Ugrás a tartalomra

Ötéves a Pázmaneum Társulás

Ötéves a Pázmaneum Társulás

2005. október 2-án, a Szent őrzőangyalok ünnepén alakult meg a bakai római katolikus plébánián felvidéki magyar papok és hívek összefogásával a Pázmaneum Polgári Társulás, amely a felvidéki magyar katolikusok szolgálatában fejti ki munkásságát immár öt esztendeje.
Az alapítók öt évvel ezelőtt leszögezték, hogy Pázmány Péter bíboros szellemi örökségének fényében munkálkodnak majd, felvállalják a felvidéki magyar papok és hívek szolgálatát, és lehetőségeikhez mérten megoldásokat is kidolgoznak a problémákra. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a lélek és a szellem gondozásáról sem feledkeznek el, és ennek fényében előadásokat tartanak, konferenciákat szerveznek világi hívek és papok részére is. Elhatározták, hogy könyvkiadással támogatják majd a felvidéki magyar katolikusság önazonosságának megtartását és bemutatják az egyes szervezetek, közösségek munkáját és mindennapjait. Ennek egyik formája volt az imafüzetek, könyvek és a Regnum Marianum Kalendárium kiadása is, amely immár nem csak a felvidéki katolikusság számára íródik, hanem az egész magyar nemzeti közösség részére is.
A Felvidéki Imakilencedek elindításának célja az volt, hogy mindig más-más egyházközségben imádkozzanak a magyarság lelki megújulásáért, magyar főpásztorért, magyar papi és szerzetesi hivatásokért , és hogy megemlékezzenek egy-egy magyar szent, vértanú, hitvalló élethivatásáról és munkásságáról. Szinte a teljes egykori Pozsony-nagyszombati főegyházmegyét lefedték az Imakilencedek és sok olyan közösségben is megemlékezést tartottak, amelyek magyar hívei áhítozva várták, hogy bekapcsolódhassanak az imaláncba.
Az öt év folyamán számos előadást tartottak a Pázmaneum tagjai, illetve konferenciákat szerveztek a papság és a hívek részére. Az Egyházgellén elindított Regnum Marianum Népfőiskola pedig a katolikus hívek abbéli szomját igyekezett oltani, hogy az Egyház mindennapjaiba még inkább bepillantást nyerhessenek és magas szintő előadások keretében a hallgatók megismerkedhessenek az Anyaszentegyház hittételeivel. A nagysikerő népfőiskola folytatását tervezi a továbbiakban is a Pázmaneum Társulás.
Természetesen nagy hangsúlyt fektettek a Társulás képviselői a magyar nemzeti hagyományok megmentésére és azok védelmében a kellő fórumokon való felszólalásra is.
Az egész Kárpát-medencét összefogó Feltámadási menetbe is bekapcsolódott a Pázmaneum és évről-évre megszervezi a felvidéki útvonalat, hogy a Feltámadási jelvény északi ága minél több egyházközségbe eljuthasson.
Kiemelkedő fontosságú volt a Pázmaneum tagjainak kiállása a 2008. február 14-én kihirdetett egyházmegyei felosztás („egyházmegyei Trianon”) utáni helyzetben, amikor a Jópásztor Alapítvánnyal és a Mécs László Társulással együtt Nyílt levelet kezdeményezett a Pázmaneum, amelyben – miközben engedelmesen elfogadta a Szentszék döntését- csalódottságát fejezte ki a felosztás kapcsán, és a szlovák egyházi elöljáróknak rögtön megoldást is javasolt a felmerülő problémákra, amelyek a felvidéki magyar papságot és híveket sújtották. A javaslatokat is tartalmazó Nyílt levelet 25 szervezet is támogatta, valamint 25 ezer csatlakozó aláíró is ellátta kézjegyével.
Miután félő volt, hogy Mons. Lénár Károly halála után veszélybe kerül a Komáromi Imanapok folytatása, a Jópásztor Alapítvánnyal karöltve a Pázmaneum felvállalta a felvidéki magyar katolikusok nagy találkozójának megszervezését, amelyet minden évben meg is rendeznek imádkozva magyar főpásztorért és magyar papi és szerzetesi hivatásokért.
Sok esetben érte külső, gyakran alattomos támadás a Társulást főképp bizonyos –magukat magyarnak tartó, de a magyarság érdekei mellett kiállni nem merő- egyházi körök részéről. A Pázmaneum tagjai a keresztény és magyar értékek melletti kiállásuk miatt többször is hátrányos megkülönböztetést szenvedtek munkahelyük vagy életkörülményeik tekintetében, számos hamis váddal és feljelentéssel kellett szembesülniük. A Pázmaneum azonban mindenekelőtt a felvidéki magyar katolikus hívek többségének akaratát tartotta szem előtt, amin a jövőben sem fog változtatni, és nem váltja fel a magyar érdekek képviseletét 30 ezüstpénzért szerzett kitüntetésekre, rangokra, címekre vagy bármi értéktelen cicomára.
Az elmúlt öt év is bebizonyította, hogy szüksége van a felvidéki magyar katolikusoknak egy olyan szervezetre, amely meghallgatja problémáikat, kéréseiket, és nem csupán üres szavakkal altatja őket vagy mossa át az agyukat a média hatalmának segítségével, hanem a problémákra megoldásokat is javasol és azokat az illetékes fórumok elé tárja.
Bár a Pázmaneum elnöke, Karaffa János atya papi szolgálatát külső kényszerítő körülmények hatására a „maradék” Magyarországon végzi majd, továbbra is részt vesz a Pázmaneum irányításában annak védnök-elnökeként, a Társulás pedig folytatja küzdelmét a felvidéki magyar közösség szebb jövőjéért és aktívan részt kíván venni sorsának alakításában.
Ehhez kérjük az Úr áldását, Magyarok Nagyasszonyának közbenjárását, védőszentjeinknek, a Szent őrzőangyaloknak pártfogását a Sátánnal és a köztünk –nemcsak a múlt rendszerben, de ma is- mőködő ügynökeivel folytatott harcunkhoz, megköszönve a hívek segítségét, imáit és jószándékait!


Karaffa Attila, a Pázmaneum titkára és megbízott ügyvezető elnöke


Kelt Dunaszerdahelyen, 2010. október 2-án Szent őrzőangyalok ünnepén