Ugrás a tartalomra

Szent László Hadosztály Emléktúra

image

Tizedik alkalommal rendeztek történelmi emléktúrát a Magyar Királyi Honvédségben szolgáló Szent László hadosztály katonáinak tiszteletére a Felvidék déli régiójában, a Duna és az Ipoly folyók összefolyásánál fekvő Helemba községben.

Az emléktúra a Pázmaneum Polgári Társulás és a Csemadok Helembai Alapszervezete égisze alatt zajlott, Méri Lajos hagyományőrző kezdeményezésére, Orbán Imre túravezetővel és Mikus Attila helytörténésszel karöltve.

(Fotók: Chlabaturism-Helemba)

A Szent László hadosztály alakulatai 1944 decemberében érkeztek az Ipoly és Garam térségébe.

A hatalmas szovjet túlerővel szemben hősiesen védekezve fedezték a német visszavonulást, aminek következtében a hadosztály jelentős része megsemmisült.

Később, 1945 januárjában, a Szent László hadosztály alakulatai ismét kivették a részüket a Felvidéken folyó harcokból, ahol sikeresen, példás kitartással védekeztek a garami hídfőből támadó sokszoros szovjet túlerővel szemben.

(Fotók: Chlabaturism-Helemba)

Idén az anyaországi katonai hagyományőrzőkkel összehangolva zajlott az emléktúra. A tervek szerint Szob településről indultak volna a túra résztvevői, de az Ipoly magas vízállása miatt lezárták a Helembát és az Ipolydamázsdot összekötő Károly Róbert hidat. Így a párkányi és az ipolyszalkai hídon átkelve érkeztek Helembára a részvevők, hogy felidézzék a Magyar Királyi Honvédség elit gyalogsági egységének, a Szent László hadosztálynak elszánt hősiességét.

Méri Lajos szervező elmondta, hogy a december utolsó hetében rendezett gyalogtúra 13 kilométeren zajlott.

A helembai Szent Imre-templom mellett található Szent László Hadosztály-emlékműnél vette kezdetét az emlékezés, ahol koszorút és mécseseket helyeztek el. A fehér sziklakövön márványtábla őrzi a térség hőseinek emlékét és hirdeti: „Múlt nélkül nincs jövő”.

(Fotók: Chlabaturism-Helemba)

Az öt órán át tartó túrára több mint százan indultak el, bár nem mindenki teljesítette a teljes útvonalat, mely Helemba határában érintette a Szent László hadosztály védelmének útvonalát és a német állások nyomait.

A Feruska-ház állomásánál frissítővel, meleg teával kínálták a résztvevőket, majd a körút után visszaérkezve Helembára, a temetőben található II. világháború áldozatainak emlékművénél fejeződött be az emléktúra.

(Fotók: Chlabaturism-Helemba)

Az emlékezés során a helyi plébános, Hupka atya megáldotta azt a kegyképet, melyet Gúgyela-Gintner Csilla grafikusművész készített. A kegykép eredetijét a helembai templomban őrzik, míg a másolatot elhelyezték az erre a célra kialakított emlékoszlopon a Nyergestetőn.  Így a kegykép most a régi harcok helyén őrzi és hirdeti a Szent László hadosztály hősi helytállását.

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)