Ugrás a tartalomra

Ülésezett a MagyarNemzetiségû Hívek Kateketikai Albizottsága

Ülésezett a Magyar Nemzetiségő Hívek Kateketikai Albizottsága

A Szlovák Püspökkari Konferencia a 2009. június 16. és 17-én megtartott 63. ülésén, értékelve a Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központ csaknem húsz éves eredményes munkáját, beépítette azt a Püspökkari Konferencia struktúrájába és a Magyar Nemzetiségő Hívek Kateketikai Albizottságává transzformálta. Ez az Albizottság tehát az Országos Hitoktatási Bizottság részeként folytatja az SzMHK eddigi tevékenységét. Az egyes egyházmegyék Kateketikai Hivatalaival együttmőködve továbbra is segítséget kínál a magyar katekéták intellektuális és lelki fejlődéséhez, valamint a magyar anyanyelvő hívek katekizációjához. Tagjai az egyes egyházmegyék főpásztorai által javasolt, és a Püspökkari Konferencia Kateketikai Bizottságának püspök-elnöke által kinevezett személyek:ft. Tóth László, ügyvezető igazgató a nagyszombati, dr. Bogár Imre a pozsonyi, ft. Pásztor Lorenzo a kassai főegyházmegyéből, ft. Nagy András a nyitrai, ft. Mahulányi József, püspöki helynök a besztercebányai, ft. Juhász Attila a rozsnyói egyházmegyéből, és ft. Kecskés Barnabás a kassai görögkatolikus exarchátusból.

Október 7-én az Albizottság, Mons. Orosch János püspök-elnök vezetésével Nádszegen tartotta meg első, alakuló ülését.

„A keresztség szentsége mindenki számára nagy kegyelem, a világ előtt pedig jel. Krisztusról tanúskodni kell minden megkeresztelt embernek. A pap Jézust képviseli és hirdeti az embereknek. Az Albizottság tagjainak külön feladatokkal és lelkesedéssel kell a magyar testvérek üdvösségén dolgozniuk. Folytatni fogjuk a Magyar Hitoktatási Központ 20 éves eredményes munkáját. Pozitívan nézzünk a hívek és katekéták körében elért kis eredményekre is. Ne csüggedjünk az apostoli munkában. Imádkozzunk a csüggedő lelkiatyákért és hitoktatókért. Vigyünk új lelkületet a papok és hitoktatók közé” – mondta bevezető beszédében a püspök atya.

Az Albizottság tagjai ezután áttekintették a legsürgősebb időszerő feladatokat.

Elsősorban a magyar nyelvő hitoktatás helyzetét kell feltérképezni (a magyar iskolába járó hittanosok száma, a magyar hitoktatók létszáma, és igényei), illetve biztosítani kell minél több segédanyagot a közoktatási reform által érintett osztályok számára. Az Albizottság találkozókat fog szervezni hitoktatók és az érdeklődők számára Pozsonyban, általában szeptember, november, február és április utolsó szombatján. Minden augusztusban lelkigyakorlatot hirdet meg. Az Egyházmegyei Kateketikai Hivatalokkal együttmőködve részt vesz a bibliaverseny esperesi és egyházmegyei fordulóinak előkészítésében, illetve megszervezi a magyar tanítási nyelvő iskolák országos fordulóját.

Zárszavában János püspök atya kitartó munkára bíztatta az Albizottság tagjait és örömét fejezte ki, hogy a november 21-i pozsonyi találkozón személyesen is találkozhat a magyar hitoktatókkal.

Bogár Imre