Ugrás a tartalomra

A Pázmaneum Társulás évértékelője

image

Immár hagyományos, hogy Társulásunk minden év végén beszámol munkájáról és sorba veszi azokat a rendezvényeket, eseményeket, amelyeknek szervezője, vagy társszervezője volt. A 2018-as esztendőre a Pázmaneum Társulás a Felvidéken meghirdeti a Prohászka Ottokár-emlékévet, a magyarság nagy apostola és tanítója születésének 160. évfordulója alkalmából s buzdítja a felvidéki magyar katolikusokat, hogy kapcsolódjanak be annak programjaiba.

Társulásunk még a 2016-os esztendő végén meghirdette az Esterházy János-emlékévet a 2017-es esztendőre, Esterházy János halálának 60. évfordulója alkalmából. Felhívásunkhoz számos szervezet, intézmény, önkormányzat csatlakozott. Közel 100 program valósult meg az emlékév jegyében a Felvidéken, Magyarországon és Csehországban. Az emlékév legmeghatóbb, központi rendezvénye volt gróf Esterházy János földi maradványainak az elhelyezése Alsóbodokon, a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesülettel és az Esterházy családdal közösen.

Január 22-én rendeztük meg a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepségünket. A rendezvény elején egyperces gyászcsenddel emlékeztünk meg a veronai buszbaleset áldozatairól. Rajkovics Haizok Melinda, azt est műsorvezetője Petőfi Sándor Honfidal című versét szavalta el. Karácsony Laura, a Novus Ortus diákszínpad tagjának előadásában hangzott el a Himnusz. Őt a Széchenyi utcai Óvoda ovisainak műsora követte, akiket Muzsai Olivia, Csicsai Adél óvónők és Spernák beáta igazgató asszony készített fel. Ünnepi köszöntőt mondott Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke. A köszöntő után adta át Hájos Zoltán polgármester a Városi bál tombolabevételét az idei két kedvezményezett csoportnak, a Vox Cameratának és a Szent György Kórusnak. A két szervezet között összesen 2200 eurót osztottak szét. A Vámbéry Ármin Alapiskola diákja, Kovács Alma Virág „Ábrányi Emil: Magyar nyelv” című költeményét szavalta el. Hagyománnyá vált, hogy a városban élő költők, írók saját versüket szavalják el.  Idén Zirig Árpád lépett fel, aki Kihűlt kövek között c. szerzeményét adta elő. A Vox Camerata kamarakórus zenei összeállítása Zöld Ágnes karnagy vezényletével méltó programpontja volt az ünnepi estnek. A néptánc sem maradhatott ki az estből, amelyet ezúttal a Csallóközi táncegyüttes fergeteges több korosztályos színpadi műsora tett felejthetetlenné.

A felvidéki magyarok kálváriájáról szólt az a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás és a Pázmaneum Társulás közös szervezésében megvalósult rendezvény, amelyet a Felvidékről kitelepítettek emléknapján, 2017. április 12-én tartottunk Dunaszerdahelyen. Az esemény fő szónoka, Dunajszky Géza író, helytörténész, a Petržalka-Engerau-Ligetfalu Polgári Társaság elnöke volt. A program a koszorúzás után a Vermes-villában folytatódott, ahol – filmvetítéssel egybekötve – bemutatják Dunajszky Géza: Titkok nyomában című könyvét, amelyben a szerző az elhallgatott pozsonyligetfalusi tömegmészárlás történetét dolgozta fel.

Május 1-jén, 11. alkalommal került megrendezésre a felvidéki ministráns focinap, ebben az évben Farnadon. Idén közel 130 ministráns érkezett a nagyszombati, nyitrai, besztercebányai egyházmegyékből és egy csoport Magyarországról is, hogy a különböző plébániákat is képviseljék ezen a felvidéki focitornán. A program szentmisével kezdődött, melyet Bíró László tábori püspök mutatott be a helyi római katolikus templomban. A focitorna fővédnöke Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök volt, aki imáiban és anyagiakban is támogatta a rendezvényt. A felvidéki Jópásztor alapítvány a Pázmaneum Társulás, Farkas Emese, Sárai Attila atya és a farnadi plébánia szervezésében került sor az idei ministráns focinapra.

Jó Pásztor vasárnapján, május 7-én került sor a Komáromi Imanapra, immár 28. alkalommal a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében. Az Imanapon magyar főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a felvidéki magyar katolikus papok és hívek az Esterházy-emlékév keretében. A felvidéki magyar katolikusok legnagyobb imatalálkozója engesztelő szentségimádással kezdődött, amelyet Lépes Lóránt atya tartott.  A szabadtéri keresztút, amelyet Farkas Zsolt atya, a Jópásztor Alapítvány elnökének vezetésével végeztek a lelkiatyák és a hívek, egyben megemlékezés volt Esterházy János halálának 60. évfordulójára. A keresztúti ájtatosság Esterházy János gondolatait idézte, ezeket Molnár Imre Esterházy-kutató állította össze. Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke köszöntötte a szentmise megkezdése előtt a híveket és a megjelent vendégeket. Beszédében kihangsúlyozta az imanap legfontosabb mondanivalóját és Esterházy János életpéldájából idézve buzdította a jelenlevőket a mártírgróf tanúságtételének tiszteletére. Az ünnepi szentmisét Mons. Orosch János nagyszombati érsek mutatta be, akit Kiss Róbert püspöki helynök, komáromi lelkiatya köszöntött oltártestvérei és a hívek nevében. A Komáromi Imanapon közreműködtek a Marianum diákjai, a cserkészek, a Szent István és Szent György Lovagrendek tagjai.

Életének 89. évében, elhunyt Hetényi József, Esterházy János rabtársa. Temetésén a Pázmaneum Társulás is képviseltette magát május 31-én Celldömölkön.

A Pázmaneum Társulás szervezésében megemlékezésére került sor június 4-én, Trianon gyásznapján Dunaszerdahelyen a Trianon emlékfánál. A rendezvényhez csatlakozott A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás is. Elsőként a Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkórusa és László Enikő 9. osztályos tanuló lépett fel Zöld Ágnes vezetésével. Horváth Balázs, Vámbéry Ármin Gimnázium diákja Móra László: Angyal szállt az égre c. versét szavalta el. Karaffa Attila osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel Trianon kapcsán. Fellépett Kiripolszky Péter, felvidéki rockénekes.

A komáromi Szent András plébániatemplomban került sor június 28-án a felvidéki magyar katolikus iskolák díjátadással egybekötött országos tanévzáró ünnepségére és a fiatal katolikus családok országos találkozójára. A hálaadó szentmisét Nagy Péter plébános-iskolalelkész mutatta be, a szentbeszédet Zsidó János féli esperes-plébános tartotta. A díjakat a Patrona nostra Kht. elnökségi tagjai, Decsi Katalin, Karaffa Attila és Dr. Melicher Andrea adták át, a megjelent vendégekkel együtt. A Pázmaneum Társulát az ügyvezető elnök képviselte.

A Pázmaneum Társulás által meghirdetett Esterházy-emlékévhez az egész év folyamán lehetőség van csatlakozásra. Dunaszerdahely városának önkormányzata 2017. június 27-én csatlakozott az emlékévhez. Társulásunk ügyvezető elnöke, Karaffa Attila javaslatára került az önkormányzati ülés napirendjei pontjai közé a csatlakozási kérelem, aki röviden ismertette a mártírpolitikus életét és védelmébe is vette. Egy, korábban pártszínekben, most függetlenként politizáló dunaszerdahelyi képviselő hevesen bírálta és antiszemitának nevezte Esterházy Jánost az önkormányzati ülésen.  Végül a városi képviselők 12 igen, 3 tartózkodás, 3 nem szavazat mellett (további 3 képviselő nem szavazott) megszavazták a javaslatot.

A felvidéki ministránsok seregszemléje az elmúlt évhez hasonlóan az idén is Szőgyénben került megrendezésre augusztus második hetében. A hatodik alkalommal megrendezett találkozót Dr. Farkas Zsolt plébános, a szőgyéni egyházközség plébánosa, a Párkányi esperesi kerület iskolaesperese szervezte. Segítői voltak Andrusko Gyula atya érsekújvári káplán, a régi ministránsok, helyi fiatalok, templomi felolvasók, egyházközségi tagok, akik szívükön viselték a rendezvény sikeres és méltó lefolyását. A felvidék 22 helységének plébániája küldött ministránsokat. Ezek: Alistál, Bacsfa, Besenyő, Béke, Csallóközcsütörtök, Csúz, Ekel, Érsekújvár, Helemba, Ipolykeszi, Kisújfalu, Köbölkút, Kőhídgyarmat, Muzsla, Nagykér, Nagymagyar, Nagymácséd, Nagyszarva, Nyitra, Szőgyén, Somorja, Udvard. Az 55 ministráns mellé társultak a hajdani, immár felnőtt ministránsok, mintegy harmincan, akik versenyen kívül kapcsolódtak be a sportjátékokba, és segítették a versenyek lebonyolítását. A helyi szervezők, segítők mellé naponta érkeztek vendégek, lelkiatyák, közéleti személyek, így napi 100 – 120 személlyel zajlott az olimpia. A megnyitó ünnepségen Vígh Gábor Szőgyén polgármestere üdvözölte a vendégeket. A nyitószentmisét Viliam Judák nyitrai megyéspüspök celebrálta. A második napon megtisztelte a rendezvényt Bíró László tábori püspök, ő mutatta be a szentmisét. A harmadik napon a Mária Rádió felvidéki vezetője, Lépes Lóránt atya tett látogatást, akit elkísért a Zambiából érkezett Kwaku Mwanza atya. A záróünnepség szentmiséjét Durcso Zoltán a nyitrai egyházmegye püspöki helynöke mutatta be, jelen voltak a Köbölkúton táborozó „Csaba testvér gyermekei” Nagy Gábor lelkiatyával, akiket elkísértek a köbölkúti Stampay János cserkészcsapat tagjai. A négy nap szentmiséjén összesen 21 lelkiatya misézett, két napon át a táborozókkal volt Karaffa János atya, a Pázmaneum Társulás elnöke.

2017 szeptemberének második hetében Belgrádban került sor a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) közgyűlésére, amelyen részt vettek felvidéki ministránsreferensek is. A közgyűlés fő témája a 2018-ban megrendezendő római Nemzetközi Ministráns Találkozó volt. A legutóbbi ministráns találkozó 2015-ben volt, amelyen több ezer ministráns vett részt Európa számos országából. Magyarországról és a határon túli területekről több mint ezer magyar ministráns zarándokolt el Rómába, hogy találkozzon a Szentatyával. A Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Társulás jóvoltából 2015-höz hasonlóan, jövőre is lehetőség nyílik a felvidéki magyar ministránsok részére, hogy anyanyelvükön kapjanak tájékoztatást a találkozóról és önálló csoportként, magyarul kapcsolódhassanak be a zarándoklatba. A közgyűlésen Karaffa János, Farkas Zsolt és Hutár Márk atyák vettek részt.

Szeptember 16-án a szlovákiai Nyitra melletti Alsóbodok községben, egyházi kegyeleti ünnepség keretében helyezték el Esterházy János szlovákiai magyar politikus urnáját. A politikus hamvait tartalmazó urnát Esterházy lánya, Malfatti-Esterházy Alíz adta át az e célra felépített és felszentel Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolna kriptája részére.  A kápolna Paulisz Boldizsár alsóbodoki vállalkozó, iskolafenntartó magántelkén épült fel. A több mint ezer ember részvételével Esterházy János lelki üdvéért bemutatott  ünnepi szentmise főcelebránsa Marek Jędraszewski krakkói érsek volt, koncelebrálva František Rábek szlovák tábori püspökkel, Bíró László magyar tábori püspökkel, illetve Ďurčo Zoltán nyitrai püspöki helynökkel. A rendezvényen az Esterházy család magyar és lengyel tagjai mellett számos jeles magyarországi és szlovákiai közéleti személyiség vett részt. Esterházy-Malfatti Alice, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület és a Pázmaneum Polgári Társulás közös szervezésében és számos civil szervezet társszervezésében került sor a rendezvényre.

A dunaszerdahelyi Szent György plébániatemplomban hálaadó szentmise keretén belül emlékeztek meg a Pázmaneum Társulás alapításáról október 2-án, a Szent Őrangyalok ünnepén. A Pázmaneum Polgári Társulás 2005. október 2-án a csallóközi Bakán alakult azzal a céllal, hogy a társulás tagjai az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítését fogják szolgálni a keresztény erkölcs szellemében, s ennek jegyében immár tizenkettedik éve fejti ki tevékenységét a felvidéki magyar katolikusok szolgálatában. Imaóra és rózsafüzérimádság előzte meg az ünnepi szentmisét, amelyet Galgóczi Rudolf légi lelkiatya, a Társulás egyik alapító tagja koncelebrált paptestvéreivel együtt. A megjelent lelkiatyákat és híveket Mons. Szakál László János dunaszerdahelyi esperes-plébános köszöntötte. ThDr. Karaffa János atya, a Pázmaneum elnöke szentbeszédében elsőként a Társulás alapításáról szólt, majd az Őrangyalokról és Szent Mihály arkangyal küldetéséről elmélkedett.

Alsóbodokon a Szent Kereszt felmagasztalása kápolnában, november 11-én, Szent Márton napján a kápolna építői részére mutattak be szentmisét és köszönték meg munkájukat. A szentmisét a magyarországi Csitár községből Horváth Bertalan lelkiatya mutatta be. A lelki programot követően Paulisz Boldizsár, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület elnöke és Karaffa Attila, a Pázmaneum társulás ügyvezető elnöke megköszönték az építőknek az Esterházy János Zarándokközpont megépítésén, kialakításán végzett áldozatkész fizikai munkájukat és elismerésüket fejezték ki, hogy hozzájárult gróf Esterházy János végakaratának teljesítéséhez. Elismerő oklevélben részesült Grezso Béla, Kotyesovszky Marian, Kovács Norbert, Gyepes Pál, Tigyi Lajos, Bene Mihály, Paulisz István. Ugyancsak elismerésben részesült Lencsés Zsolt magyarországi freskófestő, aki a Szent Kereszt felmagasztalása kápolna freskóinak elkészítésében munkálkodott.  Az ünnepség végén a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke átadta a kápolna részére az első kegytárgyat, egy kelyhet, amely ThDr. Karaffa János lelkiatya adománya.

Esterházy János halálának 60. évfordulója alkalmából Társulásunk által meghirdetett Esterházy János-emlékév december 7-én Dunaszerdahelyen zárult  pályázatértékeléssel, szentmisével és előadással egybefűzött, a felvidéki magyar hitvallók tiszteletére tartott megemlékezéssel. A rendezvény első részében az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület, az Élő Zoboralja Polgári Társulás, a Pázmaneum Polgári Társulás, a Pozsonyi Magyar Intézet és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által közösen meghirdetett, s az Esterházy János-emlékév tiszteletére kiírt szépirodalmi pályázat munkáit értékelték a Vermes-villában. A rendezvény ünnepi szentmisével folytatódott a Szent György plébániatemplomban, amelynek főcelebránsa Marton Zsolt, a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora volt. A szentmise után a templom falán található Marczell Mihály emléktáblánál helyzeték el a résztvevők a kegyelet koszorúit, majd a Fő utcai Esterházy János emléktáblánál rótták le kegyeletüket. A koszorúzás után a Vermes-villában folytatódott a megemlékezés. Ünnepi beszédet mondott Szilágyi Péter, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára. Végül Paulisz Boldizsár, az alsóbodoki Szent Kereszt felmagasztalása kápolna, Esterházy János végső sírhelyének építtetője mutatta be az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontot.

Elindítottuk a Regnum Marianum Imakilencedet. Az imakilenced állomásai a következő helyszínek voltak: Komárom, Kóvár, Nagyölved, Dunaszerdahely, Köbölkút, Nyékvárkony, Szőgyén, Lég, Pozsonyeperjes.

Újraindult a Regnum Marianum Akadémia. Szőgyénben folytatódott a keresztény felnőttképzés, ahol a képzés keretében biblikus, teológiai és egyháztörténeti előadásokat hallgathatnak az érdeklődők.

A Pázmaneum Társulás is csatlakozott az egyórás szentségimádás megszervezéséhez Krisztus Király főünnepének előestéjén a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve.

Ismét kiadtuk a Regnum Marianum Kalendáriumot, amelyben hazai és anyaországi szerzők publikáltak. Ugyancsak Társulásunk szerkesztette és adta ki a Jópásztor Hírlevelet, illetve az Esterházy János imafüzetet is az emlékévre aktualizálva.

Társulásunk anyagi szükségleteit a 2017-es évben a 2%-os adófelajánlásokból, a magyar államhoz és a városi önkormányzathoz benyújtott pályázatokból illetve kiadványaink értékesítése révén fedezte.

Köszönjük a lelkiatyák és a hívek imáit, amelyeknek erejével továbbra is tudjuk szolgálni Jézus Krisztust és az Anyaszentegyházat, benne különösen is a felvidéki magyar katolikus közösséget.

A 2018-as esztendőre a Pázmaneum Társulás a Felvidéken meghirdeti a Prohászka Ottokár-emlékévet, a magyarság nagy apostola és tanítója születésének 160. évfordulója alkalmából s buzdítja a felvidéki magyar katolikusokat, hogy kapcsolódjanak be annak programjaiba.

Isten által megáldott, kegyelemteljes új esztendőt kívánunk minden tagunknak, szimpatizánsunknak és minden jóakaratú embernek!