KRISZTUSBAN KEDVES TESTVÉREK!
Jó Pásztor vasárnapján külön szeretettel köszöntöm paptestvéreimet, akikkel együtt a mai napon a papi lelkület elmélyítéséről és az elköteleződésben való belső megújulásról fogunk elmélkedni.
A pap Isten kiválasztottja, aki arra rendeltetett, hogy Isten elé vigye az emberek ügyeit, és hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel…(Zsid 5,1-2)
A pap is hordozza az emberi természet fényét és árnyékát, erősségét és gyöngeségét, erényeit és gyarlóságát.
A papi hivatás és szolgálat méltóságát minden korban fönséges szavakkal magasztalják a lelki élet tanítómesterei.
Pázmány Péter bíboros a papi rend méltóságáról szóló prédikációjában magasztos szavakkal írja le, hogy a papok:
„A papok az Anyaszentegyház erős oszlopai, a mi lelkünk gondviselői, bűneink betegségének gyógyító doktorai… Ha a testi orvosok fel nem támaszthatják a halottakat, feltámasztják a papok a lelki halálból a bűnösöket.”
Kedves Testvérek! A szent szolgálatra való kiválasztás és meghívás nem emberi érdem gyümölcse, hanem felülről származó ajándék,”hatalmas kincs elsősorban annak, aki kapja, de nagy ajándék az egész Egyháznak is, mert az ő életéhez és küldetéséhez kapcsolódik minden egyes meghívás.”
Szent Pál apostol alázatosan vallja, hogy Isten az oktalanokat, gyöngéket, alacsonyrendűeket választotta ki, azt, ami semmi, hogy aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. (1 Kor 27-32)
Jó Pásztor vasárnapján el kell, hogy gondolkodjunk a papi lelkiségről. A papi lelkiség formálása mindennapi feladat, hiszen ez meghatározza személyes istenkapcsolatunkat és hatással van küldetésünkre, mivel senki sem adhatja, amit nem birtokol.
Nazianzi Szent Gergely így figyelmeztet: „Előbb tisztává kell lenni, és csak utána tisztítani; előbb meg kell tanulni a bölcsességet, és csak utána tanítani; előbb fénnyé kell válni, és csak utána másokat megvilágítani; előbb közeledni kell Istenhez, és csak utána hozzá vezetni másokat; előbb meg kell szentelődni, és utána megszentelni; kézen fogni és okosan tanácsot adni.”
A papok nemcsak másokért, de mindenekelőtt önmagunkért felelősök, nemcsak hirdetniük kell az evangéliumot, hanem az nekik is szól.
A papság fontos része az áldozatkészség és engedelmesség.
Van Thuan vietnámi bíboros, aki több időt töltött kommunista fogságban, mint egyházmegyéje élén vallotta, hogy a kommunista börtönökben átélt 13 éves szenvedés árán tudta a legtöbbet tenni híveiért.
Paptestvéreim, ne riadjatok vissza az áldozatoktól és szenvedésektől. Milyen nagyszerű, ha egy pap minden reggel felajánlja önmagát Istennek, s ha Krisztust teszi élete középpontjává.
Az Úr Krisztussal folytatott naponkénti beszélgetés szentséglátogatás alkalmával, az Eucharisztia előtt eltöltött idő különösen is alkalmas e szeretetközösség ápolására.
Az egész papi élet megerősödik a rendszeres, őszinte hittel és jámborsággal végzett szentgyónástól. A bűnbánat szentsége növeli a lelkipásztori buzgóságot, segíti a hívekkel tartott kapcsolatot, a paptestvérekkel való közösséget, a püspökkel való együttműködést.
A papi lelkiség további támasza a Szentírás, mely a lelki élet tiszta és el nem apadó forrása.. Szükséges, hogy az igehirdető pap lelki életében központi szerepet töltsön be Isten szava.
A papi élet lélegzetvétele az imádság. Állandóan keresnünk kell a személyes találkozást Jézussal, a bizalmas beszélgetést az Atyával és a Szentlélek való mély megtapasztalást.
A papoknak az Úr az osztályrészük. A világban vagyunk, de nem evilágból és evilágért. A mai világ minden reményét a pénzbe és az anyagi biztonságba helyezi. A papok azonban kerüljenek minden kapzsiságot, ne engedjék, hogy a szívük a vagyonhoz tapadjon, a kereskedésnek még a látszatától is komolyan tartózkodjanak.
Ami a tisztaság erényét illeti, valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy Krisztust, a tisztaság mintaképét követve a saját állapotunknak megfelelően tisztán éljünk: mi papok pedig az Istennek szentelt cölibátusban, hogy könnyebben és osztatlan szívvel adhassuk oda magukat egyedül Istennek. (KEK 2349)
A papi lelkiséghez hozzátartozik a hivatások ügye iránti felelősségérzet is. Az Egyháznak szüntelenül kérnie kell az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába.
Régi mondás szerint minden papnak maga helyett ki kell nevelni egy hivatást. Segíteni kell a fiatalokat hivatásuk felismerésében, bátorítani kell őket a döntés meghozatalában.
A papi lelkiség része a Szent Szűz iránti tisztelet, mely emberiebbé, nyitottabbá teszi a papi életet. A Szűzanya, az apostolok Királynője naponta tanít minket, hogy örömben-bánatban jó tanítványai legyünk Fiának.
Kedves Testvérek! Nagy szükség van az összefogásra, nagy szükség van a belső megújulásra, hogy továbbra is az evangélium buzgó és hiteles tanúi lehessünk világban. A Jó Pásztor adja meg mindannyiunknak az ehhez szükséges kegyelmeket és isteni ajándékokat.