Ugrás a tartalomra

Szentmise-közvetítések a járvány idején

image

Főtisztelendő Paptestvérek! 

A Szlovákiában érvényes, egyházi programokat is érintő intézkedések idején, miszerint nem tartanak nyilvános szentmiséket március 23-ig az ország templomaiban, figyelmetekbe ajánljuk a magyar nyelvű szentmise-közvetítéseket a rendkívüli helyzet idején.

A felvidéki Mária Rádió naponta közvetít magyar nyelvű szentmiséket 15.00 órakor (komáromi és rozsnyói vételkörzet), 18.00 órakor (telki-bányai és rozsnyói vételkörzet), valamint köznapokon 9.00 órakor a központi adásban. Ezek a szentmisék a www.mariaradio.sk honlapon elérhetők lesznek.

A Szlovák Püspöki Konferencia kérésére a szlovák közszolgálati rádió is hozzájárul ahhoz, hogy a hívek legalább élő közvetítésben otthonaikban kísérhessék figyelemmel március 15-én, nagyböjt harmadik vasárnapján a szentmisét: reggel 8.00 órakor magyar nyelven, 9.00 órai kezdettel pedig szlovák nyelven fog római katolikus szertartású szentmiséket közvetíteni a pozsonyi papi szeminárium Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolnájából.

A magyar nyelvű szentmise a Pátria rádión keresztül lesz hallgatható, akár rádiókészülék, akár pedig az internet segítségével (https://patria.rtvs.sk/).

A vasárnap közvetítendő magyar szentmise előtt már megtalálható lesz a pozsonyi magyar katolikusok honlapján a reggel nyolc órai mise énekrendje és az olvasmányok szövegei is (http://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/hirek), hogy mind aktívabb részvétellel tudjanak a hívek együtt imádkozni, lélekben közösséget alkotni, a vasárnap megszentelésére törekedni a rendkívüli helyzet közepette is.

Több helyi plébánia saját facebook-oldalán is közvetít szentmiséket. Például a dunaszerdahelyi katolikus plébánia március 15-én, vasárnap 9.00 és 10.00 órától közvetített magyar és szlovák nyelvű szentmiséket a portálukon, illetve a plébánia közösségi oldalán.https://dunaszerdahelyi.sk/vasarnap-elo-szentmisekozvetitesek-lesznek-dunaszerdahelyrolA rendkívüli helyzetben szorgalmazott vasárnapi misehallgatás lehetősége mellett ajánlatos buzdítani a híveket, hogy a misehallgatásra kijelölt idő valóban az ima és elmélyülés ideje legyen a misét hallgatók otthonaiban.

Keresztényi felelősségünk, hogy betartsuk az előírt óvintézkedéseket, imádkozzunk, kérve Isten irgalmát e nehéz időkben, és figyeljünk, vigyázzunk egymásra!

Paptestvéri szeretettel:  Kiss Róbert, kanonok általános helynök