Ugrás a tartalomra

A Regnum Marianum Akadémián bemutatkozik a CSI

A Regnum Marianum Akadémián bemutatkozik a Krisztusi Szolidaritás nemzetközi szervezet

 

A keresztény felnőttképzés keretében a szervezők igyekeznek a hallgatóságnak nemcsak bibliai, liturgikus előadásokat biztosítani, de a világban megjelenő veszélyekre és az azokkal foglalkozó szervezetek munkáinak bemutatására is szeretnének hangsúlyt fektetni.

Az egyházgellei Lelkigyakorlatos házban május 31-én kerül sor a Regnum Marianum Akadémia második évének májusi előadására. A program a következő:

-         A CSI (Krisztusi Szolidaritás nemzetközi szervezet) bemutatkozása, az iszlám veszélyei – Víz Péter (Budapest) – 2 óra

-         A szentmise története és teológiája - Balogh Károly - 3 óra

Az első előadás 9:00 órakor kezdődik. A szervezők szívesen várják azon érdeklődőket is, akik még nem kapcsolódtak be a keresztény felnőttképzésbe és érdekli őket hitük és a keresztény tanítás.

A CSI képviselője, Víz Péter diavetítéssel összekötött előadást fog tartani. A CSI (Christian Solidarity International – Krisztusi Szolidaritás) egy nemzetközi keresztény emberi jogi és segélyszervezet. Munkatársaik között megtalálhatók több felekezet hívei. A Krisztusi Szolidaritásról további információt a  www.csi-magyarorszag.hu honlapon találhatnak.

Érdeklődni a Pázmaneum elérhetőségein lehet (Tel.: 0905-826185, e-mail: pazmaneum@stonline.sk).

 Pázmaneum