Orosch János nagyszombati érsek szentbeszéde Budapesten 2014. augusztus 20-án Szent István király ünnepén a Szent István bazilikánál.
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Mindenekelőtt szeretettel és tisztelettel üdvözlök mindenkit, aki részt vesz ezen a mai szép ünnepségen. Számomra különösen nagy megtiszteltetés, hogy Őeminenciája Erdő Péter bíboros úr meghívott és felkért az ünnepi szentbeszédre. Szívesen jöttem és a bíboros úrnak szeretném megköszönni a határon túli magyarok iránti figyelmes, odaadó szeretetét, a zarándoklatainkon való részvételét és buzdításait. Hála minden testvéri gesztusért!
Szent István Király ünnepe az egész magyarság ünnepe, a magyar nemzet fővédőszentjének ünnepnapja. Hartvik püspök szent királyunkról följegyezte, hogy „Krisztust hordozta ajkán, szívében, cselekedeteiben.” Azt kívánta, hogy az ő népe Krisztusban hívő nép legyen. Ez volt szíve-lelke minden vágya. Ez az ő üzenete, útmutatása a harmadik évezredre is.
Mikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a 2006-os esztendőre meghirdette az IMAÉVET a nemzet lelki megújulásáért, a magyarországi kezdeményezéshez, több más határon túli egyházmegyével együtt nálunk Felvidéken is imádkoztunk, engeszteltünk, zarándokoltunk a keresztény identitásunkért és a magyar nemzet lelki gyógyulásáért. Tettük ezt azért, hogy hűek legyünk Istenhez és hűek maradjunk ahhoz a nemzethez, amelyhez tartozunk. „Boldog a nemzet, amelynek Istene az Úr, a nép, amelyet örökségül választott." - idézi a 33. zsoltárt a mai szentmise kezdőéneke. Ez azt is jelenti, hogy a hűség útja vezet a boldogsághoz.
A történelemben számos példa bizonyítja, hogy igenis élhető és megvalósítható István király öröksége: a hűség Istenhez, a hazához és a családhoz.
Az Árpád-házból származó szentek, de történelmünk későbbi szentjei is ragyogó példái ennek itthon és egész Európa-szerte. Hogy csak néhányat említsek:
a Sárospatakról származó Árpád-házi Szent Erzsébet - Marburgban,
Skóciai Szent Margit - Szent István unokája – Edinburghban,
Portugáliai Szent Erzsébet az Atlanti Óceán partján,
Szent Kinga Lengyelországban, és még hosszan sorolhatnánk azoknak a nevét, akik életükkel megvalósították Szent István eszméit.
Mint feleségek, mint édesanyák hitükkel, hűségükkel, szeretetükkel elismerést szereztek nemzetünknek.
Szent II. János Pál pápa ezt írta a magyaroktól: „Az elmúlt korszakok kétségtelenül előkelő helyet jelöltek ki a magyar nép számára egész Európa, s főleg az Egyház történelmében. Ennek bizonyossága és jele Szent István, Magyarország patrónusa.” (1978. december 2).
Ez a szent pápa vezette át ez emberiséget a harmadik évezredbe. Vajon hová fejlődött a kereszténység fája, melyet Szent István ültetett el Magyarországon? Vajon ma mennyire meghatározó tényező a keresztény hit? Vagy csak azt vesszük belőle komolyan, ami tetszik, vagy éppen megfelel?
Szalézi Szent Ferenc Filótea - a jámborság útja című könyve első részének hetedik fejezetében arról ír, hogy a lelket meg kell tisztítanunk a bűnhöz való ragaszkodástól.
Annak idején valamennyi izraelita kivándorolt Egyiptomból, de sokan ott feledték szívüket. Ennek a következménye a pusztában mutatkozott meg, amikor újra Egyiptom hagymás és húsos fazekai után vágyódtak vissza.
Így járnak azok a bűnbánók is, akik a bűn állapotát elhagyják ugyan, de nem mondanak le arról a hajlamról, mely a bűnhöz vonzza őket. Fölteszik magukban, hogy többé nem vétkeznek, de nehezükre esik lemondani arról, ami a bűnben kellemes. Szívük elfordult és megvált a bűntől, de mindig bizonyos visszaesés környékezi őket, mert tekintetüket gyakran a bűn felé irányítják. Úgy járnak, mint Lót felesége, aki visszanézett Szodoma felé. Habár elhagyta Szodomát, mégis odaveszett.
Sören Kierkegaard filozófus írja, hogy az ír keresztények szándékosan meghagynak valamit a pogányságból. Kereszteléskor a fiúgyermek jobb kezét úgy fogják, hogy az alámerüléskor a gyerek keze száraz, vagyis pogány maradjon. Hogy aztán ha felnőtt lesz, a „pogány" kezével forgassa a kardot a harcban…
Nálunk is hasonló jelenséggel találkozunk. Vannak, akik a kereszténységből csak azt fogadják el, ami nekik tetszik, de egyébként az életük Isten nélküli.
Erősödik az újpogányság szelleme, divat az ősmagyar vallást, a táltosok korát emlegetni.
Beárnyékolja népünk életvitelét a fogyasztói szemlélet, az élvezethajhászás és a hedonizmus bálványa.
Nagy kihívást jelent az okkultizmus, a spiritizmus és a bálványimádás különböző formája, valamint jelen van a relativizmus szemlélete, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét.
„Testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket: Ugyanazt valljátok mindnyájan! Ne szakadjatok pártokra, hanem forrjatok össze egyazon elvben, egyazon fölfogásban!"(1 Kor 1,10).
Szent Pál apostol mintha egyenesen nekünk, ma írná ezeket a sorokat. Napjainkban az Egyház legnemesebb szándékait is félremagyarázzák, néha még a megkeresztelt emberek is elmarasztaló kritikával illetik.
A kommunista rendszerben az Egyházat elnémították, nem szólhatott bele a közéletbe. Bezárták a templom falai közé és még ott is figyelték.
A rendszer kétszínű embereket nevelt: a templomban hívő lehetsz, de a közéletben a párt és a kormány szerint beszélj és cselekedj! Ezt sokan annyira megszokták, hogy ma is eszerint élnek. Ezért gyakran hiányzik az összetartás, az emberséges magatartás és a másik mellett való kiállás.
Fontoljuk meg Jézus szavait: „A szív bőségéből szól a száj. A jó ember jó kincséből jót szed elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat. Mondom nektek: Minden fölöslegesen kimondott szóról számot adnak majd az emberek az ítélet napján. Szavaid alapján fognak majd igaznak ítélni, szavaid alapján fognak elmarasztalni.” (Mt 12 34-37).
Kedves Testvérek! A mai napon, amikor Szent István királyunkat ünnepeljük, hálásak legyünk neki azért, hogy a legértékesebb örökséget hagyta ránk: Jézus Evangéliumát - az örömhírt. Isten szavát, mely számunkra az ÉLET.
Adjunk hálát a Mindenhatónak, hogy ezer év elteltével is – vagyunk! A történelem zivataros századai után is megmaradtunk kereszténynek és magyarnak. Szent István így vigyáz reánk. Nemzetét egy másokat tisztelő, idegeneket befogadó néppé nevelte, országát pedig a Boldogságos Szűzanya, a Magyarok Nagyasszonya oltalmába helyezte. Ezért nem csak a múltunk dicső, de a jövőnk is ígéretes.
Őrizzük meg előkelő helyünket Európában, ahogy a szent pápa fogalmazott. Tudományban, művészetben, sportban alkossunk továbbra is nagyot. De mindenekelőtt legyünk nagyok a keresztény hit megtartásában és gyakorlásában!
Szent István király 1038. augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevételének ünnepén halt meg, s mi hisszük, hogy ez a nap volt számára a mennybevétel napja is. Kövessük őt életünkben, hogy egykor majd a mi elköltözésünk napja is mennybevételünk napja legyen. Ámen.
Videóanyag forrása: Magyar Kurír