, és a határon túli területekről több mint ezer magyar ministráns zarándokolt el Rómába, hogy találkozzon a Szentatyával. Az első római ministráns- zarándoklatra 1962-ben került sor, akkor XXIII. János pápa fogadta a fiatalokat a Szent Péter téren. 2015-ben a ministráns- találkozóra augusztus 3 – 7 között kerül megrendezésre. Az előzetes becslések szerint több ezer fiatalt várnak, többek között Németországból, Ausztriából, Svájcból, Franciaországból, Lengyelországból, Magyarországról és Szlovákiából is. A találkozó csúcspontja a Ferenc pápával tervezett szentmise lesz, amelyre a Falakon kívüli Szent Pál- bazilikában kerül sor. A rendezvény mottója: „Íme, itt vagyok, engem küldj!” (Iz 6,8).

A Jópásztor Alapítvány 2010-hez hasonlóan, jövőre is zarándoklatot szervez a felvidéki magyar ministránsok részére Rómába. Az érdeklődők október 1-től január 31-ig jelentkezhetnek plébánosuk ajánlásával az alapítványnál a jopasztoralapitvany @gmail.com email- címen. A zarándoklattal kapcsolatos bővebb információkat az ősz folyamán kapják meg a plébániák.

Jópásztor Alapítvány