Ugrás a tartalomra

Komáromi templomok

image

Ami pár évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, a II. Vatikáni Zsinat már programként vallotta a keresztények újbóli egységének előmozdítását. Mára már szép hagyomány, hogy évente január közepén a keresztény egyházak és felekezetek egymást meglátogatva közösen imádkoznak, együtt szerveznek programokat, istentiszteleteket.

Komáromban is meglátogatják egymást hívek, papok, sőt, határokon átívelve, egyházi közösségek a Duna mindkét oldaláról! Az ökumenikus imatalálkozó keretében "Uram, jó nekünk itt..." címmel vetített-képes előadásra kerül sor, melynek során Komárom katolikus evangélikus és református templomait mutatják be. Az előadás 2012. január 25-én, szerdán 18 órakor kezdődik Észak-Komáromban, a Nádor utcai katolikus plébánián. Közreműködik a Dél-komáromi Evangélikus Egyház énekkara. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Képek:

kntemplomok01

-a Dél-komáromi Jézus Szíve-nagytemplom egyik mozaikképe 1975-ből

kntemplomok02

-az Észak-komáromi Szent András-templom orgonája 1860-ból