Ugrás a tartalomra

A Szent Korona-eszme jegyében ünnepeltek Garamkövesden

A Szent Korona-eszme jegyében ünnepeltek Garamkövesden

Március 8-án, vasárnap a Szent Korona Lovagrend képviselői Garamkövesdre érkeztek, hogy a Szent Korona-eszméről tartsanak előadást a felvidéki egyházközségben. Az ünnepi program délelőtt 11 órakor szentmisével kezdődött a helyi, Szent Mihály főangyal tiszteletére felszentelt plébániatemplomban.
Farkas Zsolt garamkövesdi lelkiatya az egyházközség híveinek nevében köszöntötte az ünnepi szentmise főcelebránsát és szónokát, Bíró László tábori püspököt, aki a hitükben és magyarságukban való kitartásra buzdította a megjelenteket. Délután 3 órakor folytatódott a közös ima a templomban a Magyarok Nagyasszonya, Világ Győzelmes Királynője közbenjárásáért végzett imaórával, amelyet a Szent Korona Lovagrend felvidéki lelkipásztor tagjai végeztek. Ezt követte a Szent Korona történetéről és tanításáról szóló előadás, amelyet lovag dr. Bakos Batu, a lovagrend nagymestere tartott. Az előadást követően a jelenlevők megcsodálhatták a Szent Korona Hummel Gizella ötvösmővész által készített hiteles másolatát a koronázási jelvényekkel együtt. A helyi fiatalok énekkarának előadása ugyancsak hozzájárult a Szent Korona-emléknap méltó megünnepléséhez. A jelenlevők ünnepélyes fogadalmat tettek arra is, hogy mindig a Szent Korona eszmeiségének jegyében igyekeznek élni és tevékenykedni. A Szent Korona Lovagrend tagjainak az előadásért és a Szent Korona bemutatásáért Sliva Judit garamkövesdi polgármesterasszony mondott köszönetet.
Az ünnepi program után az érdeklődők a helybeli kultúrházban megtekinthették a rovásírásról szóló vándorkiállítást, amelyet Salgó Gabriella rovásíráskutató, a Szent Korona Lovagrend Felvidéki Rendtartományának jegyzője mutatott be. Az élménydús nap végén a Felvidéki Rendtartomány vezetősége rendi győlést tartott a garamkövesdi plébánián, amelyen a Szent Korona Lovagrend ezévi programjairól és főbb célkitőzéseiről döntöttek.


Pázmaneum, gtor



Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról: