Ugrás a tartalomra

Rendhagyó történelemórával, szentmisével és gyertyagyújtással emlékeztünk a kommunizmus áldozataira

image

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, amely egyben Dunaszerdahely városának emléknapja is, rendhagyó történelemórát tartott a Pázmaneum Polgári Társulás a Neratovicei téri Magán Szakközépiskolában, illetve az esti szentmisén. A Diktatúrák áldozatainak emlékhelyénél megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól.

A diákok számára Karaffa Attila, a Pázmaneum Polgári Társulás elnöke és Dunaszerdahely alpolgármestere tartott egy történelmi összefoglalót. Karaffa bemutatta a kor jellemző sajátosságait,  az erőszakos államosítást, a besúgók módszereit, a megfélemlítéseket.

 

Hangsúlyozta, bár egyenlőséget, jólétet ígértek, volt az éremnek egy másik oldala is. A modernizáció vívmányait egy erőszakos rezsim hozta el, amelynek ugyan voltak nyertesei és vesztesei, de kilépni nem lehetett belőle.

A kommunizmus ellenségeit kivégezték, munkatáborokba küldték, ahonnan sajnos csak nagyon kevesen térhettek haza.”– mondta.

Mindezek mellett a kommunizmus káros eszméjéről, az állambiztonsági szolgálatok módszereiről, illetve a felvidéki mártírpolitikus, Esterházy János üldöztetéséről is sok új információt hallhattak a középiskolások.

Az előadás végén egy kisfilmben láthatták a diákok, mennyire változtatta meg Dunaszerdahely arculatát a kommunista rendszer.

Az elvtársak egyik legfőbb feladata volt eltüntetni mindent, ami nem szocialista, ami sajnos Dunaszerdahelyre is hatványozottan hatott, hiszen teljesen átalakította a várost.

Karaffa Attila stábunknak elmondta, manapság rengeteg hatás éri a fiatalokat a média által, ezért is fontos, hogy tisztában legyenek a kommunizmus történelmi hátterével és mindazokkal a szörnyűségekkel, amit a múltban elkövettek.

A nagyszüleik is tudnának mesélni ezeknek a gyerekeknek, úgyhogy azért is szeretnénk ezeket hangsúlyozni, nehogy véletlenül ezeknek az eszméknek a rabjává váljanak.- hangsúlyozta.
Az esti szentmise keretében sok szó esett Boldog Brenner János, magyar elsőfogadalmas ciszterci szerzetesről, rábakethelyi káplánról, aki az 1956-os forradalmat követő egyházüldözés vértanúja volt. A szentmisén Mindszenty József bíborosról, Esterházy János felvidéki politikusról és azokról a magyar boldogokról, vértanúkról is megemlékeztek, akik üldöztetést szenvedtek.

Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, a Nemzetpolitikai Államtitkárság képviseletében osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel a szentmise után.

Fontosnak tartotta, hogy megemlékezzen Esterházy Jánosról, a legnagyobb felvidéki mártírról. Elmondása szerint Esterházy János a huszadik század egyik legbátrabb alakja volt, aki a sziklaszilárd erkölcsi értékeire támaszkodva mindig a küldetésére összpontosított.

Mindannyian hálásak lehetünk neki azért, hogy ma itt a Felvidéken magyar nyelven tiszteleghetünk minden áldozat emléke előtt”.-hangsúlyozta.

Végezetül csendes gyertyagyújtásra került sor a Városi Hivatal mellett található Diktatúrák áldozatainak emlékművénél.

 

Szilágyi Péter teljes beszédét alább tekintheti meg:

Forrás: Ma7.sk
Borítókép: Nagy Attila/dunaszerdahelyi.sk