Az előző éveknél is többen töltötték meg a pozsonyi Szent Márton Székesegyházat augusztus 20-án, Szent István király ünnepén. Már hagyománya van annak, hogy a pozsonyiak, valamint a közelebbi és távolabbi településekről Pozsonyba érkező vendégek a koronázótemplomban gyűlnek össze az István-napi ünnepi szentmisére. Többen tájegységük népviseletében, illetve cserkészegyenruhában jöttek a pozsonyi dómba, ahol több száz hívő ünneplőbe öltöztetett lelke imádkozott és énekelt anyanyelvén.
Molnár Tamás, pozsonyi magyar lelkipásztor a szentmise főcelebránsaként köszöntötte a szép számban összegyűlt ünneplőket. Homíliáját Szentimrei Jenő „A magyar szent korona” című költeményének részleteivel kezdte. A költemény sorai segítették a híveket azon történelmi tény tudatosításában, hogy Isten oltalmába ajánlott népként, egy buzgó apostol népeként, a szent korona népeként gyűltek össze, lélekben mindazokkal együtt ünnepelve, akiket Szent István halála előtt, 1038. augusztus 15-én Szűz Máriára, a Nagyboldogasszonyra bízott. Joggal tiszteljük tehát Máriát a Magyarok Nagyasszonyaként, akinek gyakori ábrázolása a szent koronával a fején – mint például a jelenben a nyolcszáz éves bényi templomban is – mély értelmű üzenetet közvetít számunkra, Mária gyermekei számára. A lelkipásztor felhívta a hívek figyelmét arra, hogy a pozsonyi szentmisére olyan helyen gyűltek össze, ahol királyok és királynék, illetve egy királynő fejére került egykor a magyar korona, abban a székesegyházban, amelynek égbe ívelő tornyán az aranypárnán fénylő korona hirdeti, hogy népünk gazdag történelmének egy korszakában, az 1563 és 1830 közötti években ezen a helyen került sor a koronázási szertartásokra.
„De nem csak egyszerűen egy fontos történelmi helyen találkozunk – folytatta beszédét a helyi lelkipásztor –, hanem egyben egy szent helyen is, egy templom falai között. Mert hát magyarságunktól elválaszthatatlan kéne hogy legyen a kereszténység, s önazonosságunk meghatározásában nemzeti hovatartozásunknál nem lehet kevésbé fontos a hitünkhöz való hűséges ragaszkodásunk sem. Imádkozó népként gyűltünk össze. Istenhez imádkozunk, a Boldogasszony oltalmáért imádkozunk, Szent István király közbenjárásáért imádkozunk.” Évről-évre a szent király különféle követendő erényei kerülnek megemlítésre az augusztus 20-i magyar misében, idén István imádkozó lelkületére összpontosított az elmélkedés gondolatmenete.
István Intelmei fiához, Imre herceghez, amely mint „Erényekre oktató könyvecske” is ismeretes, kilencedik fejezetében, amely a rendszeres imáról szól, a következő sorokat is magába foglalja: „A rendszeres imádság a király üdvösségének legfőbb forrása. A szüntelen imádkozás eszközli ki, hogy megtisztuljunk bűneinktől és azok bocsánatot nyerjenek.” A rendszeres és szüntelen imádság hozta meg az első magyar király üdvösségét. István élő kapcsolatot ápolt az élő Istennel. „Az idei hittantáborunk egyik napján is, melynek témája épp a ma hallott, sziklára épült házról szóló példabeszéd volt, a gyerekekkel próbáltuk megérttetni, hogy sziklára építeni azt is jelenti, hogy egy nap sem feledkezünk el Istenről, egy napon sem hagyjuk ki, hogy köszönetet mondjunk Neki” – hangzott el a homíliában. István elnyerte az égi koronát, az üdvösséget, mi is imádkozva, Istennel élő kapcsolatot ápolva akarunk haladni az üdvösség útján.
Említésre került, hogy István nem csak saját magáért, másokért is imádkozott. Az országfelajánlás is ennek a bizonyítéka. Az Istvánt jellemző Mária-tisztelet évszázadokon át tovább jellemezte a magyar nép lelkületét. Szinte lehetetlen kimerítő felsorolásra törekedni, mikor és hogyan, hány és hány különböző történelmi kor sajátos helyzeteiben bízta Szent István-öröksége az ügyeit, a gondjait, sikereit és csalódásait, reményteli kéréseit, olykor csodára vágyó esdeklését, békétlenségét és megnyugvását, személyes, családi és népe dolgait az Istenanyára, közös Égi édesanyánkra, a Boldogasszonyra, aki azonban mint Fájdalmas Anya is mindig közel volt és van hozzánk. Konkrét példaként agy 1956-os történet került megemlítésre, amikor Lourdesban a magyar zarándokok egyszerű fakeresztet emeltek, rá pedig egy vasláncot és rövid feliratot helyeztek igazságért könyörögve az Édes Szűzanyához. Mára ebből a vasláncból két láncszem a magyar nemzeti kegyhelyen, Mátraverebély-Szentkúton látható, ahol a láncszemek melletti márványtáblán többek között ez szerepel: „Adjunk hálát szabadságunkért, megholtjainkat ajánljuk Isten irgalmába, nemzetünk jövőjét pedig helyezzük a Szűzanya oltalma alá.” Szent István ünnepén gondolni kell a múltra, elődeinkre, a már elhunytakra, s a jelenben ünnepelve oda kell figyelni a jövőre is. A pozsonyi magyar katolikus közösség idei nyári lourdesi zarándoklata alkalmával háromszáz betegért imádkozott a francia kegyhelyen a jelenések barlangjában. Ma élő magyar keresztényként akarták folytatni és a fiatalokban is elmélyíteni a Mária-tisztelet mély hagyományát, jövőt formáló szerepét.
„Azért is imádkozz, hogy Isten tartsa távol tőled a restséget és a tunyaságot” – emelte ki a szentmise szónoka István egyik intelmének újabb sorát. A lelkipásztor meghívta a híveket arra, hogy a következő István-napig mintegy feladatként még tudatosabban és rendszeresen imádkozzanak és tegyenek ki-ki a maga képességeihez és lehetőségeihez mérten – de restséget és tunyaságot nem ismerve – a színvonalas nevelésért és oktatásért a családokban, óvodákban és iskolákban, valamint a hitoktatás terén, továbbá, restséget és tunyaságot félre téve fáradozzanak a családokért, a Bibliából is ismert isteni terv szerinti családmodell és minden emberi élet méltóságáért, de imádkozzanak a gondokkal küzdő családokért, illetve a széthullott családok tagjaiért is. Az imában való összefogásra buzdította Tamás atya a megjelenteket újabb jó magyar papi és szerzetesi, valamint jó családanyai és családapai hivatásokért is. Megemlítésre került, milyen fontos összetarást fejezhet ki az, hogy imahátteret biztosítunk a közelmúltban szétválasztott sziámi ikrek, orvosaik és családjuk számára, hogy imádkozunk a közelgő, 2020-as világraszóló és népünk számára különösképpen is jelentős budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért, közösségeinkért, egymásért. „Legyünk Szent István apostoli király példáját követő, Mária imádkozó népe! Legyünk a szent korona sziklára építő nemzete!” – hangzott el a szentmisén.
A pozsonyi koronázótemplomban tartott ünnepi mise után a vendégek és helyiek a székesegyház melletti téren a pozsonyi magyar hívek vendégszeretetét is megtapasztalva üdvözölhették egymást, átérezve a nemzeti összetartozás és a közös ünneplés örömét.
Fotók: Prikler László