A szeretet útjai
Augusztus első hetében az SzPK HIB Magyar Kateketikai Albizottsága ismét lelkigyakorlatot szervezett a hitoktatók és lelkipásztori kisegítők számára, immár a 27. alkalommal. Mons. Orosch Jánosnak, az Albizottság püspök-elnökének felkérésére a lelkigyakorlatot Mons. Székely János, budapest-esztergomi segédpüspök, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora vezette. A résztvevők száma - az elmúlt évekhez hasonlóan – meghaladta a negyvenet.
A püspök atya a szeretet útjain vezetett végig bennünket, arra tanítva, hogyan tökéletesedjünk a szeretetben. Az imádkozásról azt mondta: „Rengeteg dolog van, amihez görcsösen ragaszkodunk. Tenyerünket ökölbe szorítjuk. Ha kinyitjuk, az akkor is ott van. Ha imádkozunk, nyissuk ki tenyerünket. Isten meglátja, ami benne van. S elveheti. Ugyanakkor tehet is bele. Ezért állunk eléje. Ez az imádság szíve: hagyom, hogy Isten kivegyen a kezemből, és betegyen.” – Mondta bevezetésképpen.
A szeretet útján a szabadság vezet. De mi a szabadság? Másként gondolkodott az ószövetségi ember, és másként ír az Újszövetség. A zsidó nép azt tartotta, hogy Isten a szabadító, aki Egyiptomból, a rabszolgaságból kivezette a népet. Kiszabadította a földi zsarnokságból, hogy az Urat szolgálja. Istent szolgálni szabadság. Az Újszövetségben azt olvashatjuk, hogy Isten megszabadít a bőn rabszolgaságából. A bőn szolgává tesz. Bezárja, gúzsba köti az embert. A szabadság arra való, hogy az ember a szeretet felé növekedjen. Akkor szabad az ember, ha képes mindig az igazságot, a jót, csakis a jót választani. Nem az a szabadság, hogy a tévében temérdek sok csatorna között válogathat az ember, hanem, hogy ki tudja kapcsolni a készüléket. Ábrahám életútján keresztül még pontosabban felismertük a szabad választás boldog örömét. Ábrahám boldogan mond igent az Úr hívásának, annak ellenére, hogy nem tudja, hová vezeti őt.
Az Isten-szeretet felé vezető úton nagyon fontos az, hogy milyen Istenképpel rendelkezünk. Sokan azért fordulnak el a Mennyei Atyától, mert egy hamis Istenképet utasítanak el. Nem a valódit. Nekünk, hitoktatóknak óriási a felelősségünk abban, hogy egy hiteles Istenképet adjuk át. Isten arca Jézus arca. „Aki engem lát, az látja az Atyát is.”- mondta Jézus.
Isten mindenható. Ez nem azt jelenti, hogy ő bármit megtehet. Isten kopogtat, bebocsátást kér. Nem tör ránk. Isten gyönge, mert gyöngéddé tette a szeretete. Nem vak engedelmességet követel. Meghagyta a szabadságunkat. Szabadon szerethetjük őt! Teret adott nekünk. Nem késznek teremtett bennünket, hanem fejlődőnek. Képesek vagyunk dönteni, képesek vagyunk alakítani és átalakulni, változtatni és változni. Kezünkbe vehetjük a sorsunkat és irányíthatjuk.
Isten igazságos. A teremtésnek van egy igazságos rendje. De nem mindig Isten akarata történik. Sok esetben az ember döntése érvényesül. A bőnök magunkban hordozzák a büntetést. Isten hatalma nem az erőszak, hanem a szeretet hatalma.
Isten mindentudó. A tékozló fiú példabeszéden keresztül világította meg a püspök atya mit jelent az, hogy Isten mindent lát. Istennek anyai szíve van, megrendül… Isten belülről éli át szenvedéseinket. Az utolsó ítélet nem egy megszégyenítés lesz, hanem Isten előtt, az ő nagy fényességében látni fogjuk, hogy mennyi mindent tehettünk volna! Isten úgy lát, ahogyan vagyunk. Az ember ostobán ítél. Isten nem ítél. Az ítélkezés gúzsba köt, a szeretet felemel.
Isten abszolút. ő változtathatatlan, örök. Nem hagyja, hogy az ember szenvedjen. Magához köt az ő végtelen, örök szeretetével. Magára vette bőneinket. A kereszt… a szerető Isten arca. A mindent odaadó Istené. Ne féljünk kötődni, szeretni. Mindennek lesz beteljesedése. A világ szeretetből lett. Ne féljünk örömmel odaajándékozva szeretni!
A szentmiséről a következőket mondta az atya: „A teremtés célja, hogy létrejöjjön a szent hely, a szent idő, az ünnep, hogy a teremtmény visszataláljon a teremtőhöz. A liturgia szépsége hordozza hitünk igazságát. A liturgiában az ember megfürdik Isten igazságában és szépségében. Minden szentmise ugyanaz, ünnepélyes ismétlése ugyanannak, mégis mindig más, mert mi vagyunk mások, az aznapi örömünket, bánatunkat, problémánkat visszük az Úr Jézus elé.”
Az irgalmas szamaritánus példabeszéd által arra hívta fel a figyelmünket lelkipásztorunk, hogy mi a szeretet, és mi nem az. Nagyon fontos, hogy tudjunk különbséget tenni. Mint ahogyan az is, hogy tudjuk, ki a barát és ki a felebarát. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindenki a barátom lesz. Nem helyes, nem is kell mindenkit a szívünk szentélyébe befogadni. Oda azokat engedjük be, akik építenek, és nem rombolnak.
Életünk hosszú útján megtörténik, hogy válságba kerülünk, krízist élünk át. Hogyan kell ebből a helyzetből kijutni, arra Illés próféta történetét boncolgatva kaptuk meg a választ. Az ember annyira túlhajszolja magát, hogy elveszíti lelkét. Egy mondás így szól: „Állj meg, hogy lelked utolérje a testedet!” A krízisek abból fakadnak, hogy életünk harmóniája felborul. Rossz irányba megyünk, emiatt pusztítjuk önmagunk, és mások életét is. A kiút a megtérés.
Életünkben a nehéz időszakok nagyon fontosak. Amikor jól megy a sorsunk, könnyen vagyunk felszínesek. A krízisekben ismerjük fel, hogy kik a barátaink, kire számíthatunk, és így fejlődünk. Bizonyos dolgokat átértékelünk, s haladunk előre életünk útján. Szabad elesni a kereszt súlya alatt, de fel kell állni, és továbbmenni! Egy kicsi lépést tenni, annyit még tudunk. Ha nagy a baj, az Úr szokott küldeni mentőövet, csak észre kell vennünk, és bele kell kapaszkodnunk, el kell fogadnunk.
Sok betegségnek lelki oka van, és sok gyógyulásnak is lelki oka van. A bőn az ember testét lebetegíti, a bőnbocsánat meggyógyítja. Isten gyógyít. A szeretet gyógyít, a szeretet teremtő erő. A szeretet légkörében az ember gyógyul.
A szeretet útjait járva jutunk el életünk végső céljához. Isten hová vezet bennünket? E kérdésre Jákob életútja adott választ. A Biblia reálisan mutatja be, hogy egy bőnös emberből hogyan lesz Isten embere. Jákob viszontagságos történetéből látjuk, hogy amíg nincs a lelkében béke, nincs a családjában sem. A békétlensége megmérgezi a családja életét is. Jákob hazatérése egyben az ő nagy megtérése is. Megtér, hazatér az Atyához. Rájön, hogy Isten igazi áldását nem lehet ravaszul megszerezni, erőszakkal kicsikarni. Isten igazi áldását ajándékba kapjuk!
Isten alakít, nevel bennünket. Sokszor olyan utakon vezet, amelyek számunkra nehezek, nem tudjuk elfogadni. Saját botlásaink, tévedéseink nevelnek bennünket. Isten ad barátokat, hogy elvezessenek bennünket lehetőségeink határába. S ad ellenségeket, hogy elvigyenek a határon túlra. Minden megbocsátott bőnünk, életünk egy-egy építőköve lesz!
Az igazi keresztjeinktől nem tudunk szabadulni, vállunkra kell venni. Ha állandóan panaszkodunk, ha le akarjuk dobni, duplán nehéz lesz. Emelt fővel, erős lélekkel, hittel, szeretettel kell vinni a keresztet!
A Szentírás történeteiből, a példabeszédekből és a szentek életéből sokat tanultunk. De épültünk a rengeteg, életből vett példákból, megtörtént esetekből is, amelyekkel színesebbé, élménydúsabbá tette a lelkiatya az előadásait és homíliáit. Volt lehetőségünk elgondolkodni a hallottakon, és a saját életünkre kivetítve átelmélkedni azokat. S talán mi is egy kicsit előbbre jutottunk a szeretet útján. Egy kis időre fenn voltunk a „Tábor hegyén”, közelebb kerültünk az Isten-szeretethez. S bár le kellett onnan jönnünk, hitünkben megerősödve térünk vissza hivatásunk gyakorlásához.
„A szeretet dallamát tanuljuk egész életünkön át! Sokszor nagyon sok fájdalmat kell átélnünk, darabokban odaadni magunkat, hogy majd a legvégén egészben nyújtsuk át Istennek, hogy eljussunk az ő végtelen, örök szeretetébe.” – Mondta befejezésül Székely János püspök atya, akinek köszönjük ezt a szép, gazdagító, szeretetben eltöltött hetet.
S végül, de nem utolsó sorban köszönjük Bugár Imrének, hogy megszervezte számunkra a lelkigyakorlatot, amelyen még Tóth László atya, a Magyar Kateketikai Albizottság ügyvezető igazgatója is tartott egy előadást, szentmisét mutatott be Zdiárszky László kármelita atya, és a gyóntatásban segített Vereczkey Tamás atya, a Győri Hittudományi Főiskola volt spirituálisa. Mindnyájuknak a jó Isten fizesse meg!
A püspök atya a szeretet útjain vezetett végig bennünket, arra tanítva, hogyan tökéletesedjünk a szeretetben. Az imádkozásról azt mondta: „Rengeteg dolog van, amihez görcsösen ragaszkodunk. Tenyerünket ökölbe szorítjuk. Ha kinyitjuk, az akkor is ott van. Ha imádkozunk, nyissuk ki tenyerünket. Isten meglátja, ami benne van. S elveheti. Ugyanakkor tehet is bele. Ezért állunk eléje. Ez az imádság szíve: hagyom, hogy Isten kivegyen a kezemből, és betegyen.” – Mondta bevezetésképpen.
A szeretet útján a szabadság vezet. De mi a szabadság? Másként gondolkodott az ószövetségi ember, és másként ír az Újszövetség. A zsidó nép azt tartotta, hogy Isten a szabadító, aki Egyiptomból, a rabszolgaságból kivezette a népet. Kiszabadította a földi zsarnokságból, hogy az Urat szolgálja. Istent szolgálni szabadság. Az Újszövetségben azt olvashatjuk, hogy Isten megszabadít a bőn rabszolgaságából. A bőn szolgává tesz. Bezárja, gúzsba köti az embert. A szabadság arra való, hogy az ember a szeretet felé növekedjen. Akkor szabad az ember, ha képes mindig az igazságot, a jót, csakis a jót választani. Nem az a szabadság, hogy a tévében temérdek sok csatorna között válogathat az ember, hanem, hogy ki tudja kapcsolni a készüléket. Ábrahám életútján keresztül még pontosabban felismertük a szabad választás boldog örömét. Ábrahám boldogan mond igent az Úr hívásának, annak ellenére, hogy nem tudja, hová vezeti őt.
Az Isten-szeretet felé vezető úton nagyon fontos az, hogy milyen Istenképpel rendelkezünk. Sokan azért fordulnak el a Mennyei Atyától, mert egy hamis Istenképet utasítanak el. Nem a valódit. Nekünk, hitoktatóknak óriási a felelősségünk abban, hogy egy hiteles Istenképet adjuk át. Isten arca Jézus arca. „Aki engem lát, az látja az Atyát is.”- mondta Jézus.
Isten mindenható. Ez nem azt jelenti, hogy ő bármit megtehet. Isten kopogtat, bebocsátást kér. Nem tör ránk. Isten gyönge, mert gyöngéddé tette a szeretete. Nem vak engedelmességet követel. Meghagyta a szabadságunkat. Szabadon szerethetjük őt! Teret adott nekünk. Nem késznek teremtett bennünket, hanem fejlődőnek. Képesek vagyunk dönteni, képesek vagyunk alakítani és átalakulni, változtatni és változni. Kezünkbe vehetjük a sorsunkat és irányíthatjuk.
Isten igazságos. A teremtésnek van egy igazságos rendje. De nem mindig Isten akarata történik. Sok esetben az ember döntése érvényesül. A bőnök magunkban hordozzák a büntetést. Isten hatalma nem az erőszak, hanem a szeretet hatalma.
Isten mindentudó. A tékozló fiú példabeszéden keresztül világította meg a püspök atya mit jelent az, hogy Isten mindent lát. Istennek anyai szíve van, megrendül… Isten belülről éli át szenvedéseinket. Az utolsó ítélet nem egy megszégyenítés lesz, hanem Isten előtt, az ő nagy fényességében látni fogjuk, hogy mennyi mindent tehettünk volna! Isten úgy lát, ahogyan vagyunk. Az ember ostobán ítél. Isten nem ítél. Az ítélkezés gúzsba köt, a szeretet felemel.
Isten abszolút. ő változtathatatlan, örök. Nem hagyja, hogy az ember szenvedjen. Magához köt az ő végtelen, örök szeretetével. Magára vette bőneinket. A kereszt… a szerető Isten arca. A mindent odaadó Istené. Ne féljünk kötődni, szeretni. Mindennek lesz beteljesedése. A világ szeretetből lett. Ne féljünk örömmel odaajándékozva szeretni!
A szentmiséről a következőket mondta az atya: „A teremtés célja, hogy létrejöjjön a szent hely, a szent idő, az ünnep, hogy a teremtmény visszataláljon a teremtőhöz. A liturgia szépsége hordozza hitünk igazságát. A liturgiában az ember megfürdik Isten igazságában és szépségében. Minden szentmise ugyanaz, ünnepélyes ismétlése ugyanannak, mégis mindig más, mert mi vagyunk mások, az aznapi örömünket, bánatunkat, problémánkat visszük az Úr Jézus elé.”
Az irgalmas szamaritánus példabeszéd által arra hívta fel a figyelmünket lelkipásztorunk, hogy mi a szeretet, és mi nem az. Nagyon fontos, hogy tudjunk különbséget tenni. Mint ahogyan az is, hogy tudjuk, ki a barát és ki a felebarát. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindenki a barátom lesz. Nem helyes, nem is kell mindenkit a szívünk szentélyébe befogadni. Oda azokat engedjük be, akik építenek, és nem rombolnak.
Életünk hosszú útján megtörténik, hogy válságba kerülünk, krízist élünk át. Hogyan kell ebből a helyzetből kijutni, arra Illés próféta történetét boncolgatva kaptuk meg a választ. Az ember annyira túlhajszolja magát, hogy elveszíti lelkét. Egy mondás így szól: „Állj meg, hogy lelked utolérje a testedet!” A krízisek abból fakadnak, hogy életünk harmóniája felborul. Rossz irányba megyünk, emiatt pusztítjuk önmagunk, és mások életét is. A kiút a megtérés.
Életünkben a nehéz időszakok nagyon fontosak. Amikor jól megy a sorsunk, könnyen vagyunk felszínesek. A krízisekben ismerjük fel, hogy kik a barátaink, kire számíthatunk, és így fejlődünk. Bizonyos dolgokat átértékelünk, s haladunk előre életünk útján. Szabad elesni a kereszt súlya alatt, de fel kell állni, és továbbmenni! Egy kicsi lépést tenni, annyit még tudunk. Ha nagy a baj, az Úr szokott küldeni mentőövet, csak észre kell vennünk, és bele kell kapaszkodnunk, el kell fogadnunk.
Sok betegségnek lelki oka van, és sok gyógyulásnak is lelki oka van. A bőn az ember testét lebetegíti, a bőnbocsánat meggyógyítja. Isten gyógyít. A szeretet gyógyít, a szeretet teremtő erő. A szeretet légkörében az ember gyógyul.
A szeretet útjait járva jutunk el életünk végső céljához. Isten hová vezet bennünket? E kérdésre Jákob életútja adott választ. A Biblia reálisan mutatja be, hogy egy bőnös emberből hogyan lesz Isten embere. Jákob viszontagságos történetéből látjuk, hogy amíg nincs a lelkében béke, nincs a családjában sem. A békétlensége megmérgezi a családja életét is. Jákob hazatérése egyben az ő nagy megtérése is. Megtér, hazatér az Atyához. Rájön, hogy Isten igazi áldását nem lehet ravaszul megszerezni, erőszakkal kicsikarni. Isten igazi áldását ajándékba kapjuk!
Isten alakít, nevel bennünket. Sokszor olyan utakon vezet, amelyek számunkra nehezek, nem tudjuk elfogadni. Saját botlásaink, tévedéseink nevelnek bennünket. Isten ad barátokat, hogy elvezessenek bennünket lehetőségeink határába. S ad ellenségeket, hogy elvigyenek a határon túlra. Minden megbocsátott bőnünk, életünk egy-egy építőköve lesz!
Az igazi keresztjeinktől nem tudunk szabadulni, vállunkra kell venni. Ha állandóan panaszkodunk, ha le akarjuk dobni, duplán nehéz lesz. Emelt fővel, erős lélekkel, hittel, szeretettel kell vinni a keresztet!
A Szentírás történeteiből, a példabeszédekből és a szentek életéből sokat tanultunk. De épültünk a rengeteg, életből vett példákból, megtörtént esetekből is, amelyekkel színesebbé, élménydúsabbá tette a lelkiatya az előadásait és homíliáit. Volt lehetőségünk elgondolkodni a hallottakon, és a saját életünkre kivetítve átelmélkedni azokat. S talán mi is egy kicsit előbbre jutottunk a szeretet útján. Egy kis időre fenn voltunk a „Tábor hegyén”, közelebb kerültünk az Isten-szeretethez. S bár le kellett onnan jönnünk, hitünkben megerősödve térünk vissza hivatásunk gyakorlásához.
„A szeretet dallamát tanuljuk egész életünkön át! Sokszor nagyon sok fájdalmat kell átélnünk, darabokban odaadni magunkat, hogy majd a legvégén egészben nyújtsuk át Istennek, hogy eljussunk az ő végtelen, örök szeretetébe.” – Mondta befejezésül Székely János püspök atya, akinek köszönjük ezt a szép, gazdagító, szeretetben eltöltött hetet.
S végül, de nem utolsó sorban köszönjük Bugár Imrének, hogy megszervezte számunkra a lelkigyakorlatot, amelyen még Tóth László atya, a Magyar Kateketikai Albizottság ügyvezető igazgatója is tartott egy előadást, szentmisét mutatott be Zdiárszky László kármelita atya, és a gyóntatásban segített Vereczkey Tamás atya, a Győri Hittudományi Főiskola volt spirituálisa. Mindnyájuknak a jó Isten fizesse meg!
Meleg Mária