Ugrás a tartalomra

Szímői plébánia átadása

Tizenhét év után ismét lelkipásztora van Szímőnek

"Igen nagy öröm érte Szímő község katolikus hitvallású lakosságát, amikor a nyár folyamán plébános érkezett a faluba." Így kezdte mondandóját a község polgármestere Bób János az avatási ünnepségen, amelyen átadásra került a Római Katolikus Plébánia Hivatal épülete. A község önkormányzata és a hitközösség tagjai a régi nyugdíjas klub épületét újították fel, hogy otthont adjanak az új plébánosnak. A régi parókia épülete az eltelt évtizedek alatt, lakó hiányában csaknem teljesen tönkrement. Ezért érkezett éppen idejében Csáky Pál miniszterelnök-helyettes segítsége, aki kétszázötven ezer koronát ajánlott fel a plébánia hivatal gondjainak megoldására. Így került sor a már említett épület tatarozására, ablakok és ajtó cseréjére, fürdőszoba és konyha korszerűsítésére, festetésre, valamint a külső vakolat felújítására. Ebben a megújult és megszépült épületben fogadhatta Sárai Attila, a falu kinevezett lelkésze, a felszentelésre érkezett hívők közösségét és a vendégeket: Dr. Karaffa János bakai plébánost, aki a felszentelést végezte, Petzár Károly hivatalvezetőt, aki tolmácsolta a miniszterelnök-helyettes üzenetét, a nyitra-megyei képviselő testület tagjai közül Farkas Istvánt, Forró Lászlót, Farkas Tibort és Hugyivári Imrét.

Talán nem véletlen egybeesés november17-en a plébánia felszentelése és a bársonyos forradalom ünnepnapja, amelynek a 16. évfordulóra emlékeztünk, mert pontosan ennyi év telt el azóta is, hogy szímő falu egyházközösségének nem volt lelkipásztora. Czuczor plébános ha1á1át követően felváltva teljestettek szolgálatot templomunkban az érsekújvári plébánia lelkészei, leghosszabb ideig Gyurcsó Zoltán esperesplébános, a hívek elégedettsége azonban csak az ideköltöző lelkiatyával lett teljes. A hívők imája hosszú évek után meghallgatásra talált és a nyáj élére pásztor találtatott.

Karaffa János az ünnepi szentmise celebránsa szentbeszédében felhívta a figyelmet a rendszerváltás fontosságára és a szabad vallásgyakorlás lehetőségére, amellyel sajnos még napjainkban is igen kevesen élnek. Bíztatta a hívekét arra is, hogy hívják segítségül az új plébánia fiatal lelkipásztorát közösségük megerősítésére és az ifjúság hitre való nevelésének gondozására.

 

Kantár Éva

a Jedlik Ányos Alapiskola pedagógusa