Ugrás a tartalomra

Rendületlenül imádkoznak a felvidéki magyar katolikusok

image

Jó Pásztor vasárnapján, május 7-én került sor a hagyományos Komáromi Imanapra, immár 28. alkalommal a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében. Az Imanapon magyar főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a felvidéki magyar katolikus papok és hívek az Esterházy-emlékév keretében.

A felvidéki magyar katolikusok legnagyobb imatalálkozója engesztelő szentségimádással kezdődött, amelyet Lépes Lóránt atya tartott.  A szabadtéri keresztút, amelyet Farkas Zsolt atya, a Jópásztor Alapítvány elnökének vezetésével végeztek a lelkiatyák és a hívek, egyben megemlékezés volt Esterházy János halálának 60. évfordulójára. A keresztúti ájtatosság Esterházy János gondolatait idézte, ezeket Molnár Imre Esterházy-kutató állította össze. Az imanapi keresztet felváltva vitték a lelkiatyák, világi vezetők, a Szent István Lovagrend tagjai.

Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke köszöntötte a szentmise megkezdése előtt a híveket és a megjelent vendégeket. Beszédében kihangsúlyozta az imanap legfontosabb mondanivalóját és Esterházy János életpéldájából idézve buzdította a jelenlevőket a mártírgróf tanúságtételének tiszteletére.

Az ünnepi szentmisét Mons. Orosch János nagyszombati érsek mutatta be, akit Kiss Róbert püspöki helynök, komáromi lelkiatya köszöntött oltártestvérei és a hívek nevében.

Szentbeszédében a nagyszombati érsek a papi hivatás fontosságáról, annak emberi arcáról is beszélt. „A pap is hordozza az emberi természet fényét és árnyékát, erősségét és gyöngeségét, erényeit és gyarlóságát. A papi hivatás és szolgálat méltóságát minden korban fönséges szavakkal magasztalják a lelki élet tanítómesterei. Pázmány Péter bíboros a papi rend méltóságáról szóló prédikációjában magasztos szavakkal írja le: „A papok az Anyaszentegyház erős oszlopai, a mi lelkünk gondviselői, bűneink betegségének gyógyító doktorai… Ha a testi orvosok fel nem támaszthatják a halottakat, feltámasztják a papok a lelki halálból a bűnösöket.” - fogalmazott Orosch János. „A papoknak az Úr az osztályrészük. A világban vagyunk, de nem evilágból és evilágért. A mai világ minden reményét a pénzbe és az anyagi biztonságba helyezi. A papok azonban kerüljenek minden kapzsiságot, ne engedjék, hogy a szívük a vagyonhoz tapadjon, a kereskedésnek még a látszatától is komolyan tartózkodjanak.” - hangzott el prédikációjában a papoknak címezve.

Farkas Zsolt a szentmise végén a szervezők nevében megköszönte az érsek atyának, hogy bemutatta az ünnepi szentmisét, oltártestvéreinek, a híveknek, a más egyházközségekből érkező zarándokoknak a részvételt.

Orosch János érsek atya végezetül szólt a komáromi egyházközség, a templom, a plébánia és a Marianum iskolaközpont támogatásáról, illetve köszönetet mondott a magyar kormánynak is az oktatási intézménynek nyújtott segítségéért.

A Pápai és a Magyar Himnusz eléneklésével zárult a XXVIII. Komáromi Imanap a Szent András plébániatemplomban.

A Komáromi Imanapon közreműködtek a Marianum diákjai, a cserkészek, a Szent István és Szent György Lovagrendek tagjai.

Berényi Kornélia fényképei az alábbi linkre kattintva tekinthetőek meg:

 

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1550331415038378.1073741839.218376394900560&type=1&l=4c3e27fc89