Ugrás a tartalomra

Téglajegyek a Marianumnak

Téglajegyek a Marianumnak



Főtisztelendő plébános atya!

„Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem (…) Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.”
(Mt 25,35-36.40)

Engedje meg, hogy levelem elején reményteljes adventet, áldott karácsonyt és békés, boldog új esztendőt kívánjak Önnek, és a plébániaközösségnek! Kérem, ha teheti, a jövő évben is segítsen minket imáival, jó szándékával, támogatásával, hogy ismét virágba borulhasson Szőz Mária virágoskertje, a MARIANUM. Már 4 éve annak, hogy nagy vállalkozásba kezdtünk, — fel szeretnénk építeni Szlovákia (1946 óta első) magyar tannyelvő középiskolai kollégiumát, a Szent Imre Kollégiumot. Ehhez kérjük a segítségét, pártfogását.
A komáromi MARIANUM Magyar Tannyelvő Egyházi Iskolaközpont keresztény szellemiségben oktat és nevel több mint 300 diákot — 2-évestől 19-éves korig — óvodában, alapiskolában és gimnáziumban.
A gimnázium Szlovákia egyetlen katolikus alapítású négyéves magyar tannyelvő egyházi gimnáziuma. Nemcsak katolikus, hanem más felekezető diákok is tanulnak nálunk. 2000 szeptembere óta fogadja a keresztény nevelésre és oktatásra vágyó fiatalokat.
Már az alapításkor megfogalmazódott a jelentkezők részéről a kollégium iránti igény. Az első diákok az ország távolabbi részéről is érkeztek, a Csallóköztől Bodrogközig. őket különböző állami kollégiumokban sikerült elhelyeznünk, ahol a férőhelyek csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésünkre. Sok diákunk albérletbe kényszerül, ami nem kevés anyagi terhet ró szüleikre, ezért az utóbbi években csökkent a távolabbról érkezők száma. Ennek következménye, hogy a közösségteremtés, –építés, –ápolás, amely az egyházi iskola elsőrendő feladatai közé tartozna, a háttérbe szorul. A kollégium nem titkolt célja, hogy a szórvány– és peremvidéken élő magyar gyerekeknek nemzetiségüket megőrző szellemi mőhelyt biztosítson.
Égető szükség van tehát a kollégiumra. Sok fejtörés, imádságos töprengés, lehetőségeink számbavétele után az iskolaépület melletti kis ház átépítése látszott a legjárhatóbb útnak. Az épületet a helyi plébánia bocsátotta a rendelkezésünkre, amelyet Szent Imre születésének 1000. évfordulója alkalmából Szent Imre Kollégiumnak neveztünk el.
A tervezés után a kivitelezés következett. 2004-ben kezdődött az átépítés az alapok megerősítésével, majd az épület egy emelettel bővült. 2007 végén tető alá került a Kollégium, sőt az ablakokat is sikerült behelyeznünk. Mindez nagyon egyszerően hangzik, de rengeteg munka, sok áldozatvállalás áll mögötte. Jóleső érzés, hogy számos jóakaratú embernek fontos ez az intézmény, voltak plébániák, ahol győjtést szerveztek, sok apró magánadomány is érkezik. Pályázatok útján is sikerült támogatást szereznünk.
Mostanra azonban anyagi lehetőségeink kimerültek. Az építkezés következő fázisaihoz, illetve a további munkálatokhoz kérjük és várjuk a segítségüket. Idén téglajegyeket bocsátottunk ki, kérjük, tájékoztassa a plébániaközösséget erről, s ha Ön is úgy gondolja, segítsen a közvetítésükben.
A MARIANUM régebbi és újabb történetéhez egyaránt hozzátartozik a tetterőn alapuló összefogás, hiszen az 1929-es indulás, és az ezt követő újraindítások sem történhettek volna meg e nélkül. Közadakozásból épült fel az iskola, s úgy tőnik, a kollégium felépüléséhez is széleskörő összefogásra, együttmőködésre van szükség. Imádság, jó ötletek, leleményesség, anyagi segítség: mindezekre szükségünk van!
Kérjük, segítsen, hogy felépítsük a II. világégés utáni első (!) magyar tannyelvő egyházi kollégiumot, s a szlovákiai keresztény magyarok hosszú ádventjét áldott karácsony követhesse!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Madarász Róbert, igazgató


Elérhetőségeink:

Cím: Bíró Lucián n. o.  (Bíró Lucián Alap)
Ul. biskupa Királya 30
945 01 Komárno
Telefonszám: (035) 77 30 397
Fax: (035) 77 33 986
E-mail: marianum@zsgmarianum.edu.sk
Számlaszám (erre várjuk a komáromi Szent Imre Kollégium építésére szánt adományokat külföldről):
IBAN: SK56 1111 0000 0066 0921 7004
SWIFT/BIC: UNCRSKBX

A kollégiumról és az iskolaközpontról a http://www.zsgmarianum.edu.sk címen szerezhetnek még további információkat.
A téglajegyek a fenti címen és telefonszámon igényelhetők. Kérjük, ha lehetséges, az igényeket koordinálják és összesítsék! A téglajegyek 2008 novemberétől 2009. december 31-ig vásárolhatók meg, 100, 500, 1000 és 5000 Sk (ill. a megfelelő eurós) értékben.