Ugrás a tartalomra

Zarándoklat Csobánkán

Zarándoklat Csobánkán

 

Szeptember 13-án a csobánkai zarándoklat sok hivőt megszólitott, bár ezen a napon számos helyen volt búcsú, zarándoklat és falunap a pilisi falvakban és ezért sokan csak lélekben lehettek velünk Csobánkán. Három egyházmegyéből (Székesfehérvár, Esztergom-Budapest és Nyitra) érkeztek a papok és hivek a zarándokhelyre.

A mise elején három nyelven: magyarul, szlovákul és németül énekeltek egy-egy szép Mária-éneket. Az evangélium előtt a Szentlelket hívták, a "Jöjj, Szentlélek Úristen" énekkel egy dallamra, három nyelven: magyarul, szlovákul és németül.

Ezzel az énekkel fejezték ki, hogy a Szentlélek a záloga a megújulásnak, amelyet Prohászka Ottokár püspök nyomdokaiba lépve akarnak elkezdeni, illetve folytatni.

Cigány nyelven a roma fiatalok a hívek áldozása alatt énekelték nyelvükön gitárkísérettel a Jézushoz és a Szentlélekhez szóló énekeiket.

A szentmise után roma fiatalok énekeltek és különböző csoportok ismerkedtek egymással, megbeszélve hogyan és mikor folytatják az egyes kisebbségek, nemzetiségek megbeszéléseiket egy "kisebbségi minimum" megvalósításának céljából.

A résztvevők megállapodtak abban, hogy ezután minden évben júliusban, Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva tartják meg a Csobánkai Találkozót. A Pázmaneum Társulás a zarándoklat alkalmából felajánlotta segitségét a magyarországi szlovákok lelkipásztori gondozásának ellátásához.

 

© Dr. Szeifert Ferenc, plébános, Pázmaneum