Ugrás a tartalomra

Szentmise a kápolnában

image

Alsóbodokon az Esterházy János Zarándokközpontban új kezdeményezés indult, amelyet az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület és a Pázmaneum Társulás hirdetett meg október elején. A célja, hogy minden hónap első szerdáján a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában szentmisét mutassanak be Esterházy János boldoggá avatásáért.

Az első szentmisét ThDr. Karaffa János pozsonyeperjesi lelkiatya, a Pázmaneum Társulás elnöke végezte Nagy Péter oltártestvérével együtt október 10-én. Rózsafüzérimádsággal kezdődött az engesztelő szentmise, majd János atya mutatta be a legszentebb áldozatot. Szentbeszédében a felvidéki magyar hitvallókról elmélkedett, amilyen Esterházy János és a 160 évvel ezen a napon, Nyitrán született Prohászka Ottokár is volt. Kihangsúlyozta a hitvallók küldetését, akik keresztény nemzetük szolgálatában munkálkodtak egész életükben. Buzdította a híveket, hogy a felvidéki mártírgróf üzenetét betartva mindig őrizzék meg két kincsüket, kereszténységüket és magyarságukat.

A szentmise végén Molnár Imre, Esterházy János-kutató, történész köszönte meg a lelkiatyáknak és a híveknek, hogy bekapcsolódtak a kezdeményezésbe és részt vettek a szentmisén. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben több lelkiatyával is találkozhatnak a kápolnában akár magyar, szlovák, cseh vagy lengyel egyházi személyekről legyen szó.

Végezetül a jelenlevők az altemplomban koszorút helyeztek el Esterházy János síremlékénél, gyertyát gyújtottak Paulisz Boldizsár sírjánál és közös imát mondtak az elhunytakért.

Legközelebb november 7-én, 17:00 órakor kerül sor szentmisére a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában, a melyet Nagy Gábor lelkiatya mutat be.

ma7, nns/Pázmaneum