Ugrás a tartalomra

Sem gyűlölettel, sem erőszakkal

„Sem gyűlölettel, sem erőszakkal” – Esterházy János emlékére

 

„Sem gyűlölettel, sem erőszakkal” – Esterházy János emlékére címmel szervezik meg A Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak VII. Országos Találkozóját, 2008. szeptember 20-án, délután 2 órától, Révkomáromban, a református templomban.
Az emléknapon országos könyvbemutatóra kerül sor a magyarok szenvedő Krisztusa, Esterházy János életét és mártíromságát bemutató „Sem gyűlölettel, sem erőszakkal” című emlékkötet megjelentetése alkalmából. A könyv ajánlását Sólyom László köztársasági elnök és Duray Miklós jegyzik. Az emlékkötetbe Batta György írt imádságos sorokat, s tartalmazza Karel Schwarzenbergnek, a Cseh Köztársaság külügyminiszterének Esterházy Jánost méltató gondolatait.

Védnökök:

A találkozón részt vesznek a történelmi keresztény-keresztyén egyházak képviseletében: Tempfli József püspök, Római Katolikus Püspökség - Nagyvárad Erdélyi Géza püspök, Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Ittzés János elnök-püspök, Magyarországi Evangélikus Egyház Jókai Anna Kossuth-díjas író Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja alelnöke Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke Dr. Kálmán Attila, a Tatai Református Gimnázium igazgatója, volt államtitkár Dr. Völner Pál, a Komárom-Esztergom Megyei közgyűlés elnöke

Program:

Écsi Gyöngyi éneke Jókai Anna köszöntő beszéde Történelmi egyházaink személyiségei a magyarság megpróbáltatásairól, jövőképéről. A felkért egyházi védnökök: Tempfli József, Erdélyi Géza, Ittzés János püspök urak Irodalmi összeállítás a Kárpát-medence népeinek együvé tartozásáról Esterházy János munkásságának, mártíriumának tükrében. Előadó: Dráfi Mátyás A „Sem gyűlölettel, sem erőszakkal” c. emlékkötet előszavának írója, Duray Miklós és a szerző, dr. Molnár Imre felszólalása Az ifjúsági pályázat eredményhirdetése, díjátadás Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke bejelentése az Esterházy János Vándoregyetem megalapításáról
A vágfarkasdi gyermekkórus emlékező műsora Nagy János szobrászművész Esterházy János szobortervének bemutatója A megemlékezés koszorúinak, virágainak elhelyezése a templomi emlékhelyen

Felvidék Ma