Ugrás a tartalomra

Szent Erzsébet szobrának felszentelése Szentpéteren

Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szobrot avattak Szentpéteren
 

A Szent Erzsébet-évbe a felvidéki magyar katolikusok is bekapcsolódtak, hiszen számos rendezvénnyel emlékeztek meg a magyar királylány születésének 800. évfordulójáról. A komáromi járásban fekvő Szentpéteren november 25-én a helyi római katolikus templom kertjében Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök szentelte fel a Nagy Géza és Steinbach Sándor fafaragó művészek által készített Szent Erzsébet szobrot.

A helyi egyházközség, a szentpéteri magyar társadalmi szervezetek és a Pázmaneum Társulás szervezésében fél négytől kezdődött az ünnepség Szent Erzsébet imaórával, majd Pápai Lajos püspök atya felszentelte a faragott szobrot, ezt követően pedig Dr. Völner Pál, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi szónok hangsúlyozta a magyar királylány életének és példájának ma is aktuális üzenetét, a szolgálatot és az alázatot.

Krisztus Király vasárnapján az ünnepi szentmisét a püspök atya oltártestvéreivel együtt mutatta be a helyi és a más községekből is érkezett híveknek. A főpásztor szentbeszédének első felében Krisztus királyról szólt, második felében pedig Árpád-házi Szent Erzsébet alázatos életét állította példának a jelenlevők elé. Elmondta, hogy a nagy diktatúrák -különösen a 20. században-  mennyire ragaszkodtak a hatalomhoz, hogyan dicsőítették saját magukat és félelemben tartották az embereket. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy Krisztus a keresztről uralkodik. Ha meg akarjuk érteni uralkodását, fel kell tennünk a kérdést, hogy kicsoda Jézus Krisztus? A hittel kapcsolatban kifejtette, hogy az nem szokás kérdése. Ha valaki csak szokásból gyakorolja, az elmúlik, nem marad meg.  A püspök atya kijelentette:

„Mi nem azért hiszünk Jézus Krisztusban, mert így szokták, hanem mert meggyőződtünk, hogy benne van az igazság. Krisztus magát igazságnak és nem szokásnak nevezte.” Hangsúlyozta a híveknek, hogy aki elkötelezi magát Jézus Krisztus mellett, annak áldozatokat kell hoznia. A szentéletű magyar királylány erényei közül kiemelte annak tiszta és hűséges házasságát férjével. „A férfi és a nő kapcsolatára épülő felbonthatatlan házasság az egyistenhitünknek a következménye. Azzal, hogy a házasságot, a családot szeretnék tönkretenni, azzal tulajdonképpen a keresztény hit, Krisztus ellen is küzdenek. Ez is egy nagy eszkatologikus küzdelem. Az Isten országa és az evilági város között.”

A szentmise végén a helyi lelkiatya, Lépes Lóránt megköszönte a püspök atyának, valamint a többi lelkiatyának, zarándoknak is, hogy részt vettek a Szent Erzsébet szobor felszentelésén és az ünnepi szentmisén. A szentmise a Pápai- és a Magyar Himnusz éneklésével zárult.

 

Képgaléria

Az Árpád-házi Szent Erzsébet szobrot Nagy Géza és Steinbach Sándor munkája

Dr. Pápai Lajos, győri megyéspüspök szentelte fel a szobrot

Dr. Völner Pál,  Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet

A szentmisét 10 oltártestvérével együtt mutatta be a püspök atya

Lépes Lóránt helybeli lelkiatya megköszönte a püspök atya, a lelkiatyák és a zarándokok részvételét

Fotók: Karaffa Attila

Nagyobb felbontású fényképeket kérje a pazmaneum@stonline.sk címen.