Ugrás a tartalomra

A zselízi származású Fischer-Colbrie Ágostra emlékeztek

A zselízi származású Fischer-Colbrie Ágostra emlékeztek

Teológiai Tanulmányi Napot szervezett február 17-én Zselízen a Pázmaneum Társulás a helyi plébániahivatallal karöltve. A Tanulmányi Nap Zselíz város híres szülöttének, Fischer-Colbrie Ágost kassai püspöknek élete és munkássága kapcsán a „Katolikus Egyház – az emberi jogok védelmében” témával foglalkozott. A megjelenteket Galgóczi Rudolf zselízi esperes-plébános köszöntötte.

Elsőként Molnár Péterfelvidéki származású váci egyházmegyés lelkipásztor szólt a XX. szociális problémáiról, kiemelve XIII. Leó pápa tevékenységét, aki a Rerum Novarum enciklikában éles hangon hívta fel a figyelmet a helyzet megváltoztatásának szükségességére. Példának állította XI. Piusz pápa erős szociális érzékenységét az emberi méltóság megbecsülése és megtartása iránt. Fontos lenne a keresztények részvétele a nemzetközi intézményekben, kiemelendő az emberi méltóság védelmét és megbecsülését – hangsúlyozta az előadó.

ThDr. Török Józsefprofesszor, a PPKE Hittudományi Karának egyháztörténész professzora először a zselízi születéső Fischer-Colbrie Ágost életútjával ismertette meg a jelenlevőket. Életformája lehetővé tette irodalmi munkásságát, amely összhangban állt az Anyaszentegyház szociális tanításával. Erről tanúskodnak mővei, melyekben a társadalom egészét tekintve, a legnehezebb kérdésekre igyekezett megadni a választ az Evangélium tanítása szerint.

Pásztor Zoltán, a Kassai Főegyházmegye püspöki helynöke közvetítette Tkács Alajos kassai érsek úr szívélyes üdvözletét, majd emlékezett Fischer-Colbrie Ágost főpapi szolgálatáról, akinek sírját és emlékét a Kassai Főegyházmegye tisztelettel őrzi.

Víz Péter, a CSI (Christian Solidarity International) -magyar nevén „Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás”- szervezet magyarországi részlegének vezetője beszámolt  arról, hogyan nyújtanak segítséget a hitük miatt elnyomott keresztények emberi jogainak védelmében. Fontosnak tartják, hogy a társadalomban megfelelő helyre kerüljenek a keresztény értékek, s éberen védelmezzék az emberi jogokat.

Fischer-Colbrie Ágost püspök példája, akit korában „a szegények legjóságosabb atyjának” neveztek, rávilágít arra, hogy mennyire időszerőek II. János Pál szavai: „Becsülettel, imával, lelkülettel forduljunk Isten felé!” Akik ezt teszik, híven követik kiváló elődeink útmutatását és az evangélium tanítását.

A jelenlevők kézhez kapták a 2008. november 11-én Komáromban megtartott Szent Pál Tanulmányi Nap keretében tartott előadásokból összeállított publikációt is.

Pázmaneum, Belák Klára



Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról: