Ugrás a tartalomra

A XIX. Komáromi Imanapon zsúfolásig megtelt a Szent András templom

A XIX. Komáromi Imanapon zsúfolásig megtelt a Szent András templom

 

Jó Pásztor vasárnapján, április 13-án a komáromi Szent András plébániatemplomban tartották a XIX. Komáromi Imanapot a helyi római katolikus plébánia, a Jó Pásztor Alapítvány és a Pázmaneum szervezésében. Az előző évekhez képest közel kétezer hívő vett részt a szentmisén.

Az Imanap programja keresztúttal kezdődött. A Nádor, illetve a Megye utcákban felállított szabadtéri stációkhoz a lelkiatyák felváltva vitték a Komáromi Imanapok keresztjét a vállukon. Ebben az évben Molnár Imre történész által összeállított Esterházy János szenvedéseiről szóló részletek hangzottak el az egyes keresztúti állomások alatt.

Fél négykor a plébániatemplomban Karaffa János, a Pázmaneum elnöke tartott előadást a felvidéki magyarok mártírjáról, Gróf Esterházy Jánosról. Az előadó ismertette Esetreházy életútját és különösen nagy hangsúlyt fektetett a mártír gróf közbenjárására meggyógyult történések bemutatására. Mint ismeretes Esterházy János boldoggáavatásához szükség van csodás gyógyulásokra is. Nemrégiben bebizonyosodott, hogy egy cseh lelkiatya, Esterházy volt rabtársának csodálatos gyógyulása. A Pázmaneum elnöke kiemelte a csehszlovákiai magyarok apostolának kereszténységéhez és magyarságához való szoros ragaszkodását és buzdította a jelenlevőket, hogy kilencedet végezzenek templomaikban, hogy mihamarabb az Egyház hitvallói között tisztelhessék a „Magyarok szenvedő Krisztusát”.

Az ünnepi főpapi szentmisét Orosch János nagyszombati segédpüspök mutatta be negyven oltártestvérével együtt, akik négy különböző egyházmegyéből jöttek, hogy Jó Pásztor vasárnapján közösen kérjék a Teremtőt híveikkel együtt magyar papi és szerzetesei hivatásokért, valamint magyar főpásztorért.

A püspök atya szentbeszédében oltártestvéreihez és a hívekhez is szólt egyaránt. Buzdította a lelkiatyákat, hogy bátor hithirdetői legyenek az Evangéliumnak és Jézust kövessék egész életükben. A híveket arra kérte, hogy imádkozzanak a papi hivatásokért és segítsék az ifjúságot, a magyar jövő zálogát. Emlékeztette a templomot megtöltő zarándokokat, hogy magyar hitvallóinkhoz imádkozzunk és azokhoz a felvidéki magyar papokról se feledkezzünk el, akik életüket hivatásuknak szentelték és vállalták sokszor a megaláztatást sőt még a börtönbüntetést is.

Orosch János többek között elmondta: „Élni a hívekért, élni a hívekkel, együtt haladni az üdvösség útján teljes odaadásban szolgálatkészen, ezt várja tőlünk, lelkiatyáktól az Isten.”

A békemozgalmakban vagy ügynökként szolgáló papokról elmondta:

„Most olyanok akarják megmondani nekünk, hogy mit tegyünk, akik egy pár évvel ezelőtt nem nagyon buzgólkodtak. Békemozgalmakban működtek, sőt sajnos voltak olyanok is, akik közelebb álltak a rendszerhez. Sajnos ez tény, ez valóság. A magyar nép egy kis nemzet itt Közép-Európában. Mária népe, Szent István király öröksége ez a nép. És ez a nép, csak akkor láthat maga előtt jövőt, ha Szent királyhoz hasonlóan Isten kezébe helyezi magát. Jólétben és balsorsban is.”

A püspök atya figyelmeztette a híveket, hogy a magyar népen nem a hangzatos beszédek, hanem csakis az élő hit segíthet. A Szentatya gondolatait tárta a zarándokok elé, aki hangsúlyozta, hogy a népek közötti békesség egyedüli lehetősége az Isten. Kifejtette azt is, hogy csak a Krisztusban való összefogás segíthet elérni földi és örök céljainkat.

Az egyházmegyék felosztásával kapcsolatban a püspök atya elmondta, hogy el kell fogadnunk a Szentatya döntését és a kialakult helyzetben megtalálhatjuk a jó Isten törődésének nyomait. Ilyenek az egyes egyházmegyékben kinevezett helynökök is. Különösen a besztercebányaiban a magyar nemzetiségű Mahulányi József ipolysági esperes kinevezése.

Az egyetemes könyörgéseket világi személyek, idősek és fiatalok olvasták fel és kérték az Urat, hogy hallgassa meg a hívek óhaját, a magyar főpásztort illetően. Illetve megemlékeztek Lénár Károly – az Imanapok elindítójának - születésének 85. évfordulójáról is.

A szentmise végén Farkas Zsolt a Jó Pásztor Alapítvány nemrégiben megválasztott elnöke köszönte meg a püspök atya buzdító szavait, az oltártestvérek fáradságát, hogy a vasárnapi szentmisék után áldozatot hoztak és eljöttek Komáromba a felvidéki magyar katolikusok imatalálkozójára és a templomot színültig megtöltő zarándokseregnek, hogy jelenlétükkel bizonyították ragaszkodásukat hitükhöz és imáikkal kérték a Teremtő Istent további hivatásokért, hogy ne árvuljon el a felvidéki magyar katolikus közösség. Külön köszönetet mondott Orosch János püspök atyának, hogy a volt pozsony-nagyszombati egyházmegyében fellendítette a hitéletet és több magyar lelki program elindítója vagy aktív résztvevője is volt. Kérte, hogy a továbbiakban se feledkezzen el a magyar nyájról, ha az szét is lett szabdalva. Megköszönte azoknak a szlovák lelkipásztoroknak is a részvételt, akik részt vettek az Imanapon, hiszen az ima a jószándék jele és nem irányul senki ellen. 

Karaffa János a hívek elé tárta az elkövetkező hetek programjait. Április 20-án folytatódik a IV. Felvidéki Imakilenced 2. állomása Garamkövesden, ahol Budapestről Bíró László püspök mutat be szentmisét, majd pedig május 8-án a Bécsi Magyar Lelkészség és a Remény szerkesztőségének zarándoklatára kerül sor. Örömét fejezte ki, hogy a Szent András templomot megtöltötték a különböző egyházközségekből érkező hívek és egyre több lelkiatya érezte fontosnak, hogy Jó Pásztor vasárnapján közösen imádkozzon magyar papi hivatásokért és magyar főpásztorért. A Pázmaneum elnöke elmondta, hogy egyre többen csatlakoznak aláírásaikkal a Nyílt levélhez és számuk már megközelíti a húszezret. Több helyen az akadályoztatás vagy téves információk hiánya miatt a hívek nem tudtak csatlakozni a kezdeményezéshez, ezért május 11-ig meghosszabbították az aláírások gyűjtését. Hangsúlyozta, hogy ez nem egy petíció, nem valaki ellen irányul, hanem valamiért kezdték el az aláírások gyűjtését. Elmondta azt is, hogy az eredmény, ha még csak kicsiben is, de lassan tapasztalható, hogy a szlovák püspökök helynököket neveznek ki a magyar hívek részére. Ugyanakkor kijelentette, hogy nem állnak meg félúton és továbbra is jogos igényüknek adnak hangot, amikor is magyar nemzetiségű püspököt kérnek a felvidéki magyar katolikusoknak. Reményét fejezte ki, hogy jövőre, a jubileumi huszadik Imanapon akár újra a Klapka téren tarthatják meg a híveknek a szentmisét, és buzdította a megjelenteket, hogy: „Jövőre mindenki hozzon magával még egy embert!”

Orosch János biztosította a híveket, hogy imáiban mindig megemlékezik a magyar katolikusokról és továbbra is szeretné folyatatni pasztorációját. Kijelentését hangos taps fogadta.  A XIX. Komáromi Imanap a Pápai- és a Magyar Himnusz eléneklésével zárult.

Az Imanapon jelen volt az MKP elnöke Csáky Pál, valamint Sárközy Klára az MKP parlamenti frakciójának tagja és Peczár Károly pártigazgató is. A Magyar Köztársaság Pozsonyi Magyar Nagykövetségét Váradi Lajos követ képviselte.

© Karaffa Attila/Pázmaneum

Fotók

Nézegessen Imanapi képeket a következő linkre kattintva:

http://picasaweb.google.com/atosds/XIXKomRomiImanap

Fotók: © atos