Ugrás a tartalomra

HistoryCon 2013 – idén ismét Dunaszerdahelyen!

image

A Historium Kiadó a Kortárs Magyar Galériával együttműködve tavaly szervezte meg a magyar történelmiregény-írók első nemzetközi találkozóját, azaz a HistoryCon 2012 elnevezésű karácsonyi könyvünnepet. Az irodalmi fesztivál a kezdeti „gyermekbetegségek" ellenére is kiválóan sikerült, és nagy közönségsikerrel zárult. Idén ismét megrendezésre kerül a HistoryCon, a szervezők szerint már letisztulva, még jobban összpontosítva az írókra és könyveikre, illetve a közönségre, melynek valódi közösségi élményt kívánnak nyújtani.

A HistoryCon 2013 elnevezésű karácsonyi vásár és téli könyvünnep 2013. december 7-én (szombaton) kerül megrendezésre, természetesen ezúttal is a dunaszerdahelyi Vermes-villában.

A HistoryCon 2013-on résztvevő írók listája:
Bán Mór, Benkő László, Benyák Zoltán, Bíró Szabolcs, Fábián Janka, Muhary Zalán, Nagy Attila, Rozsnyai János, Szélesi Sándor, Trux Béla, Urbánszki László

Nézzük, mit ígérnek idén a szervezők!
- 2 eurós belépőt, melynek ára levásárolható a könyves standnál (a Historium Kiadó könyvkínálatából), és amely mellé mindenkinek jár egy ingyenes e-könyv is.
- 11 írót határon innen és túlról, akik szívesen dedikálnak és kötetlenül elbeszélgetnek az olvasókkal.
- Csaknem 100 könyvből álló karácsonyi kínálatot!
- A helyszínen megvehető, 32 oldalas fesztiválújságot, melyben az összes szerzővel olvasható interjú, és melynek végén 2 autogramoldal is található.
- Érdekes, csoportos pódiumbeszélgetéseket 16:30-tól, illetve 18:00-tól.
- Közösségi élményt: karácsonyi könyfa-állítást, melynek résztvevői, építői közt (akik akár egyetlen könyvvel is beszállnak a játékba) értékes ajándékokat sorsolnak ki.
- A HistoryCon 2013 Írófejedelmének megválasztását, melyre 14:00-tól 19:00-ig lehet majd leadni a szavazatokat.
- Értékes kézműves termékek karácsonyi vásárát.
- A Georgina Pincészet kiváló borainak és ínycsiklandozó házi sajtjainak kínálatát.
- Folyamatosan vidám hangulatot és állandó ünnepi pörgést a 14:00 órai kapunyitástól a 20:00 órai zárásig.

Hasznos linkek a HistoryCon 2013 kapcsán:

- Ingyenes online programfüzet

- A karácsonyi könyvfaépítő verseny tudnivalói

- Facebook-eseménymeghívó

- A rendezvény reklámvideója