Ugrás a tartalomra

Tiltakozó nagygyűlés iskoláinkért

image

A Pázmaneum Társulás támogatásáról biztosítja a szervezőket és vezetősége, illetve tagjai is jelen lesznek a tiltakozó nagygyűlésen. Megalakulásunk óta fontos szempontnak tartjuk a helyes iskolaválasztást és felhívjuk erre a szülők figyelmét is. Magyar iskoláinkat meg kell védenünk minden eszközzel. Fontosak az iskoláink megmaradásunk szempontjából is. Örökérvényű Reményik Sándor versének idézete: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!”

Permanens fenyegetettségben működik évtizedek óta a magyar nyelvű oktatás. 1989 után azt hittük, végre fellélegezhetünk, már nincs, ami az iskoláinkat veszélyeztethetné. Aztán jött az „alternatív oktatás”, a bizonyítványügy és a kisebb-nagyobb megszorítások számolatlan sora.

Ha a módszer és a stílus mára finomodott is, a szándék semmit sem változott, ami tetten érhető az anyanyelvi órák drasztikusan alacsony számában és a pótlásukat lehetővé tevő mozgástér folyamatos szűkítésében. Miközben az oktatási miniszter nyitottságról, párbeszédkészségről beszél, tárcája gazdasági okokra hivatkozva készül felszámolni iskoláinkat, noha hatástanulmányok nem igazolják, hogy az így megtakarított összeg ellensúlyozni tudná azt a kárt és veszteséget, amit hiányuk okoz. Senkit ne tévesszen meg tervbe vett likvidálásuk elhalasztása. Az egyéves haladék lejárta után az oktatási minisztérium ugyanolyan szenvtelenséggel szünteti meg őket, mint amilyennel lesöpörte a 26 452 aláírást tartalmazó petíciónkat. Ne várjuk ölbe tett kézzel a magyar iskolák felszámolását. A passzivitás, a csodavárás nem vezet semmire. Ne várjunk, amíg késő lesz.

Kérjük, jöjjön el szeptember 25-én a komáromi Klapka térre, ahol a petíciós bizottság 16.30 órai kezdettel tiltakozó nagygyűlést tart az MKP, a Most-Híd, a CSEMADOK, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, Komárom városa, a Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Via Nova és a Iuven és a Diákhálózat támogatásával.

Jöjjön el ön is, erősítse tiltakozásunkat a részvételével!

Petíciós bizottság és a társszervezők