Ugrás a tartalomra

Szilveszter Felsõszeliben katolikus fiataloknak

Szilveszter Szeliben!

Az elmúlt esztendőben is történelmi pillanatokat élhettünk meg. A kínai statisztikai hivatal szerint Kína megelőzte Németország gazdaságát. Az Egyesült Államokban megkezdte hivatali munkáját az első afroamerikai elnök és a NOB döntése szerint Rio de Janeiro rendezheti a 2016-os nyári olimpiát. De nézzük csak meg, hogyan töltötték fiataljaink az év utolsó napját.


Ez év végén a Gábriel Polgári Társulás és a Keresztény Ifjúsági Közösségek (KIK) közösen szilveszteri bulit rendeztek Felsőszeliben. A középiskolás és egyetemista fiataloknak szervezett találkozón közel 50 hívő magyar ifjú vett részt. A program este hatkor kezdődött  hálaadó szentmisével a helyi katolikus templomban. Ezután átvonultunk a közelben található ifjúsági házba, ahol ismerkedős játékokkal és vacsorával folytattuk az estét. Közben betoppant közénk Halász Imre atya is, házigazdánk, aki a helyszínt és a lelki hátteret biztosította számunkra. Az étkezés után közösségi táncok következtek néhány játékkal megfőszerezve. Körülbelül tizenegy óra körül Bošőák Mária egy kitőnő prezentációt vetített, mely alatt elgondolkodtunk az elmúlt évről és célokat tőztünk ki. Ezek után átvonultunk a templomba éjjeli szentségimádásra. Imával és énekkel vártuk az új esztendőt. Pontban éjfélkor szentségi áldással léptünk át a 2010-es évbe. Egy pohárka pezsgő után visszatérve az ifiházba, tovább folytattuk a bulit, mely egészen reggelig tartott.

Reméljük mostantól majd hagyományosan, minden szilveszterkor megrendezik ezt a találkozót, hogy fiataljaink keresztény keretek közt ünnepelhessék az év utolsó napját. Hálás  köszönet a szervezőknek, támogatóinknak és minden lelkes fiatalnak akik velünk ünnepeltek.

Minden kedves olvasónknak pedig kegyelmekben, Isten áldásában és boldogságban gazdag új esztendőt kívánunk.

Pázmaneum, Végh Miklós