Ugrás a tartalomra

Puss Sándorral, a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálatról

image

Október végén indult el a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat. A vonal helyi tarifával két számon hívható 24 órában a 0918 500 333 (Orange) és a 0904 500 338 (T-Mobile)  számokon. Puss Sándor jezsuita szerzetessel, a Jóindulat Polgári Társulás elnökével azokról a kérdésekről beszélgettünk, amelyek a hír hallatán sokakban megfogalmazódhattak.

Miért tartja fontosnak a magyar nyelvű lelki elsősegély telefonszolgálat elindítását Felvidéken?

Közismert, hogy általában az emberek nem szívesen fordulnak ismeretlenül valakihez, még csak kérdéssel sem, nemhogy kéréssel. Ha pedig nyelvi akadályba ütköznek, ez máris meghátrálásra, visszakozásra ösztönzi a felvidéki magyarokat. De gondolom, így lehet ez Erdélyben is.

Az ugyancsak megfigyelhető például, hogy a GPS elterjedésével eszükbe sem jut már az embereknek, hogy valakit az utcán megszólítsanak, megkérdezzenek, egyre inkább a – majd én mindent egyedül… elv érvényesül.

Ezért feltételezem, hogy rossz irányba halad az emberi kommunikáció. Meg kell újra tanulnunk a bajban megszólítani másokat, kérdezni, kérdéssel fordulni ahhoz, akiről úgy véljük, bajban van. – Segíthetek?

Miért nem ingyenes a vonal?

Vannak úgynevezett, zöld vonalak – ezek valóban életmentő SOS vonalak. A telefonos elsősegély azt szeretné szolgálni, hogy a kétségbeesett vagy tanácstalan emberek kapjanak némi eligazítást, a bajban meghallgatást, ahol szükséges, ott szakmai eligazítást. Hogy megelőzzük az ezzel való visszaéléseket, ezért tanácsolták a már tapasztaltabb kollégáink, hogy ne legyen teljesen ingyenes a vonalunk, hanem fizetős.

Miben tudnak segíteni annak, aki felhívja a telefonszolgálatot?

Magában az a tény, hogy van kit felhívni, gyakran azonnali enyhülést jelent a bajban.

Ha van, aki végighallgat, akad majd olyan is, aki esetleg segíteni is tud. A szolgálatban levő önkéntes rendelkezik olyan képesítéssel, amely azonnali, hatékony segítséget nyújthat.

Nem utolsósorban pedig eligazítást adunk a hívónak, hiszen kétségbeesésében, elkeseredettségében az ember irreálisan látja önmagát, a körülötte lévő, esetleg őt fenyegetőnek vélt világot. Fontos a dolgok megkülönböztetése, ebben megbízható szolgálatot tud tenni a kívülálló, ám mégis jó empátiával rendelkező felebarát (önkéntes).

Miért javasolja, hogy bizalommal forduljanak a felvidéki magyarok a lelki elsősegély telefonszolgálathoz?

Előbb vagy utóbb a bajbajutottnak fordulnia kell valakihez. Az az elképzelés, hogy én majd magam mindent megoldok, nekem senki ne mondja meg a tutit – gyerekes magatartás.

Az ember közösségi lény, sajnos azonban néha úgy tűnik, hogy ez már egyre inkább a múlté. Az elmagányosodás nem csak az egyedülállókat fenyegeti, hanem a családon belül is gyakran előfordulhat. Sőt még fájóbb az az érzés, amikor, igaz nem vagyok egyedül, mégis magányosnak érzem magam. Nem tudnak, vagy nem is akarnak megérteni a hozzám legközelebb állók.

Bizalommal lenni mások iránt nem könnyű, ezt a légkört hosszasan lehet csak kiépíteni. Ezért aztán nem is meglepő, hogy problémák esetén nagyobb együttérzést tapasztalunk meg egy ismeretlentől, mint a hozzátartozóinktól.

Bizalommal nem csak azokhoz lehet fordulni, akiket bensőségesen ismerünk, hanem azokhoz is, akikről feltételezzük, hogy nem élnek vissza őszinte kitárulkozásunkkal.

Valóban mondják is az ebben már jártasabb kollégáink: „Nem is annyira a szakmai tudás nyeri meg az emberek bizalmát, mint inkább az emberi jelenlét – jelen lenni a bajban, ott lenni, teljesen csak őrá figyelni.”

Ebben igyekszünk a maximumot nyújtani.

Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat, a megértő magyar szó: már nincs egyedül a bajban! 

Ha bajban van, ha kétségbeesésében egy kívülálló személy névtelen segítségére van szüksége, hívja a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot! Éjjel-nappal, magyar nyelven fogadjuk hívását!

0918 500 333 (Orange)

0904 500 338 (T-Mobile)

A hívás nem emelt díjas.