Ugrás a tartalomra

Rólunk írták: A 10 éves Pázmaneumot köszöntöttük

image

Tizedik születésnapját ünnepli idén a Pázmaneum Polgári Társulás. A jubileumra hagyományaihoz méltó rendezvénysorozatot tartott a Dunaszerdahelyen működő szervezet.

“A Pázmaneum Polgári Társulás azzal a céllal alakult, hogy tagjai az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítését fogják szolgálni a keresztény erkölcs szellemében, s ennek jegyében immár tizedik éve fejti ki tevékenységét a felvidéki magyar katolikusok szolgálatában” – olvasható a Pázmaneum honlapján (pazmaneum.com).

December 7-én este a hálaadó szentmisét követően megkoszorúzták Esterházy János mártír felvidéki politikus dunaszerdahelyi emléktábláját, majd a Vermes villában folytatódott a program. Karaffa Attila, a társulás ügyvezetője köszöntötte az egybegyűlteket, egyházi és közéleti személyeket, barátokat a Felvidékről és Újpestről is, köztük Berényi Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának elnökét, Bárdos Gyula Csemadok-elnököt és Magyarország pozsonyi nagykövetségének képviseletét is.

Az ünnep, a kerek évforduló is kiváló alkalom az együttgondolkodásra, így két előadás is elhangzott a Vermes villa falai között.  Előbb Karaffa János atya emlékezett meg a magyarság olyan kiváló hitvallóiról, példamutatóiról, mint amilyenek voltak Kapisztrán Szent János vagy Mindszenty József bíboros is.

A Pázmaneum működésétől kezdve nagy hangsúlyt helyez Esterházy János emlékének, hagyatékának ápolására, így tettek a jubileum alkalmával is. Molnár Imre történész, Esterházy-kutató Esterházy János életének a vértanúsággal összefüggő fejezeteire világított rá. Esterházy tudatosan vállalta a keresztet, Krisztusba vetett hite töretlen volt.

Karaffa Attila a keresztény Európa óvásának fontosságáról is szólt, amelyre napjaink történései is figyelmeztetnek. Előkerült a jubileumi torta is. Berényi József is köszöntötte a Pázmaneum vendégeit, és további eredményes tevékenységet kívánt a Pázmaneum polgári társulásnak.

Oriskó Norbert