Ugrás a tartalomra

Nemzetközi Ministráns Zarándoklat Rómában – felvidéki magyar résztvevőkkel

image

2017 szeptemberének második hetében Belgrádban került sor a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) közgyűlésére, amelyen részt vettek felvidéki ministránsreferensek is. A közgyűlés fő témája a 2018-ban megrendezendő római Nemzetközi Ministráns Találkozó volt. A legutóbbi ministráns találkozó 2015-ben volt, amelyen több ezer ministráns vett részt Európa számos országából. Magyarországról és a határon túli területekről több mint ezer magyar ministráns zarándokolt el Rómába, hogy találkozzon a Szentatyával. Az első római ministráns zarándoklatra 1962-ben került sor, akkor XXIII. János pápa fogadta a fiatalokat a Szent Péter-téren. 2018-ban július 28. és augusztus 4. közt kerül megrendezésre a 12. Nemzetközi Római Ministránszarándoklat. A zarándoklat mottója: “Keresd a békét és járj a nyomában!” (Zsolt 34,15b)

Az előzetes becslések szerint ismét több ezer fiatalt várnak, többek között Németországból, Ausztriából, Svájcból, Franciaországból, Lengyelországból, Magyarországról és Szlovákiából is. A találkozó csúcspontja a pápával tervezett találkozó lesz a Szent Péter-téren.

A Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Társulás jóvoltából 2015-höz hasonlóan, jövőre is lehetőség nyílik a felvidéki magyar ministránsok részére, hogy anyanyelvükön kapjanak tájékoztatást a találkozóról és önálló csoportként, magyarul kapcsolódhassanak be a zarándoklatba. A zarándoklattal kapcsolatos bővebb információkat október végéig kapják meg a plébániák s elérhetőek lesznek a Pázmaneum honlapján illetve Facebook-oldalán.

Pázmaneum/ Jópásztor Alapítvány