Ugrás a tartalomra

Vendégségben Kerepesen tót tetsvéreinknél

Vendégségben Kerepesen tót testvéreinknél

Június 26-án a zselízi esperesség szervezésében részt vettünk egy nagyon szép kiránduláson és imanapon a magyarországi Kerepesen, ahol a Kerepesen élő szlovák kisebbség tagjai tótoknak nevezik magukat.

Első megállónk Dobogókőn volt, ahol a gyönyörő kilátás mindnyájunkat lenyőgözött. Dobogókő köztudottan Magyarország legmagasabban fekvő helye a Pilis hegységben.
Ezt követően megálltunk a híres búcsújáróhelyen, Máriabesnyőn. A besnyői kápolnát, az alsó- és felsőtemplomot, valamint a kapucinus szerzetesek részére épített kolostort gróf Grassalkovich Antal és felesége alapította 1761-1771 között. Mint azt idegenvezetőnktől megtudtuk, gróf Grassalkovich Antal volt az egyetlen, aki Magyarországon 33 templomot építtetett és újíttatott fel. Itt Máriabesnyőn nyugszik családjával az altemplom kriptájában, a számukra mővészi módon megalkotott hatalmas márvány szarkofágban. A felső templom érdekessége, hogy itt két kegyszobra is van a Szőzanyának. Az egyik a Loretoi Mária-szobor fekete cédrusfából faragott másolata, melyet a kapucinus szerzetesek gyalogosan hoztak el Loretoból. A másik a főoltáron van elhelyezve és az ország legkisebb kegyszobra. 11 cm magas és 4 cm széles. A kegyszobor megtalálása csodás körülmények között történt, és ez tette Máriabesnyőt híres búcsújáró hellyé. 2008. szeptember 7-én, a Kisboldogasszony búcsún S. E. R. Juliusz Janusz apostoli nuncius ünnepi szentmise keretében hirdette ki, hogy XVI. Benedek pápa máriabesnyői kegytemplomot Basilica minor rangra emelte. A Lorettói litánia elimádkozásával és énekekkel köszöntöttük Szőzanyánkat.




A kerepesi Trianon emlékmő



A délutánt Kerepesen töltöttük, ahol részt vettünk az ünnepi szentmisén. A helybéliek nagyon szívélyesen fogadtak bennünket. Büszkén mutatták meg a templom melletti téren a pár hete felavatott trianoni emlékmővet. A fiatalok és idősek egyaránt gyönyörő szép népviseletbe öltözve vonultak a templomba. A szentmisén, melyet Galgóczi Rudolf begin_of_the_skype_highlighting     end_of_the_skype_highlighting esperes úr mutatott be a helybéli lelkiatyával, szlovák és magyar nyelven, részt vettek a nyíri, a nagyölvedi és a zselízi hívek is. Az oltárnál a nyíri ministránsok szolgáltak. A szentmise után a kerepesiek megvendégeltek bennünket és részt vehettünk a IX. Nemzetközi Nemzetiségi Fesztiválon.
Ezen a napon ismét megcsodálhattuk a jó Isten mőveit. A természet szépségei, az egyszerő nép szokásai és kulturális hagyományai mind az Isten dicsőségéről szólnak. Ez a nap mindnyájunk szívében sokáig megmarad.




Szentmise a kerepesi templomban Galgóczi atya koncelebrálásával



   

   





Pázmaneum, Maraffko Erika, Fotók: Tóth Magdolna