Ugrás a tartalomra

Rendszerváltók - Közéleti fórum Németh Zsolttal

image

A Pázmaneum polgári társulás 2024. február 23-án rendhagyó történelemóra keretében emlékezik meg a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjáról a Közös Igazgatású Szakközépiskola – Szabó Gyula 21 dunaszerdahelyi oktatási intézményben délelőtt 9:30 órától, illetve 17:30 órától a Csemadok Bacsák utcai székházában „Rendszerváltók” címmel középiskolai közéleti fórumot tart, amelynek vendége a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Dr. Németh Zsolt.

A szakközépiskolában Tolnai Gyula, MCC-Rubicon Történettudományi Műhely, PhD kutató, történész

tart rendhagyó történelemórát Elhurcolva - Távol a hazától, rabszolgasorsa ítélve címmel.

Az előadás után a Diktatúrák áldozatainak emlékhelyénél helyezi el az emlékezés koszorúját az előadó történész, Karaffa Attila a Pázmaneum Társulás elnöke, Dunaszerdahely város alpolgármestere és az iskola diákjai Klőr Levente tanár vezetésével.

Az esti közéleti fórumon a megjelenteket Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás elnöke üdvözli, amelyen közreműködnek a Vámbéry Ármin Gimnázium diákjai.

A közéleti fórum előtt 17 órától néma főhajtásra kerül sor a Városháza melletti Diktatúrák áldozatainak emlékművénél.

A Pázmaneum Társulás kezdeményezésére került a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja a város jeles napjai közé is, amelynek célja a kommunista rendszer áldozatairól való megemlékezés, illetve a diktatórikus rendszerek veszélyeire való figyelmeztetés az ifjúság és a felnőtt lakosság körében.

Facebook esemény: https://fb.me/e/4eNXW6ZuV