Ugrás a tartalomra

Never Again - Soha többé 1945-48 tablókiállítás Dunaszerdahelyen

Nem szabad félni! Nem félemlíthetnek meg!

Fehér Csaba, a Szüllő Géza Polgári Társulás elnöke, leváltott komáromi múzeumigazgató üzente a Never Again-Soha többé 1945-48 c. vándorkiállításon a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban az egybegyűlteknek. A deportálásokra emlékeztető tablókiállítás, amely Brüsszelt is megjárta, most a Csallóköz szívében is megtekinthető volt.

Az egybegyűlteket Nagy Frigyes, alpolgármester köszöntötte, és üdvözölte, hogy Dunaszerdahelyen is megtekinthetik az érdeklődők a hiteles történelmi dokumentumok alapján összeállított kiállítást.
A kiállítás dunaszerdahelyi bemutatását az MKP Dunaszerdahelyi Városi Alapszervezete, a Pázmaneum Társulás, a Pax Romana és a Városi Művelődési Központ közösen szervezték meg.
Fehér Csaba, a kiállítás kurátora elmondta, hogy milyen körülmények között került sor a brüsszeli bemutatóra és milyen támadások érték őt a legmagasabb kormánykörökből is. Elmondta, hogy az akkori korszakra kezd hasonlítani a mostani időszak is. Kultúránkat, nyelvünket, iskoláinkat el akarják venni, be akarják tiltani, rádióadásunkat is meg akarják szüntetni, ami hasonlít a Benes-dekrétumok időszakára, amikor magyar ember nem tarthatott rádiót sem. A szónok szólt arról is, hogy eltávolítása a múzeum éléről tisztán politikai céllal történt, és magyarul beszélő, de szlovák érzelmű polgárok segédkeztek ebben. Sajnos –tette hozzá- úgy ahogy az emberi testet sem csupán egészséges sejtek alkotják, hasonlóképpen ma a felvidéki magyar nemzettestet is bomlasztják annak beteg elemei.
A jelenlevők közül többen is átélték a deportálások borzalmait, és könnyeikkel küszködve emlékeztek vissza a szomorú magyar sorsra. Fehér Csaba elmondta, hogy ők a hiteles, ma is élő tanúk, és történelmi bizonyítékul szolgálnak azon kijelentések cáfolatára, amelyekkel szlovák politikusok kérdőjelezik meg a kitelepítések hitelességét.
Beszédében szólt a hamarosan országos útnak induló aláírásgyűjtésről is, amelyet több szervezettel együtt indít a Never Again Polgári Társulás a felvidéki magyarok kárpótlása ügyében.
Végezetül a Magyar Kálvária c. dokumentumfilmet DVD-n és könyv alakjában is átadta a város alpolgármesterének, hogy juttassa el a magyar nyelvű alapiskolákba.
A jelenlevők ezek után a kultúrház mozitermében megtekinthették a Magyar Kálvária c. történelmi dokumentumfilmet. Az előadás alatt síri csend uralkodott a teremben, szinte levegőt is alig vett az ember. A film végén senki nem tapsolt, hosszú, néma csend következett, amely megfelelően kifejezte a felvidéki magyar sorsot…

 

Képgaléria

 

 

 

Fotók: Karaffa Attila

Nagyobb felbontású fényképeket kérje a pazmaneum@stonline.sk címen.