Ugrás a tartalomra

Pályázati felhívás általános iskolai és gimnáziumi tanulók részére

image

Az inámi önkormányzat a Pázmaneum Társulással és a Rákóczi Szövetséggel karöltve HITVALLÓK címmel pályázatot hirdet olyan helytörténeti munka megírására, amely minimum három, maximum hat gépelt oldalnyi terjedelemben dolgozza fel egy-egy településen a  II. világháború, illetve az azt követő kommunizmus időszaka alatti egyházüldözés, a meghurcolt papok és lelkészek, illetve más egyházi szolgálatban álló személyek üldöztetésének történetét.

A pályázaton az általános iskolák felső tagozatos tanulói, illetve a gimnáziumi diákok vehetnek részt az alábbi feltételek betartásával.

A beküldött pályamunkának tartalmaznia kell:

  1. az adott település legfontosabb adatainak és történetének összefoglalóját
  2. az üldözött személy(ek) életrajzát,
  3. az üldözés, meghurcolás konkrét eseményeinek leírását
  4. a település lakosságának reagálását a történtekre
  5. a megtörtént események rövid és hosszútávú következményeit
  6. az eseményt megörökítő emlékhely, emléktábla fotóját és keletkezésének körülményeit.
  7. beküldési határidő: 2021. június 1.
  8. beküldési cím: info@pazmaneum.com, alzbeta.nagyova@dolinka.org

    Jelige: "Üldöztetés" - pályázat

A pályamunkák szakmai zsűri által történő kiértékelésére és díjazására az inámi önkormányzat által kezdeményezett „Üldözött papok emléknapjának” 2021. szeptemberi rendezvényén kerül sor.

Minden pályázó jutalomban részesül. Az első 3 helyezett kiemelt díjazását (50, 100, 150 euró) az inámi önkormányzat, a Pázmaneum Társulás és a Rákóczi Szövetség biztosítja. A legjobb pályamunkákat a Pázmaneum Társulás közös kiadványban is megjelenteti.

Azon településeken, ahol nincs alkalmas felső tagozatos  vagy gimnazista diák, aki feltudná dolgozni az egykori üldöztetés tényeit, kérjük, hogy az egyházközség, illetve az önkormányzat képviselői versenyen kívül küldjék el a falujukban megtörtént események leírását. A pályázati felhívást azzal a céllal indítjuk útjára, hogy semmi se merüljön a feledés homályába a mögöttünk lévő történelmi események szenvedéseiből, de egyben a bátor helytállásról is tanúskodó példáiból.